Kérdés 4115
Tisztelt Doktornő!
A röntgenvizsgálatok veszélyéről szeretnék kérdezni, köztük a tomoszintézisről.
48 éves vagyok idén, az elmúlt 6-7 évben évi 1-2 röntgenvizsgálatom volt: 3 fogröntgen, 2 tüdő, 1 boka, valamint 1 arcüreg- ill. 1 koponya CT, 1 gerinc röntgen és múlt héten 1 emlő tomoszintézis. Igyekeztem volna elkerüni ezeket, és amennyire lehetett, min. 3-4 hónap különbséggel történtek a felvételek. Eléggé aggódom, hogy túl nagy sugárterhelés ért, noha az adott orvosok mindig legyintettek, hogy ennyi nem számít, háttérsugárzás is ér, mindegy, és soha senki nem kérdezte, hogy az utóbbi idôben voltam-e röntgenen.
Ráadásul a tomoszintézis során szerintem duplán kaptam, mert a Siemen Healthineer géppel 2 oldalról csináltak felvételeket, bár úgy tudtam, ezzel a géppel csak 1-szer kell 1 mellet vizsgálni, nem kell két oldalról, hiszen körbefordul a gép.
Sajnálatosnak tartanám, hogy a megelőzés során pont a vizsgálattal növelem a kockázatát olyan betegségnek, amit el szeretnék kerülni. Laikusként szeretném ezért Önt erről kérdezni, hogy mennyire kell aggódni.
Köszönettel
Oláh Judit
Kedves Judit!
Köszönöm a kérdést. A röntgenvizsgálatok sugárterheléséről szólva két dologgal kell tisztában lenni. Az egyik az, hogy a szervezetet ért sugárhatások az élet folyamán összeadódnak, és az így összeadódó sugármennyiség a legfontosabb szempont abban, hogy mekkora (volt) a röntgenvizsgálatok okozta sugárexpozíció, illetve az ebből adódó kockázat. Ahogy mondani szokták, a "szervezetünk nem felejt". A másik, hogy az orvosilag INDOKOLT röntgenvizsgálatokat mindenképpen el kell végezni (természetesen a sugártakarékossági szempontokat figyelembe véve), hiszen a vizsgálat elmaradásának nagyobb a kockázata, mint a sugárexpozícióból adódó csekély kockázat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sugárexpozíció csökkentése szempontjából a legnagyobb jelentősége a FELESLEGES vizsgálatok elkerülésének van. A felsorolt vizsgálatok 6-7 évre elosztva véleményem szerint nem jelentenek kiugróan magas vagy veszélyes sugárkockázatot. Ami a tomoszintézist illeti, az egy vs. két felvétel készítésére vonatkozó kérdést nem igazán értem, mert míg a hagyományos mammográfiánál két irányból készül 1-1 db felvétel mindkét mellről, addig a tomoszintézis során egyetlen csőállásból, a cső elmozdulása közben sorozatfelvételek készülnek kb. 50 fokos szögtartományban. A hagyományos mammográfia és a tomoszintézis diagnosztikai pontossága most nem volt kérdés, ezért csak a sugárterhelésről annyit, hogy a tomoszintézis kb. 40 százalékkal kisebb sugárdózissal dolgozik, így szerintem ez sem jelent különösebb kockázatot. Köszönöm bizalmát, remélem, tudtam segíteni. Üdvözlettel Dr. Simonfalvi Ildikó
- OlahJudit