Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • A Melletted a Helyem Egyesület és az Intima női egészségportál megkezdi együttműködését, s innentől havonta olvashattok már nálunk is hiánypótló, koraszüléssel és a koraszülött ellátással kapcsolatos tartalmakat.

  • Az utóbbi napokban megszaporodtak azok a hírek, melyek szerint azokban az országokban is csökkenteni igyekeznek az otthonszülések számát, ahol ez egyébként rendszerszinten áll rendelkezésre a várandósok számára, akár közfinanszírozott egészségügyi ellátás keretében. Sőt egyre több helyen kategorikus tiltást is bevezetnek az otthonszülések vonatkozásában, így a járványhelyzetre tekintettel azok is kórházba kényszerülnek, akik eredetileg otthon tervezték világra hozni gyermeküket. Az Anyasapás.hu szerzője utána járt az otthonszülés kérdésének koronavírus járvány ideje alatt is.

  • A koronavírus és a világjárvány idején érezheted azt, terhesen, babával a pocakodban kihúzták lábad alól a talajt, hogy mind az, amit elterveztél, most egészen más fordulatokat vesz. Egy videót, pontosabban hanganyagot hoztunk a Császárvonal app-tól, ami segíthet minden nap néhány perc erejéig a szülésedre hangolódni.

  • A Babagenetika non-profit egyesület célja, hogy megfelelő információt nyújtson a várandósság előtti és alatti szűrővizsgálatokról, és segítse a szülők eligazítását a gyermekvállalással járó egészségügyi kérdésekben.

  • A Magyar Orvosi Kamara szülész-nőgyógyász és gyermekgyógyász kollégák véleményét összegezve igyekszik segítséget nyújtani a kismamáknak.