Kérdés 3440
Tisztelt Doktornő!
Nagyon bizonytalan vagyok, ebben az évben már 4 alkalommal jártam nőgyógyásznál, de még mindig tele vagyok kérdésekkel. Tavaly ősszel, szeptember környékén figyelmes lettem, hogy megváltozott a folyásom színe, mennyisége. Decemberben volt időpont legkorábban amikor nőgyógyász fogadott. Megvizsgáltak, csináltak rákszűrést (pont 1 évvel az előtt volt utoljára). Kérdeztem, hogy HPV-t nézik-e, mert ha nem, azt is szeretném, azt mondta az orvos, hogy nézik (de a leleten végül erre vonatkozó részt nem találtam). A rákszűrés eredménye P2 lett, a kenet pedig semmilyen fertőzést nem mutatott. 1 hónappal később (január végén) elmentem a saját nőgyógyászomhoz, ő már egy kis gyulladást is látott. Csinált rákszűrést is (mert nem mondtam neki, hogy 1 hónappal előtte már csináltak, mivel csak a 3. nőgyógyásztól tudtam meg, hogy 3 hónapon belül még egyet nem édemes, mert hamis eredményt mutat). Szóval a saját nőgyógyászom is csinált rákszűrést, negatív lett és vett külön HPV vizsgálathoz kenetet, ami szintén negatív lett. Fertőzést sem találtak, de a gyulladás miatt kaptam Macmiror kúpot. A leleten az egyetlen megváltozott dolog metaplasia volt, de a harmadik nőgyógyász megnyugtatott, hogy az nem jelent bajt. Mivel a folyás nem szűnt, ezért egy barátnőm ajánlására mentem a harmadikhoz, aki azt mondta gomba, és felírt egy db, szájon át beszedhető tablettát. Mivel ez sem segített, a folyásom pedig egyre mustárszínűbb lett, ajánlások alapján elmentem egy negyedik nőgyógyászhoz. Neki már elmeséltem részletesen minden vizsgálatot. Rákszűrést nem csinált, csak kenetet vett, ami negatív eredményt hozott. Azt mondta a fogamzásgátló tablette (Rezia, két éve szedem) okozhat hormonzavart. A menstruációm a tabletta mellett is nagy mennyiségű, sokszor elég darabos, vagyis nagy alvadt vér darabok vannak benne, főleg az első 4 napban. általában 7 napig tart. Javaslatára abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Miután abbahagytam, peteérés időszakban erős hasi fájdalmat tapasztaltam (éjszaka felébredtem rá) és a folyásom is bővebb volt, kicsit barnásabb.
A kérdéseim:
- A 3 hónapon belül elvégzett 2 citológia közül a 2. valóban lehetett álnegatív?
- Hatással volt ez a HPV tesztre is, és mivel két rákszűrés kenetvétel után vették le hozzá a mintát, lehet az is hamis vagy nincs összefüggés?
- Milyen vigsálatot kell kérni, mert 4 orvos után is az a tapasztalatom, hogy nekem kell mondanom mit szeretnék és nem tesznek javaslatokat?
- Mi kell kérni, hogy biztos lehessek abban, nem nagyobb gond (ugyanis minden második folyással foglalkozó egészségügyi oldal rögtön méhnyakrákot említ) van a háttérben?
- Fogamzásgátló abbahagyása okozhat fájdalmat, barnás folyást peteérés időszakban?
Összességében azért vagyok nyugtalan mert azt egyik sem mondta, hogy a folyásom nem rendellenes, mindegyik gyanakdotott valamire, amivel nem is lenne problémám, hisz sajnos nem mindig egyértelmű mi a baj, de kontrollra egyik sem hívott vissza és egyik javaslat sem hozott eredményt. És atttól is félek, hogy a második rákszűrés így nem ért semmit és esetleg a HPV-t sem mutatta ki megbízhatóan.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Georgina!
A nagyobb mennyiségű és színében is sokszor eltérő váladékozás lehet kórós, nagyon helyesen többször is vizsgálták, de ha mindannyiszor P2 a citológia és számottevő egyéb eltérés sincs, akkor hinni kell a leleteknek és a vizsgáló orvosoknak. Megjegyzem a fertőzések gyakoriak és az is könnyen előfordulhat, hogy a nem kezelt partner miatt ismételten visszafertőződik , ilyenkor a váladékozás visszatér vagy el sem múlik. Azt nem említi, hogy hány éves, a kor , a hormonális változások is befolyásolhatják. A fogamzásgátlók is okozhatnak változást hüvelyváladékozásban is, de a menstruáció is más tőle. A nőgyógyászati vizsgálat során kiválóan lehet látni és a cytológiával is követni a méhnyak állapotát, ez az egyik legjobb szűrővizsgálat manapság, eddig az ön esetében egyszer sem merült fel daganat lehetősége. Javaslom a kontroll vizsgálatot a saját nőgyógyásznál három hónap múlva.
- Georgina27