Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Derékfájás nőknél és ami mögötte lehet

Ajánlom a Facebookon

A derékfájás nőket is érintő állapot, hisz a várandósság, a szülés, a gyermeknevelés során nagy terhelés, változás következik be a gerinc statikáján, dinamikáján. De mi van akkor, amikor a háttérben "nem csak" a  gerinc okozza a problémát? R: Tavaszi Piroska intim-gyógytornász cikke.

Gerincpanaszokkal sok nő él együtt, de nem ér rá vele foglalkozni. