Emlődaganat utáni hormonkezelés - Intima.hu
Tisztelt Doktor Úr!
51 éves vagyok, augusztusban távolítottak el egy 10 mm-es rosszindulatú tumort a bal mellemből.
A műtét utáni szövettani eredmény alapján kemoterápiás kezelést nem, sugárkezelést viszont kaptam. December 9-én kaptam az utolsó kezelést, 11-én mentem vissza az onkológiára. Nagyon csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy elküldenek különböző vizsgálatokra a kezelést követően, de csak annyi hangzott el, hogy keressek fel egy nőgyógyászt és felírásra került a Zitazónium nevű hormongyógyszer. Én megemlítettem, hogy szeretnék egy vérvételt, oda így kaptam beutalót, de az sem hangzott el, hogy akkor annak az eredményére ránéz a doktornő, annyit mondott, hogy három hónap múlva kontroll. Az ügyfélkapun megnéztem a leletemet, és a háziorvosommal beszéltem meg a mutatkozó eltéréseket.
Tudom, hogy az orvosok nem szeretik, ha interneten tudakozódunk a betegségünket illetően, de én azt olvastam, hogy 2005 óta a postmenopazában lévő nőknek (nekem már hat éve nincs menstruációm) az ún. aromatáz-inhibitor vegyületeket használják gyakrabban, mivel hatékonyabban csökkentik a kiújulás veszélyét ebben a populációban.
A Zitazónium nevű gyógyszert még nem kezdtem el szedni, az az igazság, hogy nagyon tartok a mellékhatásoktól.
Mellékhatások és hatékonyság tekintetében az én esetemben melyik gyógyszer lenne a legalkalmasabb doktor úr szerint?
Két éve voltam csontsűrűség vizsgálaton, ahol határozottan csökkent csont ásványi anyag tartalmat állapítottak meg T-score -3,3 és -2,4, Z-score -2,5 és -1,5. Azóta nem voltam újabb vizsgálaton, kalciumot szedek.
Válaszát megköszönve tisztelettel és üdvözlettel: Erika
Kedves Erika!
Ha decemberben fejezte be a sugárterápiát , akkor még adjon egy kis időt saját magának ahhoz, hogy kipihenje a kezelést. Ilyenkor még van bőrpír, kicsit gyulladt, olyan , mint egy napégés, maga az emlőállomány is lehet duzzadtabb. Nem is könnyű vizsgálni, nem is kellemes. Ilyenkor még nem jön el a kontroll ideje, én azt hiszem, hogy mindezeket kezelőorvosa figyelembe vette. A Zitazonium egy jó gyógyszer és az Ön részére megfelelő, mert jobban védi a csontot. Az aromatáz-inhibitorok jellegzetes mellékhatása a csontsűrűség csökkenése. Bízzon kezelőorvosában és elkezdheti a gyógyszerszedést. Mire visszamegy kontroll vizsgálatokra be tud számolni tapasztalatairól és bíztatom, hogy kétségeit , kérdéseit beszélje meg a kezelőorvossal. Néhány célzatos rövid kérdésre és feleletre mindig van idő, még az ilyen nem mindennapi időszakokban is.
Üdvözlettel: Szentmártoni Gyöngyvér
- Erika7