Pár hete telefonon beszélgettem egy gyógyult rákbeteg barátommal. Letört volt, fásult, kedvetlen. Kérdezem tőle, mi baj van? Ne is kérdezzem, majd megoldódik. Nem hagytam annyiban. Kiderült, találtak nála valamit, és az orvos, akihez továbbküldték lekezelően, érzéketlenül, emberi (még csak nem is női) mivoltát semmibe véve beszélt vele. Javasoltam, hogy menjen el egy általam emberileg is nagyra tartott, elismert szaktekintélyű orvoshoz. Szerencsére azóta már túl is van minden, jól van, és talán a lelkén vetett seb is begyógyult már, amit az előző orvos ejtett rajta. De tényleg így kell ennek lennie?