Kérdés 3385
Jó estét!
13-14 éves koromban a jobb mellemben jóindulatú ciszta volt. 18 éves koromig kellett kontrollra járni. Azóta nem voltam . 18,20 éves korom óta menstruációs problémával küzdök (kb,13 éves koromtól menstruálok). 2 éve nem egészen 34 éves hyperplasia glanduráris endometrii cisztikus lett a szövettani eredmény. Azt olvastam endometriózis valamint adenocarcinoma és edocarcióma is lehet a szövődmény.Nem javultam gyógyszerhatására sem.Idén júniusban is lettek ciszták a jobb petefészkemben meg változott az endometrium vastagság az előzőkhöz képest meg a méh átmérője amely jelentesően csökkent az előzőekhez képest (most 34 előtt 41,45). 7-8 nappal később a magán dokinál (konzultáció céljából mentünk el) nagyobb lett közel 2 cm-vel endometrium vastagsága és a bal oldalon fundusra rögzült ováriumot látott a jobb oldalon meg 1,3 cm széli hyperechogén cisztikus területet ha jól emlékszem. Mást nem tudom de ezek alapján endometriózist mondott.Kismedencei MR-rel akarja igazolni. Félek attól,hogy nem az hanem a szövettani eredménye romlott és mivel volt már jóindulatú cisztám nagyobb az esély arra,hogy itt is kialakuljon.Cytológia eredményem nem,kóros hámelváltozásokra,vegyes baktérium,reaktív hámelváltozásokkal járó gyulladás, Adenomacarcinoma-NOS ez csak ki van emelve nincs beikszelve és P2. Ön mire gondol az előző meg a legutóbbi eredményeim alapján? M
Kedves M!
Ha a cytológia P2 akkor nincs kórós hámelváltozás a méhszájon. A korábbi történések is jóindulatú elváltozásokra utalnak , a cysták és az endometriózis nem rosszindulatú eltérések, bár kétségtelenül sok gondot okozhatnak. A kismedencei MR viszont egy nagyon jó és pontos vizsgálat, sok mindenre pontosabb választ ad.
- BEsztike