Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • "Megfogni a kezüket és kísérni őket betegútjukon. Segíteni tanáccsal, konkrét megoldásokkal, pszichés támogatással, sok esetben csak néhány jó, akár sorstársi szóval, közös programokkal”—nagyjából így összegezhető az, ahogyan a mellrákos betegeket támogató szervezetek saját szerepüket tekintik. És amit valamennyien külön kiemeltek: segíteni a megelőzésben, megtanítani az önvizsgálatot, és hogy minél többen menjenek el szűrésre, mégpedig már 45 éves kor előtt és ezt 65 éves kor után is folytassák.

  • Genetikai örökségként kapott, fiatalon kialakult emlőrák betegségével való szembesülése, majd gyógyulása után módosított pályát a Debrecenben élő Bánfi Ildikó. Az élelmiszermérnöki munka helyett a sorstársaknak való segítés lett a hivatása: immár több mint egy évtizede dolgozik azon munkatársaival, hogy a vidéki betegekhez is minél több olyan szolgáltatás eljusson, amely segíthet leküzdeni a betegséget. A Holnapom Egyesületnél vallják: a rehabilitációnak már a diagnózis közlésének pillanatától meg kell(ene) kezdődnie, mert mind az életminőség, mind az életkilátások tekintetében jobb esélyekkel indulnak azok, akiket gyógytornász, dietetikus, pszichológus is segít az akadályok leküzdésében.