Menü

Terhesség: 10. hét

Ajánlom a Facebookon

Bár a baba még alig nagyobb, mint egy datolya – kicsit hosszabb, mint két és fél centiméter – és kevesebb, mint 4 gramm a súlya, de már túl van a fejlődésének legkritikusabb részén.

Hogyan fejlődik a babád

Bár a baba még alig nagyobb, mint egy datolya – kicsit hosszabb, mint 3 centiméter – és kevesebb, mint 4 gramm a súlya, de már túl van a fejlődésének legkritikusabb részén. Most jön az úgynevezett magzati időszak, amikor a testében található szervek és szövetek gyors tempóban nőnek és fejlődnek.

Terhesség 10. hét - magzat

A 10. héten sok folyadékot nyel és mozgolódik a baba. A létfontosságú szervek – többek között a vesék, belek, az agy, és a máj (ami már a vörösvérsejtek termeléséért felelős) – helyükre kerültek és elkezdték működésüket, bár még a terhesség folyamán tovább fognak fejlődni.

Ha bekukkanthatnál a méhedbe, olyan apró részleteket pillanthatnál meg, mint például a körmök kialakulása (az úszóhártya már eltűnt!), és a pelyhes haj növekedésének kezdete. Izgalmas igaz?

Más fejlemények: A baba végtagjai már hajlíthatóak. A kezei a csuklónál megfeszülnek és a szíve fölött találkoznak, és a lábai már elég hosszúak lehetnek ahhoz, hogy találkozzanak a teste előtt. A gerince körvonala tisztán látható az áttetsző bőrén keresztül, és a gerincvelői idegek már nőnek kifelé a gerincvelőből. A kisbabád homloka ideiglenesen megduzzad a fejlődő agya miatt, és magasan helyezkedik el a fejen, ami itt még a test hosszának felét adja ki. A feje búbjától a faráig csak kicsit több, mint 3 cm hosszú a teste. Az elkövetkező hetekben a babád hossza megint meg fog duplázódni – több mint 7 és fél centiméterre.


10 hetes magzat méretei

Magzat méretei

A táblázatot az ausztrál népesség átlagértékei alapján S. Campbell Westerway állította össze.

Figyelem!

A fenti táblázatokban szereplő értékek csupán támpontul szolgálnak, hogy körülbelül mikor, mekkora lehet a pocakodban növekedő baba, hogy ezáltal könnyebben lehessen elképzelni a picit! Ahány terhesség, s ahány szülő, annyi féle a magzat mérete is, lehetnek eltérések.


Fontos tudni: minden kisbaba máshogyan fejlődik kicsit – már a méhben is. Ennek az információnak az általános tájékoztatás a célja.

Így változik az életed

A következő szülés előtti vizsgálaton már akár hallhatod a babád gyors szívverését egy Doppler sztetoszkóp segítségével – ez egy kézi ultrahangos készülék, amivel az orvos a hasadat vizsgálja. Sok anya azt mondja, hogy a babájuk szívverése olyan volt, mint vágtató lovakat hallgatni, és elsőre meghallani nagyon ijjesztő, de egyben megható pillanat is volt.

A terhesség előtt a méhed akkora volt, mint egy kisebb körte, de mostanra már akkora lett, mint egy grapefruit. Már talán kész vagy arra, hogy kismamaruhákra válts. Még ha nem is tartasz itt, a sima ruháid már valószínűleg kényelmetlenül szorosak, és a melltartóid is szorítanak. A csípőd fölötti vastagodást valószínűleg egy kis hízás és a felpuffadás okozza. Ha még a sima és a kismamaruhák közötti határon vagy, akkor az olyan nadrágok és szoknyák, melyeknek ruganyos övrészük van, vagy a hasad alatt futnak át, megadhatják az áhított kényelmet. Érdemes olyan ruhákat is beszerezned, amelyek mell alatti szabásúak, mivel ezek lesznek a legkényelmesebb viseletek a várandósság alatt.

A sportosságod szintjétől függően sokféle sporttevékenységet végezhetsz a terhességed alatt. Az úszás és sétálás mindvégig jó választás. Az edzés javítja az izomtónust, az erőt és az állóképességet – három tulajdonság, ami segít azt a súlyt cipelni, amit felszedsz a terhesség során, felkészít a szülés fizikai nehézségeire, és segít abban, hogy szülés után minél gyorsabban visszanyerd az azelőtti formád. (Rossz hír, hogy sajnos arra nincs bizonyíték, hogy a rendszeres edzés lerövidítené a szülés folyamatát.)

Az én különleges reggeli rosszullétem minden este kezdődött el, vacsoraidőben. Nem tudtam enni, de ugyanúgy éhes (és morcos) voltam. A dolgok javultak, miután változtattam a napirendemen, és reggel ettem meg a nagyobb étkezésemet, vacsorára pedig valami könnyűt, például müzlit vagy kekszet.” – Szilvia

Három kérdés a terhességgel járó fertőzésekről

1. Mit kell tudnom a húgyúti fertőzésekről terhesség közben?

A húgyúti fertőzések a leggyakoribb bakteriális fertőzések a terhességek közben, ezért részben az emelkedett progeszteron szintet okolhatjuk. Ez a hormon ellazítja a húgyúti szerveket, ami lassítja a vizelet folyását, így több ideje van a baktériumoknak elszaporodni. A terhességben később már más tényezők is szerepet játszanak.

