Szexuális felvilágosítás: mikor, ki és hogyan?
A szexuális felvilágosítás kényes kérdés, amit sok szülő akkor is nehezen hoz szóba a gyerek előtt, ha az intim együttlét vagy akár a nemi betegségek vagy a fogamzásgátlás témája egyébként nem számít tabunak a családban. Mindenki másként próbálja megoldani: vannak, akik akár pénzt is fizetnének azért, hogy valaki átvállalja tőlünk ezt a nemszeretem feladatot, illetve vannak országok, ahol már egészen kicsi korban elkezdenék a felvilágosítást.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró |
Az szinte minden gyerek számára nagyon hamar kiderül, hogy nem a gólya hozza... de ha nem a gólya, akkor hogyan születnek a babák? És ahogyan nő a gyermek, úgy egyre szaporodnak benne a kérdések a szexuális élettel, a biztonságos szexszel és a nemi betegségekkel kapcsolatban is. A szexualitás témáját pedig nem lehet hermetikusan elzárni már a kiskamaszok elő sem, még erre technikailag alkalmas módszerek hiányában sem. Az Oxford Internet Institute öt évvel ezelőtti felmérése szerint például a kamaszok jelentős része akkor is „kicselezi” a rendszert és akár pornográf tartalmakhoz is hozzáfér, ha akar, ha a szülők ezeket blokkolják a családi számítógépen.
A felvilágosítás kérdése különösen régebben számított tabutémának, a helyzet azóta szerencsére javult valamelyest. Egy női portálon például egy közel 100 éves néni arról számolt be, hogy nem emlékszik, hogy valaha is szóba került volna a családjukban a szexualitás vagy akár a nemi betegségek és lánykorában még azzal sem volt tisztában, hogy „aki szerelmeskedik, az terhes lehet”. Ő azonban már beszélgetett gyermekeivel a témáról, felhívva a figyelmüket arra, hogy legyenek óvatosak és „várják ki a megfelelő alkalmat”.
Mikor?
Nem kétséges hát, hogy a témáról beszélni kell, akár már az előtt, hogy a gyermek konkrét kérdéseket fogalmazna meg. A „mikor” kérdése azonban már nem ennyire egyértelmű. Vannak, akik már nagyon korai életkorban szükségesnek tartják szóbahozni a témát, akár a családban, akár az iskolában. Nemrégiben például a brit iskolákban indult el egy olyan kezdeményezés, mely szerint – természetesen megfelelő formában – már 6 éves korban meg kell kezdeni a felvilágosítást. Aki erre „nem túl korai ez?” felkiáltással felszisszen, azt érdemes emlékeztetni arra, hogy a szexualitással kapcsolatos tabuk ledöntésének egyik akadálya éppen az, hogy például egyszerűen nincsenek a nemi szervek megjelölésére olyan köznapi szavaink, melyeket mindenki elfogultság és szégyenérzet nélkül használna, és melyek alatt mindenki ugyanazt értené.
És talán szorosan ide tartozik az is, hogy akár a gyermekeket érő szexuális abúzusok felderítésében is nagy segítség lenne, ha a gyermekek – azontúl, hogy már egészen korán megtanulják, mi számít megengedhetetlen érintésnek egy felnőtt részéről – pontosan definiált szókészlettel rendelkeznének a történtek elmesélésére.
Innen nézve pedig egyáltalán nem tűnik korainak, ha szexuális felvilágosítás már az általános iskola első éveiben megkezdődik – először a testükkel, a szexualitással kapcsolatos alapfogalmak elsajátításával, majd később lépésről-lépésre a nemi élettel kapcsolatos ismeretekkel, a terhességen túl kitérve a nem kívánt következményekre, a nem tervezett terhességekre és a nemi úton terjedő betegségekre is.
Kérdésed lenne Dr. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyászhoz? Tedd fel itt!
Ki?
A szexuális felvilágosításról szólva a másik vitás pont, melyben nem ritka, hogy a felek – a család és az iskola – egymásra mutogatnak, hogy kinek a feladata ez. De a szíve mélyén minden szülő tudja, hogy a szexuális felvilágosítás – legalábbis részben – mindenképpen a család felelőssége is. De még ekkor sem könnyű a feladat. Pár éve egy dél-angliai házaspár egy gyermeknevelési oldalra feltett hirdetéssel keresett vállalkozót arra, hogy felvilágosítsa 8 és 7 éves gyermekeiket a szexualitás kérdéseiről. A hirdetéshez részletes témalistát is mellékeltek, melyen a menstruáció, a fogamzásgátlás és a maszturbálás éppúgy megtalálható volt, mint a női és férfi anatómia, az eltérő nemi identitások vagy a nemi betegségek. A hirdetéshez fűzött kísérő szövegben az anya azzal magyarázta a kissé szokatlan kérést, hogy elégedetlenek az iskolai szexuális felvilágosítással, őket magukat pedig feszélyezi, amikor a téma otthon is szóba kerül. Elismerte, hogy számukra az lenne az ideális megoldás, ha az otthoni szexuális felvilágosítás az ő jelenlétük nélkül történne, és ők akár teljesen ki is maradhatnának az ezzel kapcsolatos kérdezősködésből, gyermekeik ilyen irányú kíváncsiságának kielégítését az erre vállalkozó személyre hárítva.
Ez természetesen egyedi eset, bár az is valószínű, hogy több szülő adna fel szívesen egy ilyen hirdetést, mint ahányan ezt nyíltan bevallják.
Az ajánlott bőr- és nemigyógyász partnerünk a Belvárosi Orvosi Centrum.
Vannak persze olyanok is, akik más okból bíznák inkább másra gyermekük szexuális felvilágosítását, de vannak, akik vallásos meggyőződésből vagy abból adódó félelmükből odáznák a végtelenségig a feladatot, hogy ezzel szabadosabb nemi életre buzdítják gyermeküket. Pedig a kutatások szerint ez a félelem alaptalan.
Ám kétségtelen, hogy a témáról mindenképpen beszélni kell, hiszen a gyerekek előbb-utóbb összeszedik az információmorzsákat a témában, barátoktól, internetről – és egyáltalán nem biztos, hogy megbízható, szakmailag hiteles forrásokból tájékozódnak a szexről és annak következményeiről. Azt pedig ugyancsak nem kérdéses, hogy a család és az iskola közös felelőssége, hogy a gyermekek mikor, kitől és hogyan tájékozódnak ezekben a fontos kérdésekben.
Hogyan?
Ha valamiben egyetértés van a szexuális felvilágosítás terén, akkor az az, hogy az iskolai felvilágosítás – néhány kivételtől eltekintve – nem megfelelően tölti be a feladatát. A legnagyobb hiba talán az, hogy csak egy bizonyos életkor felett tartják fontosnak az ezzel kapcsolatos ismeretek átadását, holott az a helyes, ha megfelelő témákban, megfelelő módon már egészen kicsi korban elkezdődik.
Ami az iskolai szexuális felvilágosítást illeti, gyakori és kézenfekvő kérdés, kinek a feladata ez? A biológiaórákon kellene szóba hozni? Vagy az osztályfőnöknek beszélnie róla? Esetleg külső szakértő bevonásával kifejezetten ezt célzó alkalmakat szervezni? Nem könnyű kérdés, és valószínűleg nem is adható rá mindenkire érvényes, mindenhol alkalmazható válasz.
Az a jó, ha minden fiatal és minden közösség számára sikerül megtalálni azt a személyt, aki szégyenérzet és gátlások nélkül, őszintén tud beszélni a gyermekek nyelvén akár az olyan kényes témákról is, mint az anális szex vagy az önkielégítés, vagy éppen arról, hová forduljunk, ha azt gyanítjuk, hogy valamilyen fertőzést kaptunk el szexuális partnerünktől.
És egyáltalán nem biztos, hogy ez a személy minden esetben ugyanaz, az egyik osztályfőnök például szóba tudja hozni a szexuális felvilágosítás témáját megfelelő, akár kötetlen módon, míg a másik osztályfőnök habitusa vagy ismeretei kevésbé alkalmasak erre. Vagy az egyik családban már korán szóba kerül a téma, míg a másik gyermek számára már akár megkésett lenne a felvilágosítás, ha ki kellene várnia, hogy a szülők elérkezettnek lássák az időt ezekre a beszélgetésekre. Előbbi esetben kisebb, míg az utóbbiban nagyobb jelentősége van annak, hogy idejekorán és megfelelő formában megtörténjen az iskolai szexuális felvilágosítás.
Ami pedig a családon belüli szexuális felvilágosítást illeti, a pszichológusok egyetértenek abban, hogy ezek a beszélgetések akkor töltik be leginkább a feladatukat, ha abban sem a szülők, sem a gyermekek nem érzik magukat feszélyezve.
