Farfekvéses a babám, mindenképp császárral szülök?
"Faros" babáknak nevezzük azokat a babákat, akiknek nem a fejük illeszkedik a méhszájhoz, hanem fordítva helyezkednek el a méhben, tehát a lábaikkal érkeznek a szülőcsatornához. Korábban a farfekvés egyenlő volt a császármetszéssel, mára azonban már változóban van a szülészorvosok szemlélete ezen a téren. Az Anyás-Apás cikke az erről szóló orvosszakmai állásponttal foglalkozik.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró |
A farfekvés nem számít ritkaságnak, a „faros” babák néhány százalékot tesznek ki az összes terhességen belül Úgy 60-65 éve még egyáltalán nem volt alapértelmezett, hogy a farfekvés a császármetszés automatikus javallatát képezze, mára azonban változott a trend, és a faros babák többsége császármetszéssel születik.
Mi ennek az oka?
Amikor nem a magzat feje, hanem a lábai vagy a popsija tekint lefelé, a méhszáj felé, ez számos bonyodalom forrása lehet. Előfordulhat például, hogy lábaival belegabalyodik a köldökzsinórba, melynek következtében a köldökzsinór a méhszájon keresztül előeshet vagy meghurkolódhat – mindkettő életveszélyes szövődmény. Az is előfordulhat, hogy a baba lábai már akkor átjutnak a szülőcsatornán, amikor a méhszáj még nincs teljesen kitágulva, így a fej elakadhat.
Az 1960-as évekre tekint vissza az a szemléletváltás, hogy a szülészorvosok szívesebben segítik a világra császármetszéssel a farfekvéses babákat arra hivatkozva, hogy a dolgok menete így pontosabban előre látható, tervezhető, ennél fogva biztonságosabb, mint a hüvelyi szülés. Például holland kutatók több mint 58 ezer terhesség kimenetelét elemezve azt találták, hogy a hüvelyi úton született farfekvéses babák újszülöttkori halálozása nem kevesebb, mint 10-szer magasabb a császárral született faros babákénál.
Hüvelyi szülés, ha a baba farfekvéses
Mindazonáltal nem állítható, hogy – megfelelő feltételek fennállása esetén – a farfekvéses babák ne születhetnének meg akár természetes hüvelyi úton is. Ha például a várandós korábban már szült egy vagy több gyermeket, és a jelen terhességben a baba testméretei nem tűnnek nagyobbnak testvéreinél (ez tapintás vagy ultrahangvizsgálat segítségével becsülhető fel), akkor szóba jöhet akár a hüvelyi szülés is. Ezzel „csak” egyetlen probléma van: farfekvéses baba esetén a szülés vezetése különösen nagy tapasztalatot és odafigyelést kíván a szülészorvostól. Az Amerikai Szülész-Nőgyógyász Kollégium ezzel kapcsolatos dokumentuma így fogalmaz: „A szülészorvosok többsége számára továbbra is császármetszéssel javasolt befejezni a farfekvéses terhességeket, ugyanis az orvosok zöme járatlan a farfekvéses szülések vezetésében.”
Császármetszés vagy hüvelyi szülés?
Több tudományos felmérés is igazolta, hogy ilyen esetekben a császármetszés biztonságosabb, de természetesen a császárnak is megvannak a maga kockázatai. Ha a szülésre kiírt időpontban a baba farfekvésben helyezkedik el, mindenképpen orvosoddal konzultálj a rendelkezésre áll opciókról, hogy megtaláljátok a saját magad és babád számára egyaránt a lehető legbiztonságosabb, optimális szülési módot.
Forrás: Anyás-Apás
A cikk szerzőjéről
Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, több évtizedes gyakorlattal rendelkező orvosi szakfordító és egészségügyi szakújságíró, számtalan orvosszakmai és laikus egészségügyi kiadvány szerkesztője, szerzője és az Intima.hu női egészségportál megbízott főszerkesztője. Az Egészségkommandó (Hiteles Egészség-kommunikációért Egyesület) alapító tagja, a szülőknek, nagyszülőknek szóló Anyás-Apás egészségügyi tájékoztató weboldal alapító-szerkesztője – és két csodálatos felnőtt nagylány büszke édesanyja.
Ha nem szeretnél lemaradni legfrissebb terhességről szóló cikkeinkről, iratkozz fel tematikus hírlevelünkre:
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások