Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Diszkomfortérzés a hüvelyben, aminél a korai kezelés a legfontosabb

Ajánlom a Facebookon

Sokan tartanak a megbélyegzéstől, amikor hüvelyi diszkomfortérzetet tapasztalnak és ezért nem fordulnak orvoshoz sem. Pedig, ha időben szakszerű kezelést kap a beteg, száz százalékos eredményt lehet elérni, egy gyors és fájdalommentes beavatkozással. Dr. Fenyőházi Jenő szülész-nőgyógyászt kérdeztünk a méh előesésének (prolapsus) tüneteiről és kezeléséről, amely leginkább a már szülésen átesett, 50 év feletti nőket érinti.

 

Mik a prolapszus tünetei?

Amikor nőgyógyászati prolapszursról beszélünk, leginkább a méhprolapszusról esik szó, ez pedig a méh előesését, annak a hüvelybe való lecsúszását jelenti, amelynek első tünete alhasi és hüvelyi diszkomfortérzéssel jár. De ugyanitt meg kell említenünk a hüvelyfali süllyedéseket is, a recto (végbélsérv)- és cistocelet (hólyagsérv). A hólyagsérv esetén a hüvely és a húgyhólyag közötti támasztószövet elgyengül, megnyúlik, a húgyhólyag beboltosul a hüvelybe, míg a végbélsérv esetén a hüvelyt és a végbelet elválasztó kötőszövet gyengül meg és ez eredményezi, hogy a végbél a hüvelybe türemkedik.

Kezdeti stádiumban húzó érzés lehet az alhasban, mely estére rosszabbodik, és fekvő helyzetben elmúlik. Társulhat hozzá deréktáji fájdalom és lefelé húzó, feszülés érzés.
A páciensek többsége leginkább akkor fordul orvoshoz, amikor puffadás jelenik meg, vagy amikor észrevehetővé válik hüvelyből való kitüremkedés. Ebben a stádiumban az elváltozás egyéb tünetei is megjelennek, úgymint:

  • nehezítetté válik a szexuális aktus
  • a húgyhólyaggal összefüggő panaszok jelennek meg:
    • gyakori, sürgető vizelési inger és éjszaki vizelés, esetenként stressz inkontinencia,
    • úgy érzi, hogy nem tudja kiüríteni a hólyagját,
    • gyenge sugarú vagy hosszantartó vizelés
    • nehézségek a vizelés kezdetekor vagy befejezésekor
    • a vizelés megkönnyítésére néha a kezét használja vagy testhelyzetet változtat
    • vizelet retenció (a vizelet nem ürül ki teljesen, és egy része a hólyagban marad)
  • végbél problémák
    • székelési késztetések
    • fájdalom székeléskor
    • a székelés nehezítettsége
    • olyan érzés, mintha a végbél kiürítése nem sikerülne
    • a kiürítést ujjal segíti elő
    • szennyeződés a széklettel
    • a hígabb széklet tartásának zavara
    • a formáltabb széklet tartásának zavara

 

Milyen tényezők állhatnak a háttérben?

A prolapszusnak gyakran genetikai okai vannak, ennél a problémánál általában kimutatható a  családi halmozódás. Emellett a többszöri hüvelyi szülés és az ösztrogénhiányos állapot is okozhatja.

Kiknél jelentkezik ez a probléma?

Ez a probléma leggyakrabban 50 év felett jelentkezik a hölgyeknél, hüvelyi szülés után de akár szülés előtt is előfordulhat.

Hogyan diagnosztizálják ezt az állapotot?

Legtöbbször a beteg panaszai alapján egy egyszerű nőgyógyászati vizsgálattal kideríthető, de rákszűrésnél is kiderülhet - ehhez még ultrahang sem szükséges.

Milyen szövődményei, hatásai, következményei lehetnek a prolapszusnak, ha nem kezelik?

Teljes inkontinencia, széklet és vizelettartási zavar, de akár az is, hogy  a betegnek teljesen elakad a széklete és a vizelete.

Mit lehet tenni megelőzésként?

Megelőzni ezt az állapotot nem igazán lehet, esetleg a hüvelyi szülést követő intimtorna nyújthat segítséget, de ha az illetőnek genetikai hajlama van erre a betegségre, sokszor sajnos ez sem segít. Biztosabb megoldásként hüvelyi szülést követően, kondícionáló hüvelyi lézeres kezelést szoktunk javasolni, főként, ha egy nagyobb gyermeknek adott életet az édesanya, esetleg gátmetszés után. A kezelést a szülést követően fél év múlva, de mindenképpen egy éven belül javasolt alkalmazni, később pedig pár éven belül még egyszer.

Mit tegyünk, ha felismerjük a tüneteket?

A prolapsus típusát és súlyosságát kell elsőként meghatározni, ezért javasoljuk a szakorvos mielőbbi felkeresését. A vizsgálathoz érdemes üres húgyhólyaggal és végbéllel érkezni. A vizsgálat a beteg fekvő vagy félig ülő helyzetében történik, amely során azt a helyzetet reprodukáljuk, melyből való felállás közben a zavaró tünetek megjelennek.

Hogyan történik a kezelése?

A prolapszust alapvetően három stádiumra osztjuk: az első amikor még éppen csak a hüvelybe csúszik a méhnyak/húgyhólyag/végbél, második amikor ezek közül valamelyik megjelenik a hüvelybemenetben, a harmadik pedig, amikor az egész méh, húgyhólyag vagy végbél szinte kifordul a szeméremtest elé. Az első két stádiumot lehet eredményesen lézerrel kezelni, a harmadiknál sajnos már csak műtét megoldás jöhet szóba.

Inkontinencia fajtái

Hogyan történik a lézeres kezelése?

Nagyjából úgy, mintha a hölgy rákszűrésre menne. Ilyenkor ugyanúgy a hüvelybe teszünk egy hüvelyi spekulumot, és ebbe az üvegspekulumba tesszük bele a lézerfejet. A kezelés három különböző lézerfejjel történik, enyhe hőhatáson kívül különösebb kellemetlenséggel nem jár.

Miért jobbak a Perfect Laser kezelései, mint a hagyományos kezelések?

A Perfect Laser egy Fotona típusú készülékkel dolgozik, amely egy úgynevezett lágy, vagy erbium lézert használ, amelynek köszönhetően a terület hegesedés nélkül gyógyul. Ennek elődjei a széndioxid lézerkezelések, amelyek azonban jóval nagyobb szövetroncsolódást eredményeztek, mint az erbium típusú Fotona lézerkészülékkel végzett kezelések. Így műtét nélkül is szép eredményeket lehet elérni,  ám azt érdemes észben tartani, hogy minimum három, de sokszor 4-5 kezelésre is szükség lehet.

Milyen kiegészítő beavatkozások szükségesek a lézer mellé betegség gyógyításához?

Esetenként különböző plasztika műtéteket is igényel ez az állapot, amihez kórházi bennfekvés szükséges, de kiváló kiegészítő kezelés lehet a lézeres megoldás is.

Dr. Fenyőházi Jenő lézerspecialista üzenet az érintetteknek:

Arra viszont mindenképpen szeretném felhívni a kedves hölgyek figyelmét, hogy ennél a problémánál a megelőző kezelések és a minél korábban elvégzett vizsgálatok hatalmas különbséget jelentenek abban, hogy valóban száz százalékos eredményt tudjunk elérni. Éppen ezért javaslom, időben forduljanak szakemberhez, ha hüvelyi diszkomfortérzetük van, semmiképpen se várjanak addig, amíg rosszabbra fordul a helyzet.

 

Dr. Fenyőházi Jenő, a Perfect Laser klinika lézerspecialistája nőgyógyászati szakrendelésén várja azokat a hölgyeket, akik hüvelyi fájdalmakkal, hüvelyi diszkomfortérzéssel küszködnek.


Írta: Intima.hu
Szakmai lektor: Dr. Fenyőházi Jenő

 

Hírlevél feliratkozás - Intima

Ne maradj le a változó kapcsolatos legfrissebb cikkeinről,
iratkozz fel a menoapuza-hírlevelünkre:

 

 

 

Kapcsolódó tartalmaink, amelyek érdekelhetnek:

 

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

Ajánlott orvosok

urológus

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 4 Ratings )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások