Várandós vagyok és szédülök? Nagy a baj?
Vannak olyan terhességi tünetek, melyekkel kapcsolatban teli információkkal a padlás. Ilyenek például az elején a reggeli rosszullétek, az émelygés és hányás, a végén meg a lábdagadás. De vannak nem kevesen, akik arról számoltak be, hogy a várandósságuk első hetében szédültek. Baj-e ez, illetve összefügg-e egyáltalán a terhességgel?
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró |
A várandósok némelyike arról számol be, hogy a terhessége első hetében visszatérő szédülést tapasztalt. Ezt a többség feltehetőleg csak utólag visszaemlékezve tulajdonítja a várandósságának, hiszen a nők leginkább csak a menstruáció elmaradásából kezdenek gyanakodni az áldott állapotra, amikor ugye máris túl vannak a terhesség első hetén. Ha azt vesszük, hogy az orvosok az utolsó menstruációtól számítják a terhesség korát, akkor valójában ekkorra már valahol a terhesség negyedik hete körül járunk.
Hol a kezdet, mennyi is az annyi?
És akkor csak zárójelben térjünk ki egy kicsit arra, hogy az orvos mikortól számítja a terhességet, és vajon miért, hiszen a terhesség egészen biztosan nem akkor jön létre. Meg arról is, hogy úgy általában mi történik, ha a peteérés után a folytatás nem a szokásos menstruáció, hanem kilenc hónap a baba megszületéséig.
Nos, bár az utolsó menstruáció időpontjában természetesen még nem áll fenn terhesség, mégis azért ezt tekintik a számolás kiindulópontjának, mert ez az utolsó biztos időpont. A peteérés időpontja mutathat egyéni változatosságot, mint ahogyan az is, hogy az ovuláció után ténylegesen mikor jön létre a terhesség. A megtermékenyített petesejt általában a peteérés utáni 8–10. napon ágyazódik be, de hát itt sincsenek kőbe vésett időpontok. A beágyazódás után az anya szervezet egy hormont, a terhességi hormonnak is nevezett hCG-t kezdi termelni, mely fontos szerepet játszik a terhesség fenntartásában – de sajnos a koraterhességi tünetekben is.
Mire tehát a várandósok többségében tudatosul, mi a helyzet, hivatalosan számítva már a negyedik hétben jár.
De térjünk most vissza a szédülés problémájához.
Mi okozhat szédülést koraterhességben?
Több olyan tényező is felmerülhet, mely szédüléssel jár. Ezek közül a leggyakoribbak:
Alacsony vérnyomás: A terhességi hormonok, köztük a hCG hatására az erek fala elernyed, az erek kitágulnak, melynek következtében a vérnyomás csökken. Ez egyeseknél enyhe szédülést okozhat.
Éhségérzet: A várandósság a kalóriaszükséglet emelkedésével jár. Bár ez a várandósság első heteiben nem jelentős, mégis célszerű gyakrabban kis adagokat enni annak érdekében, hogy a vércukorszint ne essen le hirtelen. Ez ugyanis szintén lehet oka a szédülésnek.
Reggeli rosszullétek: A reggeli hányingerek kapcsán is felléphet szédülés. Ha az émelygés kifejezett, és gyakori hányással is jár, ez állapotromláshoz és folyadékhiányhoz vezethet – esetenként szintén szédüléssel.
A keringés lassulása: A második és harmadik trimeszter környékén a megnagyobbodott méh nyomhatja az ereket, ami akadályozhatja a vér visszaáramlását a szív felé. Ez is okozhat szédülést.
Vashiányos vérszegénység: Ez az állapot akkor lép fel, ha a szervezet számára nem áll elegendő vas rendelkezésre, a test vasraktárai kiürülnek. A vashiányos vérszegénység (anémia) tünete lehet a szédülés, fáradékonyság, állandó fáradtságérzés.
Hirtelen testhelyzet-változtatás: Akkor is jelentkezhet szédülés, ha a várandós hirtelen változtat testhelyzetet, leginkább akkor, ha fekvő helyzetből hirtelen áll fel.
Tűfóbia? A várandósgondozás során nem számít ritkaságnak a vérvétel. Van, aki már a tű látványától is rosszul lesz, ők a tűfóbiások, a tűfóbia egyik tünete pedig akár szédülés is lehet. De vannak olyanok is, akiknél a vérvétel a tű látványa nélkül is szédülést, ájulást okozhat.
Mire ügyeljek, ha jön a szédülés?
Ha valaki azt tapasztalja, hogy könnyen megszédül, a legfontosabb, hogy tegyen meg mindent az elesés megelőzésére, a sérülések kivédésére.
A teljes cikk az Anyás-Apás oldalán olvasható! >>
Forrás: Anyás-Apás
Írta: dr. Simonfalvi Ildikó radiológus, egészségügyi-újságíró
Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb terhességről szóló cikkeinkről, iratkozz fel tematikus hírlevelünkre:
Ajánlott orvosok
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások