Megelőzhető a HPV-fertőzés és a méhnyakrák? (x)
Amikor abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy betegségnek tudjuk az okát, akkor szinte magától adódik a kérdés: mit tehetek én magam, hogy elkerüljem a bajt? A humán papillomavírus (HPV) okozta fertőzés és a méhnyakrák közötti összefüggés ma már nem feltételezés, hanem ténykérdés. Jó hír, hogy már a HPV-fertőzés megelőzésére is rendelkezünk eszközökkel, de akkor sincs veszve semmi, ha a vírus már jelen van a szervezetben. A HPV és a méhnyakrák prevenciója alapvetően három pilléren nyugszik.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró |
Ma már szinte könyvtárnyi szakirodalom bizonyítja, hogy a humán papillomavírus (HPV) jól körülírható oki szerepet játszik a méhnyakrák (és egyébként még több ráktípus és néhány jóindulatú elváltozás) kialakulásában. A kiváltó ok ismeretében kézenfekvő lépés, hogy elgondolkodunk azon, hogy mi magunk mit tehetünk a HPV, illetve a méhnyakrák ellen. Mert a méhnyakrák kialakulása már létrejött HPV-fertőzés esetén sem szükségképpen bekövetkező, sorsszerű esemény. Ráadásul a humán papillomavírussal szemben sem vagyunk teljesen védtelenek.
Légy megfontolt és körültekintő a szexben!
A HPV-vel kapcsolatban egyébként is rengeteg tévhit és félreértés kering, és fokozottan igaz ez arra, hogy a szexuális élet miként befolyásolja a HPV-fertőzés kockázatát. Sokan élnek például abban a hamis biztonságérzetben, hogy a HPV csak azokat veszélyezteti, akik fittyet hánynak a biztonságos nemi élet szabályaira, vagyis esetleg gyakran váltogatják intim partnereiket, házasságon kívüli szexuális kapcsolatot létesítenek, vagy a nem hagyományos érintkezési formákat részesítik előnyben (például az orális vagy anális szexet kedvelik, vagy azonos neműekkel élnek nemi életet).
Mint oly sok minden, ez a tévhit is tartalmaz némi részigazságot, ami ez esetben kimerül abban, hogy több szexuális partner vagy a partnerek gyakori váltogatása esetén értelemszerűen nagyobb az esélye annak, hogy HPV-hordozó is akad közöttük.
Ráadásul a vírus a szervezetben évekig, sőt akár évtizedekig is jelen lehet anélkül, hogy betegséget, sőt akár még csak tüneteket okozna. Így könnyen előállhat az a helyzet, hogy a valamikor korábban bejutott vírus jelenlétére már egy hosszú ideje fennálló, megállapodott, stabil párkapcsolat idején derül fény.
A megfontolt, felelős nemi élet magában foglalja az óvszer használatot is. Az óvszerről azonban fontos tudni, hogy mivel nem fedi le teljes mértékben a nemi szervek környékét, az általa nyújtott védelem sem lehet teljes mértékű. Ez azonban senkit ne riasszon vissza az óvszer használatától, hiszen használatával még így is jelentősen csökkenthető a vírus átvitelének az esélye.
Tudj meg többet a HPV-ről, a méhnyakrákról és a szűrési lehetőségekről!
Adasd be magadnak a védőoltást!
A HPV-fertőzések megelőzését tekintve azért is vagyunk viszonylag jó helyzetben, mert létezik hatásos védőoltás a vírus fertőzés megelőzésére. Ennek ellenére nem sok mindennel kapcsolatban született már annyi összeesküvés-elmélet, mint éppen a HPV elleni vakcinákról. Pedig a védőoltás biztonságos, és – az oltásellenesek gyakran hangoztatott szólamaival szemben – nem okoz autizmust vagy meddőséget, és nem tartalmaz higanyt sem.
Aki egy kicsit is beleásta már magát a HPV és a méhnyakrák közötti összefüggések témájába, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a HPV-nek több mint 100-féle típusa létezik. Joggal merülhet fel tehát bárkiben a kérdés, hogy ha ennyiféle vírus van, akkor van-e egyáltalán értelme beadatni egy olyan vakcinát, mely csak meghatározott HPV-típusok ellen nyújt védelmet. Rögtön eloszlanak azonban a kételyek, ha tudjuk, hogy a számos HPV-típus közül csak nagyjából a két kezünkön megszámlálható számú típus játszik szerepet a rákok kialakulásában (az úgynevezett nagy kockázatú típusok), melyek a megbetegedések túlnyomó többségét okozzák.
A HPV elleni védőoltástól akkor várható a legnagyobb védelem, ha beadására már a szexuális élet megkezdése előtt sor kerül. Ezért van az, hogy a különböző oltási programok célcsoportját nagyjából az általános iskola felső tagozatába járó (12-13 éves) korosztály alkotja – és rendkívül fontos tudni, hogy nemcsak a lányok, hanem a fiúk számára is előnyös a vakcina beadatása.
Járj el rendszeresen nőgyógyászati szűrésre!
A méhnyakszűrés módszere hagyományosan a citológiai vizsgálat, ennek azonban megvannak a maga korlátjai. Az első és legfontosabb, hogy eléggé nagy arányban ad úgynevezett álnegatív eredményt, ami azt jelenti, hogy olyan esetben is normális helyzetet jelző eredmény születik, amikor valójában már enyhébb vagy súlyosabb elváltozások vannak jelen a méhnyak sejtjeiben. Joggal merülhetne fel, hogy ha nem eléggé pontos és megbízható a módszer, akkor technológiai fejlesztésekkel kellene javítanunk a pontosságán. Rossz hír azonban, hogy a citológiai vizsgálat megbízhatóságán már ily módon sem lehet további lényeges javulást elérni.
Megbízhatóbb eredményt ad azonban az, ha HPV-szűrésre is sor kerül. A módszer előnye, hogy már jóval korábban „riaszt”, mint a hagyományos citológiai vizsgálat, vagyis már akkor jelzi a vírus jelenlétét, amikor az még nem okozott rákelőző vagy rákos elváltozásokat a méhnyak sejtjeiben.
Kezedben a rákszűrésed, de nem tudod mit jelent?
Segítünk értelmezni!
A HPV-szűréssel kapcsolatban fontos adat, hogy normálisan működő immunvédelem esetén a szervezet képes eliminálni a vírust a szervezetből, melyre értelemszerűen fiatalabb korban nagyobb az esély, mint idősebbeknél. Éppen ezért a HPV-szűrést általában csak 30 éves kor körül érdemes elkezdeni, az ennél fiatalabbaknál jó eséllyel számítani lehet arra, hogy az immunrendszerünk teszi a dolgát és a vírust minden különösebb külső segítség nélkül is elpusztítja.
A HPV-fertőzés és méhnyakrák megelőzése tehát három pilléren nyugszik. Ami azt jelenti, hogy a hathatós védelemnek valóban három „lábon” kell állnia, azaz közülük egyik sem hagyható el, vagy helyettesíthető bármelyik másikkal. Erről szólva a legfontosabb annak a nagyon nyomatékos hangsúlyozása, hogy a HPV elleni vakcina beadatása nem helyettesíti, nem teszi feleslegessé a rendszeres szűrővizsgálatokat. Ami praktikusan azt jelenti, hogy a HPV ellen oltott nőknek pontosan ugyanúgy el kell járniuk rendszeresen nőgyógyászati szűrésre, mint bárki másnak!
Gyakori kérdések, szakértői válaszok - érthetően a HPV-ről >>
Írta: dr. Simonfalvi Ildikó radiológus, egészségügyi-újságíró
Forrás:
BioMed Central
Cleveland Clinic
NHS
World Health Organization
Járj rendszeresen nőgyógyászati szűrésre,
és végeztess CervicLife komplex HPV és méhnyakrákszűrést!
Az oldal létrejöttét támogatja: a Roche Magyarország Kft.
Ajánlott orvosok
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások