Szorongásaink víruson innen és túl…

Ajánlom a Facebookon

Majd három hónapja már, hogy egy láthatatlan ellenség, egy bizonyos Covid-19 névre keresztelt vírus fenekestől felfordította biztonságosnak hitt életünket. Eddig igyekeztünk állni a sarat, s a helyzethez alkalmazkodva megtanultuk online intézni, amit csak lehet: a bevásárlás és banki ügyintézés mellett mára már az ünnepi koccintás is megy monitoron keresztül. A bezártság miatt nehéz időket éltünk át, melyben a jelen napjait nem könnyíthette meg a máskor szebb s boldogabb jövőbe vetett hitünk sem. Célok nélkül nem maradt más biztos, mint a virtuális fotóalbumokba összegyűjtött múlt…

Szerző: Tengelics Helga | Pszichológus |

Koronavírus szorongás - Intima.hu

Közben észrevétlen beférkőzött az életünkbe, s szépen lassan mindennapos társunkká vált a szorongás. Mindössze az arcait váltogatja. A járvány kezdetekor a bizonytalanság képében tetszelgett, az jelentette a legnagyobb gondot, hogy nem tudtuk, tulajdonképpen mivel is állunk szemben. A médiából záporozó hírek joggal voltak nyugtalanítók a saját vagy családunk egészségére nézve, de bizony a gazdaság visszaesése okozta aggodalom is előkelő helyet kapott a szorongáslistáinkon.

Eleinte furcsák voltak a négy fal között töltött szürke hétköznapok, végül jobb híján ehhez is hozzászoktunk, s életünket személyes interakciók nélkül folytattuk tovább. Így tengettük napjainkat, egyiket a másik után. A legnagyobb kihívást a heti bevásárlás, a személyes kontaktust pedig a csomaggal érkező futár jelentette. Túlélés. Tervek híján ez volt az egyetlen cél. Annyira csak erre koncentráltunk, hogy közben egy valami fel sem tűnt: talán nem is ez a csápokkal ékeskedő fránya vírus a legnagyobb ellenségünk. Az elszigeteltség, a nagybetűs MAGÁNY, amelyet okozott, sokkalta fájdalmasabb. A fizikai egészségünk védelmében jobbára teljesen önként vállalt izoláció ugyanis az elmúlt hónapok alatt szinte teljesen felőrölte a mentális egészségünket.

Koronavírus tájékoztatónk nőknek >>

A biztonságos családi környezet vagy társ nyújtotta támogatás kiutat jelenthetett a szerencsésebbek számára, ám egy rossz kapcsolat, vagy az egyedül megvívott magányos mindennapok igencsak próbára tették az embert, s nem hagytak maguk mögött mást, mint rosszkedvet, kilátástalanságot, álmatlanságot, s rémálmokat. Az izoláció, az érzelmi elszigetelődés traumatizál. Hosszabb távon bizonytalanságban élni mentálisan kimerítő. Még akkor is, ha a biztonság, épp, mint a repülő vészkijárata 2000 m magasan, csak illúzió.

Az ember egyszerűen társas lény: „a bölcsőtől a sírig kötődünk másokhoz”.

Nem csoda hát, ha az ilyen vagy amolyan módon izoláltan töltött, esetleg veszteséggel - munkahely elvesztése, válás, haláleset - is megterhelt hónapok után tele vagyunk szorongással. Most hirtelen azzal szembesülünk, hogy nem tudjuk hogyan folytassuk a járványhelyzet előtt "félbehagyott" életünket. Furcsamód nehezünkre esik visszaterelni a korábbi medrébe az életünket. Szokatlan érzés újra „felöltözni”, s maszkban bár, de kilépni a többi ember közé az utcára. Percenként bizonytalankodó kérdések hadába ütközünk: elegendő-e az a védelem, amelyet a maszk nyújt? Folytathatom-e személyesen is a munkát? Találkozhatok-e végre a hónapok óta nem látott szüleimmel és/vagy barátaimmal? Betérhetek-e aggódás nélkül a kedvenc fagylaltozómba? S végül, de kiváltképp nem utolsó sorban elmehetek-e végre a már igencsak esedékes szűrővizsgálatomra, amelyet a vírus miatt az utolsó pillanatban lemondani kényszerültem?

A hónapok alatt kialakult szorongásunk tehát nemhogy nem szűnt meg, hanem éppen, hogy állandósulni látszik, s félő, hogy ez bizony még jó ideig igy is marad.

Egyelőre nincs más megoldás: meg kell tanulnunk a vírussal együtt élni, felülkerekedni rajta, s kialakítani a lehetőségek nyújtotta legbiztonságosabb működésmódot.

Fokozatosan, mondhatni lépésről lépésre vissza kell vennünk a kontrollt a saját életünk felett. Ezáltal minden picit komfortosabbá, biztonságosabbá válik.

Nem szégyen, ha egyedül nem tudunk megbirkózni az utóbbi hónapok folyamatos változásai okozta stresszel. Egyetlen dolog fontos csupán: soha ne féljünk segítséget kérni. Ha a családi/baráti támogatás már nem bizonyul elégnek, ne késlekedjünk szakemberhez fordulni akár online, akár személyesen!

Írta: Tengelics Helga, pszichológus

Nem hagyunk magadra a koronavírus járvány idején sem.
Iratkozz fel legfrissebb cikkeinkre:

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!

Részletek