Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Ne késlekedjünk onkológiai másodvéleményt kérni! (x)

Ajánlom a Facebookon

Október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja. Szeptember 29-én „Minden nő számít!” címmel tudományos rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémián, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák ellen! Egyesület szervezésében. Összegyűjtöttük az előadások legfontosabb üzeneteit.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó, radiológus, szakújságíró

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró


Szeptember 29-én a mellrákkal kapcsolatos legfontosabb ismeretek átadásáé volt a főszerep a Magyar Tudományos Akadémián, amelyen a mellrák szűrésében, diagnosztikájában és kezelésében jártas szakembereken kívül érintettek is szép számmal részt vettek.

MTA - Intima.hu


Bevezetőként kamaraszíndarabot láthattak a jelenlévők, majd videófelvételről dr. Liz O’Riordan szólt a teremben ülőkhöz. Ezután érdekes és tartalmas előadások hangzottak el, többek között az emlőrák és gyógyítása történetéről, valamint a szűrővizsgálatok fontosságáról. Utóbbi előadás kiemelte:

"Nem elég, ha valaki rendszeresen eljár szűrővizsgálatokra, beszélnie is kell erről ismerősei, barátai körében, hogy nőtársaiban is tudatosítsa a szűrés fontosságát."

A többi előadás is a betegséget és annak megelőzését járta körül, az egyik előadó például nagyon hasznos és gyakorlatias tanácsokat adott ahhoz, milyen gyanús jelekből vehetjük észre, ha egy sarlatán hatástalan vagy káros „csodaszerrel” vagy „gyógymóddal” akar becsapni bennünket. Ne féljünk több szakértőt is megkérdezni!

Előadás az MTA-n - Intima.huA legizgalmasabb információkkal talán mégis Dr. Szántó István, az Oncologic Kft. vezető főorvosa szolgált arról, hogyan lehet a legmodernebb technológiát, a mesterséges intelligenciát nemcsak a mellrákos, hanem más daganatos betegek szolgálatába állítani annak érdekében, hogy a tudomány mai állása szerinti legpontosabb és legkorszerűbb másodvéleményt kaphassák kézhez. Bevezetésként elmondta:

"Egy körülbelül 400 ezer lakosú megyében havonta mintegy 300 betegnél derül fény rosszindulatú daganatos betegségre, ami évente kb. 4000 új beteget jelent megyénként, ami hatalmas terhelést ró az onkológiai bizottságok, azaz az onkoteamek munkájában részt vevő szakorvosokra. Ráadásul nem elég a szakmailag megalapozott onkológiai terápiás terv, hanem azt érthető formában kommunikálni is kell a beteg felé."

Ez pedig összességében egy szellemileg rendkívül megterhelő és időigényes folyamat, amely akár a hibázás lehetőségét is magában rejtheti. De még ha nem így történik is, érthető törekvés a betegek részéről, hogy egy, az életüket, a betegségüket alapvetően meghatározó döntés előtt több szakember véleményét szeretnék kikérni, hogy az elérhető legtöbb és legmegbízhatóbb információk birtokában választhassanak a rendelkezésre álló lehetőségek közül. Hiszen ha elromlik az autónk, vagy meg kell javítani a csöpögő csapot, akkor is kikérjük több mesterember javaslatát és csak eztán döntünk.

"Miért lenne ez másként akkor, ha a testünk betegszik meg, sőt az életünk a tét?"

– tette fel a kérdést az előadó.

Dr. Szántó István - Intima.huAmi az információátadás hatékonyságát illeti, egy kutatást idézett, mely szerint egy átlagember egy beszélgetésből legfeljebb öt, de leginkább csak három fontos információt képes az agyában elraktározni. Közvetlenül a rákbetegség diagnózisának közlése utáni időszak ráadásul egy beszűkült tudattal jellemezhető állapot, ami csak ront a helyzeten. Ennek megoldásaként gyakorlati tanácsként azt fogalmazta meg, hogy a beteg is felkészülten, kérdéseit összeszedve keresse fel orvosát a további lépések megbeszélésére. Az orvos döntései nem vonatkoztathatók el szubjektív tényezőktől, amire az jelenthet megoldást, ha a mesterséges intelligenciát is csatasorba állítjuk a terápiás döntések meghozatalához. Mert…

Az Intima.hu alapítója beszélget Dr. Szántó István, onkológus főorvossal a mesterséges intelligencia szerepéről a daganatok gyógyításában

 


…a mesterséges intelligencia nem fárad és nem téved

 A mesterséges intelligencia nyújt alapot az IBM által kidolgozott IBM Watson Health, illetve az ennek részét képező, kifejezetten az onkológiai betegségekre kifejlesztett Watson for Oncology rendszernek. Hangsúlyozta, hogy a Watson for Oncology nem egy bárki által elérhető és öndiagnózis céljaira szabadon használható rendszer, hanem ahhoz csak leszerződött onkológusok férhetnek hozzá – ezzel biztosítva a rendszer által biztosított információk szakszerű értékelését és értelmezését. Vannak országok, ahol – elsősorban elegendő szakorvos hiányában – a Watson for Oncology az onkoteamek munkáját vállalja át, hazánkban az Oncologic Kft. használja a mesterséges intelligencia e formáját onkológiai szakvélemények elkészítéséhez. A Watson for Oncology tudásának alapját tudományos közlemények képezik, ami szavatolja, hogy a döntések bizonyítékokon alapuló orvoslás elvein nyugodjanak. Az adatok naprakészségét a világ egyik legnevesebb rákkórháza, a New York-i Memorial Sloan Kettering Cancer Center szakemberei biztosítják, a Watson for Oncology adatbázisának folyamatos és rendszeres frissítésével.

Dr. Szántó István - Intima.hu


A betegek nem merik képviselni a saját érdekeiket

Az onkológiai másodvélemény fontosságáról szólva dr. Szántó István a legnagyobb problémaként azt említette, hogy:

"Magyarországon a betegek nem merik képviselni saját érdekeiket, félnek kérdezni saját orvosuktól is, de még inkább tartanak attól, hogy orvosuk megbántódik attól, ha tudomására jut, hogy betege más szakorvosok véleményét is kikérte. Ez nem helyes álláspont, mert a bizalom az orvos és betege közötti harmonikus együttműködés alapfeltétele."

A főorvos úr tehát arra biztatja a betegeket, hogy merjenek kérdezni és ne féljenek onkológiai másodvéleményt kérni. Ha a két vélemény egyezik, akkor mindenki megnyugszik a döntés helyességében, ha nem, még mindig mód van vélemények összevetésére, szükség esetén kisebb vagy nagyobb korrekciókra. Ebben hatalmas segítség a Watson for Oncology rendszere, mely egy előzetes személyes konzultációt követően részletes, sokoldalas szakvéleményt ad. Az Oncologic szakorvosa ebből készít egy rövidebb, a hazai terápiás protokollokhoz illeszkedő terápiás javaslatot, melyet egy második konzultáció keretében a betegnek átnyújt, egyúttal annak tartalmát aprólékosan, közérthető formában elmagyarázza és a felmerülő kérdésekre kielégítő válaszokat ad. Dr. Szántó István előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy az onkológiai másodvélemény kérésének leginkább megfelelő időpontja nem az, amikor a beteg már számtalan terápiás próbálkozáson átesett, esetleg már orvost is váltott és több egészségügyi intézményt megjárt, mert ezekre az esetekre a Watson for Oncology mesterséges intelligenciájának nincsenek tudományosan megalapozott válaszai.

"A legjobb, ha az onkoteam terápiás javaslatának elkészülte után vagy akár már azzal egy időben mérlegeli a beteg, hogy a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazó szakorvostól kér onkológiai másodvéleményt. Mert az idő telik, az időfaktor pedig minden betegség eredményes kezelése szempontjából fontos, de az onkológiai betegségek terápiájában kiemelt jelentőségű."

 

Onkológiai terápiás javaslat a mesterséges intelligencia segítségével
Az Oncologic szolgáltatása az onkológiai szakorvossal történő személyes konzultáció és a mesterséges intelligencián alapuló legkorszerűbb technika ötvözete. Az IBM által kifejlesztett és a világ vezető onkológiai centruma, a New York-i Memorial Sloan Kettering Cancer Centerben szakemberei által betanított Watson for Oncology mesterséges intelligencia alkalmazás egyénre szabott terápiás javaslatot ad bizonyítékokon alapuló eredmények alapján. A Watson for Oncology képes értelmezni a beteg vizsgálati eredményeit, és kiválasztani a rendelkezésre álló óriási, a legújabb kutatási eredményeket és publikációkat is tartalmazó, szakirodalomból a betegre szabott legmegfelelőbb terápiás javaslatokat. 
A szolgáltatás részét képezi egy szakorvosi konzultáció, továbbá egy részletes angol nyelvű terápiás javaslat, valamint annak magyar nyelvű írásos összefoglalója, amit az OncoLogic onkológus szakembere ismertet a beteggel a személyes konzultáció során.
A Watson for Oncology terápiás javaslatát minél előbb, ideális esetben a daganatos betegség diagnosztizálásával egyidőben javasolt beszerezni, mivel a 
betegség előrehaladott állapotában a terápiás lehetőségek leszűkülnek és az eredményes kezelés esélyei csökkennek.


Az Oncologic orvosai válaszokat adnak a nehéz kérdésekre!

Kérjen másodvéleményt az Oncologic orvosaitól!

 

Oncologic

Rendelő: 1117 Budapest, Neumann János utca 1/A földszint
Telefon: +36302430580
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weboldal: www.oncologic.hu


Az összefoglalót írta: dr. Simonfalvi Ildikó radiológus főorvos, szakújságíró
Szakmai lektorok: Dr. Szántó István onkológus főorvos, Dr. Forrai Gábor radiológus főorvos
Képeket készítette: Hajdrák Tímea

Forrás: Egészség Hídja összefogás, Minden nő számít! 2019-es Hídséta és mellrák konferencia, 

Hírlevél feliratkozás - Intima

Bővebben is olvasnál szakértőkkel készült interjúkat, cikkeket a mellrákkal kapcsolatban?
Iratkozz fel a mellrák-infó hírlevelünkre!

Intima.hu logo

Ezek a tartalmak is érdekelhetnek:

 

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

 

Ajánlott orvosok

klinikai onkológus

Budapest

onkológus, belgyógyász

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások