Változókor - Intima.hu
Tisztelt Doktor Úr!
Utolsó kétségbeesésemben fordulok Önhöz. Jelenleg 49 éves vagyok és a változókor miatti tüneteim 2019. decemberében kezdődtek. Akkor 2 hétig volt kisebb-nagyobb mértékű menzeszem. Ettől kezdődően néha kimaradt, de az esetek többségében megjött és normálisan zajlott. Ami aggasztó számomra, hogy az idén amelyik hónapban nincs menzesz, akkor egész hónapban, több héten keresztül barnás-kissé véres, néha nyálkás dolog ürül belőlem. Voltam rákszűrésen, de még nincs eredmény. Elmondtam a problémát az onkológusnak, aki azt mondta, hogy ha majd egy évig nincs menzeszem és utána esetleg megint lesz, majd akkor kell megijednem, addig ez nem probléma. Viszont amiért leginkább kétségbe vagyok esve, hogy 2019-ben sikerült leadnom egy év alatt 20 kilót (életmódváltással és mozgással) viszont a következő évben egy deka nem ment le, pedig tartom a napi 1500 kcal étrendet és mellette hetente 3-4 alkalommal 1-1,5 órát edzek is, és mostanában egy kicsit hízok, vagy legalábbis stagnálok. Merre induljak kivizsgáltatni magamat? Úgy érzem, hogy az orvosok nem hallgatnak meg és nem fordítanak kellő figyelmet a problémámra. Milyen vérvizsgálatokat kellene kérnek, hogy kiderüljön a problémám okozója? Válaszát előre is köszönöm. Kovács Viktória
A KLIMAX EGYIK KÖZISMERT TÜNETE A VÉRZÉSZAVAR! (= 1./ kimarad a vérzés 2./ összevisszavérzés van vagy 3./ elhúzódó vérzés van a megszokott 28 naponta/3-4 nap helyett.
A nagy baj ott van, hogy ezek mögött a tünetek mögött 0.5 százalékban méhtest rák áll..... Az pedig komoly baj!
Ha elnézik a rákot, abból nagy gond lesz ....
Ha a rák szövettannal kizárható (=hormonzavar az ok) a vérzés hormonkezeléssal tökéletesen beállítható. Amíg a méhnyálkahártya működőképes a paciensnek óra pontossággal beáll a vérzése. Nekem nagyon sok ilyen betegem van/volt ez a kezelés mindegyiküknek helyre hozta az életét. Önnek is nagyon ajánlom!
Egyébként a nőknek nem csak a vérzészavara múlik el, hanem a az a rengeteg más kínzó tünet is, amit a hormonzavar okoz.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a menopauzáról írottakat.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István
- Viki72