Ezt leginkább úgy lehet elérni, ha a szexuális felvilágosítás nem „na, üljünk le gyerekem, és elmagyarázom, hogy a gyereket miért nem a gólya hozza” felütéssel történik, hanem milyen spontán apropóval: például egy olvasmány- vagy közös filmélmény kapcsán, egy ehhez kapcsolódó esemény szemtanújaként vagy egy kérdéseket vagy gondolatokat ébresztő hírt olvasva vagy nézve.
Ilyenkor először érdemes rákérdezni a gyerektől, hogy ő maga mit gondol vagy tud már a témáról, és ehhez a gondolatmenethez kapcsolódva átadni a szükséges ismereteket, esetleg rögtön korrigálni a már meglévő tévhiteket vagy félreértéseket – természetesen a gyermek életkorához és értelmi szintjéhez illeszkedve. Fontos szempont az is, hogy semmi olyan ismeretet ne zúdítsunk a gyerekre, melynek befogadásához még nem elég érett, mert ez csak összezavarja és bizonytalanságot kelt benne.
Mivel foglalkozik a bőr-, és nemigyógyász szakorvos? Hogyan történik az STD-k kivizsgálása, kezelése?
A „mikor” kérdéséről szólva nem adható egyetlen határozott időpont. Ám az biztos, hogy nem célravezető, ha a serdülőkort jelöljük meg kőbe vésett határidőként, ami előtt nem szabad, nem lehet és nem kell szóbahozni a témát, annál is inkább, mert gyermekenként változik, milyen életkorban eléggé érett hozzá. Ráadásul az a gyakoribb, hogy valamilyen formában már kicsi gyermekkorban szóba kerülhet téma, általában úgy, hogy a gyermek kérdéseket tesz fel. Ilyenkor alap, hogy a feltett kérdésekre a gyermeknek mindenképpen választ kell kapnia az életkorának megfelelő formában, melyet esetleg további információkkal is ki lehet egészíteni, amikor úgy látszik, hogy ez a kérdés tisztázásához feltétlenül szükséges.
A szexuális felvilágosítás terén az alapelv tehát az, hogy nincs általános recept arra, hogy ki, mikor és hogyan. Ha egyetlen receptet kellene megfogalmazni, akkor az az lenne, hogy merjünk nyíltan beszélni a témáról, ekkor ugyanis a gyermek is meri nyíltan megfogalmazni gondolatait és feltenni kérdéseit. Innentől pedig már nem is annyira nehéz és kényes a dolog.
Forrás:
Oxford Internet Institute https://www.oii.ox.ac.uk/news/releases/parental-controls-ineffective-at-preventing-teens-from-seeing-pornography-new-research-finds/
UNESCO https://www.unaids.org/sites/default/files/media_asset/ITGSE_en.pdf
WHO https://www.who.int/reproductivehealth/publications/technical-guidance-sexuality-education/en/
Írta: dr. Simonfalvi Ildikó radiológus, egészségügyi-újságíró
Szakmai lektor: Dr. Tisza Tímea, bőr- és nemigyógyász szakorvos, Belvárosi Orvosi Centrum
Ajánlott orvosok
Dr. Kovács Fruzsina bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Szandányi Réka bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Takácsy Teréz bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Tisza Tímea, bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Tóth Béla bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Tóth Orsolya bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Dr. Várkonyi Viktória bőr- és nemigyógyász szakorvos |
Ne maradj le legfrissebb cikkeinkről,
iratkozz fel a hírlevelünkre:
Kapcsolódó tartalmak:
- Mit jelent és kiket érinthet az STD? Te biztosan védve vagy?
- Szifilisz (luesz, vérbaj) – mind hallottunk már róla, de vajon ismerjük is a betegséget?
- STD érthetően: Ureaplasma, mycoplasma fertőzések
- Kellemetlen probléma, de fontos beszélnünk róla: a nemi herpesz
- Hüvelyi folyások: fehér folyás, barna folyás, véres folyás
- Gombás fertőzés, vagy candida?
- Együtt a szexuális úton terjedő betegségek ellen!
- A Chlamydia fertőzésről - a chlamydia tünetei, a chlamydia kezelése
- Szakértők válaszolnak a leggyakoribb kérdésekre a HPV oltásról
- Mit tehetsz a HPV okozta daganatok megelőzéséért?
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások