Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Ismét meghirdetik az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakat

Ajánlom a Facebookon

2010 óta minden évben a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége kezdeményezésére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság segítő közreműködése mellett, a Roche Magyarország Kft. támogatásával kívánnak a gyógyszerészeknek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét.

 

Dr. Mikola Bálint (Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke) elmondta, hogy a szervezők célja változatlan, szeretnék a gyógyszerellátás különböző területein dolgozó olyan többnyire fiatalokat megszólítani, akik nagyon elkötelezettek a betegellátás területén, de nem kapnak pódiumot, és szeretnék egy kicsit őket is a vérkeringésbe bejuttatni.

Eddig közel 200 olyan gyógyszerészt sikerült látótérbe hozni, akik kiváló tevékenységet folytatnak a szakterületükön akár a közvetlen lakossági gyógyszerellátás, oktatás, ipari gyógyszerészet vagy kórházi/klinikai gyógyszerészet terén.

Bővültek az idei témakörök, nagyon nagy aktualitást ad a pályázatnak és a témáknak a pandémiás időszak, hiszen ez bebizonyította azt, hogy milyen nagy szűkség van a gyógyszerészeti ellátásra. „Gyógyszerészi szolgáltatások bővítési lehetőségei” téma azért merült fel, mert ez folyamatosan foglalkoztatja a gyógyszerészi közösséget. A patikai látogatások száma a járványidőszak alatt kétszeresére ugrott a covid időszak előttihez képest. A közeljövőben az EESZT közös platformra hozza a háziorvos és gyógyszerész rendszereket a rendelés szintjén. Ez az út egészségnyereség kizárólagos záloga, ugyanis ma a kiváltott gyógyszereknek alig fele hasznosul.

A háziorvosok legalább 1%ban 1 féle gyógyszert írnak a betegeiknek, és 43%-ban legalább 4-et. A beteg ebből kifolyólag jelenleg úgy jön el a patikába, hogy rászorul a gyógyszeralkalmazás magyarázatára. Évek óta újra felmerül, hogy a vakcinációba hogyan tudnának részt venni a gyógyszerészek is, hiszen ez a világ több országában, például Európában is, 17 országban már bevett szokás. Ez nem a gyógyszerészek presztízse szempontjából fontos, hanem hogy minél szélesebb kőrben elérhető legyen a vakcináció. Magyarország a 90-es években 2. helyen volt a vakcinációs programjában, jelenleg a 17. Az egészségügyi rendszer hatékonysága érdekében most már valamit tényleg tenni kell, mihelyt lesz lehetőségük ezekre, akkor az igényeiket elő fogják terjeszteni, hogy ezeket a szolgáltatásokat a patikákba lehessen telepíteni, és a praxis közösségeket építeni, aminek a gyógyszerész is a tagja.

az ev gyogyszeresze

Dr. Hodossy Lajos (Roche Magyarország Kft.) elmesélte, hogy ez a pályázat a szívügye, hisz abban, hogy akkor tesszük a legjobbat a betegeknek, ha személyre szabottá tesszük a gyógyítást. A gyógyszerészi gondozás arról szól, ha egy beteg belép a patikába és szakmai segítséget kér, ez a segítség legyen minél inkább az ő igényeire van szabva. Ez az oka annak, hogy a Roche Magyarország már régóta kiáll emellett a pályázat mellett. Tisztában van vele, hogy ez egy szemléletmód váltást igényel, és hogy ezt csak kampányokkal nem lehet megváltoztatni, ezért eldöntötték, hogy ezt a pályázatot fogják hosszú évekig támogatni. A Roche Magyarországnak ez a vízió már régóta a szeme előtt van, és ezt nem szokás váltogatni naponta vagy akár évente, hanem kiállnak mellette.

Dr. Szökő Éva (Magyar Gyógyszerész Tudományi Társaság elnöke) ismertette, hogy már 2021 szeptember 25-én a Gyógyszerészek világnapjához kapcsolódóan próbálták megtudni a kollégáktól, hogyan élték meg a pandémia különböző hullámait, és nagyon jól nyomon követhető volt, hogy míg kezdetben a gyógyszerellátás biztosítása jelentett problémát, a későbbiekben a betegek edukációja a vakcinákkal és tesztekkel kapcsolatban okozott kihívást.

A beszámolókból kitűnt, hogy jelentős kreativitást igényelt a szakma részéről, hogy hogyan tudják megoldani ezeket a feladatokat. Úgy gondolja a lakosság értékelte a gyógyszerészek munkáját, mert folyamatosan elérhetőek voltak az orvosokkal ellentétben. Hiteles tájékoztatást tudtak nyújtani, ehhez megpróbáltak a lehető legtöbb szakmai háttér anyagot megadni nekik.

Az az időszak következik, amikor a tanulságokat le lehet vonni a pandémia után, de az összes kolléga azt emeli ki leginkább, hogy az együttműködés fontossága rendkívül felértékelődött. Ehhez kapcsolódik szorosan az egyik idei Év Gyógyszerésze pályázati témakör a „Lakossági gyógyszerellátás –mire tanított a COVID?”.

 

ev gyogyszeresze sajto


Bemutatkozott a szakmai zsűri új tagja is Prof. Dr. Csóka Ildikó, aki a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető oktatója, mellette kutató munkát végez, és több mint 100 hallgatóval van szerencséje találkozni rendszeresen, és mentori kapcsolatot ápolni velük. Az általa felvetett témakör a „Hétcsillagos gyógyszerész” címet viseli, meggyőződése, hogy az emberi kapcsolatok fontossága, az egészségügyi szolgáltatók/intézmények betegrelációban illetve egészségügyben együtt dolgozó emberek egymás közötti kommunikációja meghatározó abban, hogy a beteg számára legjobban célzott, egyénre szabott terápiát adhassuk meg. A „Hétcsillagos gyógyszerész” koncepciót 25 éve hozta létre a WHO 1997-ben, a Szegedi Tudományegyetem kötelező szinten tartó továbbképzése is ezt a címet viseli. De mi is az a hét csillag: megmutatja a gyógyszerészi hivatásnak azt a sokoldalúságát, és komplexitását ami miatt a gyógyszerészi hivatás olyan gyönyörű, és sokoldalú, és egyben nagyon sok kihívással is szembenéz, ezek a képességek a gondoskodó/gondozó, vezető/véleményformáló, oktató, élethosszig tanuló, döntéshozó, kommunikátor, és menedzser. Szeretné, ha a pályázattal megmutathatnánk a legutolsó kis faluból is a gyógyszerészeket, akik ezekben a funkciókban egyszerre működnek, és észre sem vesszük őket, mert vannak, hiszen tudjuk, hogy az igazán fontos embereknek a hiányát érezzük, nem a jelenlétét.

Torjai Gábor (Nero Solution Kft. ügyvezetője) Az akkreditált Év Gyógyszerésze szemináriumi továbbképzés mellett a szervezők szerettek volna további pódiumot is adni a díjazott gyógyszerészeknek, sokszor felmerült a kérdés, mi lesz a további sorsa a pályamunkáknak.

Figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság úgy döntött, hogy önálló, időtálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is meg kívánja jelentetni a díjazásban részesített gyógyszerészek szakmai tevékenységét, az eltelt időszak során keletkezett új tapasztalatok és eredmények aktualizálásával kiegészítve.

A zsűri tagjai az eddigi évek pályamunkái alapján felkérték a korábban díjazott gyógyszerészeket a részvételre. A kiadvány mindenki számára elérhető lesz nyomtatott és e-book formátumban is. Ezzel is további inspirációkat kívánnak adni a gyógyszerészek magas színvonalon végzett munkájához.

ev gyogyszeresze sajtotajekoztato


Már a kezdetekkor felmerült az igény, hogy a díjnak legyen egy lakossági ága is, így jött létre a Kedvenc Patikám díj, amely a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló, azt kiszolgáló kollektíva munkáját ismeri el.

Így válik teljesé 2022-ben a program, melynek részei:

  • Év Gyógyszerésze szakmai díj
  • Kedvenc Patikám közönség díj
  • Év Gyógyszerésze (szakmai) Szeminárium
  • Értékek a gyógyszerészetben – Év Gyógyszerésze pályázati gyűjtemény

Szavazni a https://www.evgyogyszeresze.hu és a https://www.kedvencpatikam.hu oldalakon lehet, ahol meg kell jelölni azt a gyógyszerészt, vagy patikát, akik a közönség szerint méltóak lehetnek az Év Gyógyszerésze vagy Kedvenc Patikám megtisztelő cím elnyerésére. A szavazatok beérkezésének határideje az Év Gyógyszerésze pályázatra 2022. május 30. és a Kedvenc Patikámra 2022 szeptember 30.

Forrás: Nero Solution

 

 

Ne maradj le legfrissebb cikkeinkről,
iratkozz fel a hírlevelünkre:

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

 

Ajánlott orvosok

általános nőgyógyász, szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista

Budapest
szülész-nőgyógyász és endokrinológus főorvos
Budapest

szülész-nőgyógyász, lézerspecialista

Debrecen

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások