Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • Nem volt egyszerű út, de ,,Viki történetünk” hosszú harc után úgy tűnik tényleg jó irányba került. Megműtötték, az operáció tökéletesen sikerült, egy csapásra vége lett a kétgyermekes anyuka hónapok óta tartó gyötrelmének. Dr. Sávolt Ákos vállalta a műtétet, nem is hogy vállalta, egyetlen megoldásként azonnal emellett döntött. És a legjobb forgatókönyv jött be.

  • Bár sokakban él a tévhit, hogy a mellrák az idősebb nők betegsége, ez sajnos messze nem igaz. És az a tény, hogy mellrák fiatalabb életkorban is előfordulhat, egyben azt is jelenti, hogy vannak esetek, amikor a betegségre éppen a várandósság vagy a szoptatás alatt derül fény. Dr. Sávolt Ákossal, az Országos Onkológiai Intézet Emlő- és Lágyrészsebészeti osztályának osztályvezető-helyettes főorvosával arról beszélgetünk, milyen szempontból jelent ez speciális helyzetet – akár a felismerést, akár a kezelést illetően.

  • Diagnózis, műtét, sugár-, kemoterápia, lelki és fizikai kezelések sora. A mellrákbetegek többsége gyógyultan, legalábbis tünetmentesen fejezi be az embert próbáló utat. De vannak, akiknek ezzel nincs vége: csakis folyamatos gyógyszereléssel tudják a rákot féken tartani. Ők azok, akik áttétes emlőrákkal élik mindennapjaikat. Vajon ezek az erős nők, asszonyok hogyan élik meg, hogy állapotuk csupán így tartható fenn és a folyamatos orvosi vizitek, kontrollok innentől a mindennapok részei lesznek? Erről meséltek nekünk.

  • A mintavétel szinte mindig indokolt, ha gyanús elváltozást észlelünk melleinkben, akár tapintással, akár mammográfiával vagy ultrahanggal történt a vizsgálat. Fájdalmas-e a citológiai mintavétel? Igényel-e előkészületet az érintett részéről? Mit jelent az így kapott eredmény? Cikkünkből kiderül!

  • Általános szabály szerint önmagában az életkor nem ellenjavallata egyetlen daganatellenes kezelésnek sem, minden beteget aktuális egészségi állapota és nem életkora alapján kell kezelni.

  • Több mint 15 éve működik hazánkban a szervezett szűrési rendszer, mégis a nők csupán negyven százaléka hallgat a hívó szóra. Többnyire a munkahely, a távolság, illetve a szemérmesség tartja távol őket – legalábbis ezt mutatja az Országos Onkológiai Intézetben dr. Mátrai Zoltán vezetésével készített kutatás. A főorvos szerint a bizalom a legfontosabb, amit az érintetteknek meg kell kapniuk, hogy elhiggyék: ez a betegség ma korai stádiumban kiszűrve gyógyítható a korszerű terápiáknak köszönhetően.

  • A női mell a tévhitekkel szemben nem csak a szexualitás szimbóluma, sokkal inkább a nő önképének, önértékelésének alapvető eleme, ha belenéz a tükörbe, milyen kép fogadja. A hatékony onkológiai kezeléseknek és a szűrőprogramoknak köszönhetően ma már a korán diagnosztizált melldaganatos betegek jelentős része meggyógyul, viszont nagyon nem mindegy, milyen minőségű életet él a továbbiakban. Interjú Dr. Mátrai Zoltánnal, az Országos Onkológiai Intézet Emlő- és Lágyrészsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosával.

  • A rákbetegségek közül talán az emlődaganat az, ami a leglátványosabb, maradandó következményekkel párosul. Nem elég ugyanis magával az egyik legrettegettebb diagnózissal szembesülni, az ráadásul a nőiség szimbólumát támadja meg, ami sokszor a mell csonkításával, vagy elvesztésével jár. Hogyan lehet ezt feldolgozni? Kovács Ágnes Anna onkopszichológus, az Intima.hu szakértője segít megérteni a megküzdést és az elfogadást.

  • A tumormarkerek olyan anyagok a szervezetben – a vérben, a vizeletben, a szövetekben –, amelyekről megállapították, hogy egészséges embereknél általában nincsenek jelen vagy csak alacsony koncentrációban találhatók meg, kimutatásuk ezért rosszindulatú daganatok jelenlétére utalhat. Tumormarkerek lehetnek fehérjék, hormonok, antigének. 

  •  

    Magyar kutatónő vezette csoport nyert 100 000 dollárt a GE Rákellenes Healthymagination versenyén. A kutatónő amerikai kutatócsapata egy rákellenes, gyógyító tulajdonságokkal rendelkező mellimplantátummal nevezett a versenyre. Milyen ötleteket díjaztak, és azok hogyan tudják segíteni a mellrákkal küzdők életét?

  • Egy nap veletek, értetek sok érdekes programmal, meglepetéssel, tombolával, és természetesen tapasztalat cserével. A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

  • Ismerjétek meg Vickit, akinek mellrákja 12 héttel kislánya születése után derült ki – akkor, amikor még csak szoptatta a babát. Azért gondoltam, hogy elmesélem a történetét, mert sok szempontból tipikus.

  • Egy ideje nem adtunk hírt ,,közös betegünk”, Viki sorsáról. Csakhogy annyi minden történt és szegény olyan hullámvasútra került, amit nehezen lehetett volna megosztani. Az már az első perctől kezdve biztos volt, hogy ki kell venni a mellébe költözött hatalmas méretű elváltozást, a kérdés csak az volt, mikor van erre a legjobb pillanat. Viki nem akart másodvéleményt, egész idáig ragaszkodott saját orvosához, de ma már olyan fájdalmai lettek, hogy eldöntötte: más szakembernél is megpróbálja. Jelentjük: most jövünk a Kék Golyóból, elvállalták, hogy megszabadítják tőle.