A fertőzés akkor történik meg, amikor a bélbaktériumok a végbélből a húgycsőbe jutnak, és feljutnak a húgyúti szervekbe, ahol tovább szaporodnak. Néha ezek hólyaghurutot okoznak, ami egy húgyhólyagot érintő fertőzés. A hólyaghurut tünetei a fájdalmas vagy égető vizelés, gyakori vizelési kényszer, medencei kényelmetlenség, és alhasi fájdalom. A vizelet lehet zavaros vagy rossz illatú.

Fontos orvoshoz fordulni, ha úgy sejted, húgyúti fertőzésed van. A kezeletlen hólyaghurut vesefertőzéshez vezethet, ami súlyos szövődményekkel járhat, és növelheti a koraszülés kockázatát. Ha hólyaghurutod van, az orvosod majd antibiotikumokat ír fel, melyek biztonságosan szedhetők terhesség alatt is, hogy megelőzze a további problémákat. Az antibiotikum valószínűleg enyhíti a tüneteidet pár napon belül, de mindenképp csináld végig a kezelést, hogy az összes baktérium elpusztuljon. A baktériumok úgy is szaporodhatnak a húgyúti szervekben, hogy semmilyen tüneteket nem okoznak (ilyenkor a baktériumok jelen vannak a vizeletben, de tünetek nincsenek), ezért a nőgyógyász már az első születés előtt vizitkor elküldött egy vizeletmintát a laborba. Ha baktériumok jelenlétét állapítja meg a labor, akkor ugyanígy antibiotikumos kezelést fogsz kapni, és kérdésessé válik a hüvelyi szülés - de erről majd később.
.

2. Mit kell tudnom a terhesség közben történő bakteriális hüvelygyulladásról?

A bakteriális hüvelygyulladás egy nemi szervi fertőzés amit a vaginában elő baktériumok túlszaporodása okoz. Lehet, hogy tünetmentes maradsz a gyulladás alatt. Ha vannak tüneteid, leginkább egy híg, tejszínű vagy szürkés folyásra figyelhetsz fel, ami rendkívül rossz illatú. (Ez legjobban szexuális együttlét után érezhető.) Lehet, hogy a vaginád és a szeméremajkak körül irritációt vagy viszketést tapasztalsz, de a bakteriális hüvelygyulladásban szenvedőknek legalább fele nem észlel semmilyen tünetet.

A bakteriális hüvelygyulladást összekötötték a koraszülés és a magzatburok korai felszakadásának emelkedett kockázatával. Ha tapasztalhatók a hüvelygyulladás tünetei vagy nagyobb a kockázatod a koraszülésre, akkor a nőgyógyász szűrést végez, és antibiotikummal kezel, ha az eredmény fertőzést mutat. Ha az átlagnál nem valószínűbb, hogy fertőzött vagy, vagy nincsenek tüneteid, akkor a nőgyógyász nem végez szűrést.
.

3. Mit kell tudnom a terhesség közben történő gombafertőzésekről?

A gombafertőzések gyakran előforduló hüvelyi fertőzések, melyek még gyakoribbak, amikor terhes vagy. A candida gomba okozza, amely megtalálható a vaginák egyharmadában, és csak akkor okoz problémát, ha olyan gyorsan szaporodik, hogy elnyom más, rivális mikroorganizmusokat. A terhesség alatt megnagyobbodott ösztrogénszinted miatt a vaginád több glikogént termel, amitől még könnyebben szaporodnak a gombák. (Vannak kutatók, akik szerint az ösztrogénnak is közvetlen hatása van a gombára, és hogy jobban nő és könnyebben tapad a vagina falaira tőle.)

Egy gombafertőzés nem okoz kárt a fejlődő babádban. Ha gombafertőzésed van a szülés időpontjában, akkor van rá esély, hogy a baba elkapja, amikor a szülőcsatornán áthalad. A gomba okozhat szájpenészt, ami egy gyakran előforduló fertőzés, amit a szájpadláson található fehér foltokból lehet felismerni. A szájpenész nem súlyos, és könnyen kezelhető az egészséges újszülöttekben.  

10. heti teendők

Vegyél új bugyikat és melltartókat. Ha érzékenyek a melleid, vegyél egy jól tartó pamut melltartót. A kismama melltartók jó tartást biztosítanak, ezért próbálj fel egy párat, hogy segítenek-e. A melleid megnagyobbodhatnak egy-két mérettel, főleg ha ez az első terhességed, és egy tapasztalt eladó segíthet a megfelelő méret kiválasztásában. A kismama bugyik pedig többet számíthatnak a kényelem szempontjából, mint gondolnád.

Kötelező és ajánlott vizsgálatok a terhesség 10. hetében

Amennyiben túl vagy az első trimeszterben kötelező háziorvosi vizsgálaton (teljes vérkép, vizelet, szifilisz, HBsAg szűrés, vércsoport meghatározás és vörösvértest ellenanyagszűrés), úgy jelenleg nincs teendőd. Érdemes azonban tudnod, hogy a terhesség korai szakaszában, már a 9. héttől elvégezhető az ún. NIPT teszt, amiről a terhesség 8. hetében már írtunk részletesen.

 

<< Vissza a terhesség 9. hetére >> Tovább a terhesség 11. hetére!

Jó egészséget kívánunk!

Intima.hu

Készítette: Intima.hu
Szakmai lektor: Dr. Murányi Zoltán szülész-nőgyógyász

 

Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások

Belépés

close

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben. További információ