Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

A szénhidrátok számolása IR vagy diabétesz esetén

Ajánlom a Facebookon

Sokakat lever a víz, miután megtudják, hogy a diétájuk helyes betartásához sajnos szükség lesz némi matematikára, merthogy szénhidrátanyagcsere-zavar esetén a napi szénhidrátbevitelüket bizony számolgatniuk és kalkulálniuk kell majd. Sokan sajnos már itt fel is adják az egész kihívást, pedig nem kellene, a CH-ok számolása nem olyan nehéz, mint ahogy azt az elején gondolnánk.

Szerző: Tárczy Virág dietetikus

Szerző: Tárczy Virág | dietetikus

 

Mire lesz szükségünk?

1/a. Tápanyagtáblázatra (kigyűjtött), melyet már nem feltétlen muszáj könyv formájában megvásárolni, internetről is le lehet tölteni többfélét. Mindegyikben előfordulhat hiba, illetve számos eltérés figyelhető meg egymáshoz is viszonyítva, például az egyik egy savanyúbb, míg a másik egy édes alma CH értékét tünteti fel.

1/b. Tápérték táblázatra vagy leírásra a termékről.

2. Számológép, hacsak nem vagy fejszámoló!

3. Konyhai pontos mérleg.

4. Papír és ceruza.

Alap esetben minden élelmiszeren van tájékoztatás a termék összetevőire és tápértékére vonatkozva. Ha esetleg olyan terméket vásárolnál, amin nincs tájékoztató cetli/csomagolás (pl.: kifli, péksütemény), akkor a boltban el lehet kérni a termék leírását, termékspecifikációját, melyről tudunk tájékozódni. Ne legyetek szégyenlősek szükség esetén ezeket elkérni, a boltoknak kérésre ezeket elő kell venniük, és be kell mutatniuk a vásárlók tájékoztatását szolgálva.

Fontos információ, hogy a termékeken és a tápérték táblázatokban 100 g termékre vonatkoztatva adják meg a tápértékeket. Mostanában már sokszor nem csak 100 g-ra, hanem a termék súlyára vagy javasolt fogyasztási mennyiségre is vonatkoztatva rákerül a csomagolásra a tápérték, ez könnyebbség lehet a vásárlóknak.
Pl.: 100 g termék CH tartalma 52 g , 1 db termék (30 g) CH tartalma 15,6 g.

 

Tudtad?

Ha már meg van a laborleleted, de nincs, aki kiértékelje, vagy csak nagyon sokára jutnál el endokrinológushoz, ma már távkonzultációra is van lehetőséged!

Image

Fontos, hogy minden alapanyagot mindig szárazon (száraztészta, rizs, köles...) és tisztított állapotban (sárgarépa vagy burgonya héj nélkül) mérjük le. Ha nagyon pontosak szeretnénk lenni, akkor érdemes kalkulálni például az egyben lemért élelmiszerek ehetetlen részeire is (alma csutkája, barack magja), bár ilyen pontosságra ritkán lehet szükség, inkább csak ha valaki tényleg (túl) precízen szeretné tartani a diétáját.

 

Inzulinrezisztencia tüneteiről, kivizsgálásáról és kezeléséről egy helyen! >>

Számoljunk!

Kezdjünk számolni, hoztam pár példát:

  • 1 termék CH tartalmának számolását,
  • 1 készétel CH tartalmának számolását ha az szeletelhető/könnyen porciózható,
  • illetve 1 folyékony halmazállapotú készétel CH számolását vesszük most át.

A számoláshoz a legegyszerűbb, ha az aránypárokat hívjuk segítségül. Ha ezt a felírást megtanuljuk, bármikor ki tudjuk kalkulálni az adott termékek szénhidrát tartalmát. Mindig a felső sorba írjuk azokat az értékeket, amiket ismerünk, és az alsó sorba kerül majd az X, amire kíváncsiak vagyunk.

Termék CH tartalmának számolása

1.

Szeretném megtudni, hogy a levágott 60 g súlyú kenyeremnek mennyi a CH tartalma. (100 g kenyérben 45 g CH van példaként)

100 g súly        45 g CH

60 g súly          x g CH

Konyhanyelvre lefordítva aminek átlósan párja van, azokat összeszorozzuk egymással, és az egyedül maradt számmal pedig elosztjuk az egészet:

x = (60 x 45) : 100 ⇒ 27 g CH. Tehát a levágott 60 g súlyú kenyerünkben 27 g CH van.

 

Intima.hu logo

2. 

Szeretném megtudni, hogy mennyi kenyeret (milyen súlyú) kell megennem, ha 30 g szénhidrátnyi mennyiséget szeretnék fogyasztani? (100 g kenyérben 45 g CH van példaként)

100 g súly         45 g CH

  x g súly           30 g CH

Hasonlóan, mint előbb, aminek átlósan párja van, azokat összeszorozzuk, és elosztjuk a harmadik számmal az egészet:

x = (30 x 100) : 45 ⇒ 66,6 g CH. Tehát 67 g súlyú kenyeret kell levágnom és megennem ahhoz, hogy abból 30 g CH-hoz jussak.

A szénhidrátok számolása nem olyan nehéz, mint ahogy azt az elején gondolnánk.
A szénhidrátok számolása nem olyan nehéz, mint ahogy azt az elején gondolnánk.  

Készétel CH tartalmának számolása

Számolás könnyen porciózható étel esetében. Sütés- főzés alkalmával célszerű mindent leírni egy lapra, hogy miket tettél bele az ételbe és hogy milyen mennyiségben, például:

Rakott zöldbab, 1 tepsiben, 8 főre

CH/100 g

CH összesen

2 kg zöldbab 7 g 140 g CH
120 g basmati rizs 80 g 96 g CH
100 g vöröshagyma 8 g 8 g CH
100 g paradicsom 3 g 3 g CH
100 g paprika 3 g 3 g CH
tejföl
tojás
szalonna
étolaj
fokhagyma
pirospaprika
bors

Összesen/tepsi

250 g CH


Ha a tepsit 8 részre vágjuk, akkor 1 adag rakott zöldbabban 31 g CH van. Jelen esetben azon élelmiszereknek írtam fel a CH tartalmát, amivel ténylegesen kell számolnunk.

 

 

Folyékony halmazállapotú készétel CH számolása

Folyékony halmazállapotú étel számolásánál kicsit nehezebb a dolgunk. A főzés alkalmával hasonlóan járjunk el, mint fent, a rakott ételnél, tehát mindent szárazon és tisztított állapotban lemérünk, és feljegyezzük az összetevőket és a súlyokat egy lapra. Mellétársítjuk a 100 g-ra vonatkozó CH értékeket és kiszámoljuk, hogy az általunk felhasznált mennyiség mennyi CH-t jelent, a végén pedig mindent összeadunk.

Példaként vegyük azt, hogy 1 lábas gulyáslevesben van 200 g CH. Na de itt jön a kérdés, hogy honnan tudjam, mennyi van egy tányérban? Itt ugye nem lehet szeletelni és darabra vonatkoztatni a végén.

1. 
Ha valakinek nagyon pontosan kell számolnia, akkor érdemes a lábast üres állapotban és teli gulyáslevessel együtt is lemérnie. Példaként üres lábas 150 g, teli lábas 3000 g, tehát csak a leves súlya 2850 g. Megint jöhetnek az aránypárok:

 2850 g súlyú leves       200 g CH

100 g súlyú leves         x g CH

x = (100 x 200) : 2850 ⇒ 7 g CH, tehát 100 g levesben 7 g CH van. Innentől már tudunk tovább kalkulálni, hogy mennyi levest szedjünk magunknak, illetve hogy a kiszedett levesben mennyi CH lehet. Az üres tányért is rátesszük a mérlegre, és belemerjük a levest, pl. 300 g súlynyit. Ebben az esetben x = 3 x 7 g ⇒ 21 g CH lesz a tányérunkban.

Intima.hu logo

2.
Kicsit egyszerűbben is meg lehet közelíteni a folyékony halmazállapotú ételek CH kalkulálását. Ha az egész leves 200 g CH, akkor arányosan elosztom például 5 adagra, és akkor mindben közel 40 g CH lesz.

A főzés alkalmával mindent szárazon és tisztított állapotban mérjünk le, és jegyezzük fel az összetevőket és a súlyokat egy lapra.
A főzés alkalmával mindent szárazon és tisztított állapotban mérjünk le, és jegyezzük fel az összetevőket és a súlyokat egy lapra.

A CH számolás csak az elején lehet bonyolult, főleg ha eddig semmi hasonlóval nem kellett foglalkoznod. Ne add fel, hidd el, hamar rutint lehet benne szerezni, illetve érdemes a kipróbált recepteket kiszámolni 1x, és feljegyezni a kapott CH értékeket, így legközelebb már nem kell számolgatni, csak mérni a főzendő alapanyagokat!
Ha nagyon bizonytalannak érzed magad diétádban, vagy a számolást tekintve, kérj segítséget dietetikustól!

 

Írta: Tárczy Virág dietetikus

 

Az inzulinrezisztencia szakorvosi hátteréről, kezelési lehetőségeiről beszél Dr. Kelemen Csaba endokrinológus-nőgyógyász ebben a videónkban:

 

 

 

PCOS-sel, inzulinrezisztenciával diagnosztizáltak? Nem hagyunk magadra!

Iratkozz fel ingyenes információs anyagainkra most!


A következő 5 héten 5 levélben elküldjük neked a legfrissebb, legfontosabb cikkünket a PCOS-ről és az inzulinrezisztenciáról, melyek szakorvosok és dietetikusok ajánlásai alapján készültek. Az első levelet mindjárt a regisztrációd után olvashatod!

Image

 

Ezek a tartalmak is érdekelhetnek:

Ajánlott orvosok

dietetikus

Budapest

dietetikus

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 7 Ratings )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások