Korai őszülés – létezik ellenszer?
Az életkor előrehaladtával jelentkező őszülés természetes folyamat. Európaiak körében az életkorral járó őszülés átlagosan 34 év körül jelentkezik, amennyiben ez a folyamat már 20 éves kor előtt elkezdődik, akkor korai őszülésről beszélünk. Bár a korai őszülés világszerte évről-évre egyre több embert érint, jelenleg nem ismertek olyan módszerek, amelyekkel a folyamat biztosan megállítható vagy visszafordítható lenne.
Egy összefoglaló elemzés során a korai őszülés lehetséges okait, visszafordíthatóságát és kezelési lehetőségeit, valamint a jelenséget kísérő társbetegségeket értékelték. A kutatás során összesen 92 tudományos közleményt tekintettek át.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a korai őszülés kockázata másfélszeresére nő, ha a személy 13 és 18 éves kora között dohányzott. Továbbá egy 6390 személy adatait feldolgozó vizsgálat során arra az eredményre jutottak, hogy az elhízás több mint 2,5-szeresére növeli a korai őszülés kockázatát.
A korai őszülés kockázatát fokozó tényezők közé sorolható még a túlzott sóbevitel, a rendszertelen táplálkozás, a kevés testmozgás, a nem kielégítő éjszakai alvás, az emelkedett vérnyomás, vérzsír- és vércukorszint, valamint a vitamin- (B12, folsav) és az ásványianyaghiány (kalcium, réz, cink, vas).
Bizonyos gyógyszerek (pl. malária-, reuma-, daganatellenes szerek, epilepsziagyógyszerek) használata is fokozhatja a kockázatot. Számos genetikai rendellenesség és a családban korábban előforduló korai őszülés is hajlamosíthat a jelenségre. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás és a korai őszülés között nem találtak összefüggést.
Tudjuk, nem könnyű hiteles válaszokat találni, ha gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban próbálunk tájékozódni. A Pirulakalauz Klub ebben segíti tagjait!
A teljes cikk a PirulaKalauz oldalán olvasható! >>
Forrás: PirulaKalauz
Írta: dr. Tóth Barbara
Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb cikkeinkről,
iratkozz fel tematikus hírlevelünkre:
Kapcsolódó tartalmak:
- Koronavírus: segíthet-e a C-vitamin a vírus legyőzésében?
- Milyen lehetőségeim vannak a vas pótlására?
- Minden, amit tudni érdemes az étkezési naplóról!
- Magas dózisú C-vitamin - előnyös lehet az emlődaganatos betegek számára?
- A szénhidrátok számolása IR vagy diabétesz esetén
- D-vitaminra a változó kor után is szükség van!
Ajánlott orvosok
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások