Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • A korai petefészek kimerülés szindróma, azaz premature ovarian failure (POF) sajnos számos nőt foszt meg attól a lehetőségtől, hogy saját gyermekük szülessen. A témával kapcsolatban Dr. Csajbók Éva endokrinológust, valamint Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistáját kérdeztük.

  • Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésre" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek.

  • Julianna és párja 7 éve vannak együtt, a házaspár mai mércével mérve fiatalon döntött úgy, hogy gyermeket szeretnének vállalni.  Annak ellenére, hogy azt gondolták, hogy nincs semmi akadálya, hogy szülővé váljanak mégis sokat kellett küzdeniük, amíg gyermekeiket – egy kisfiút és egy kislányt - a karjaikban tarthassák. Azért vállalkoztak arra, hogy mesélnek kálváriájukról, mert remélik, hogy történetük segít erőt adni azoknak a pároknak, akik még az útjuk erején járnak.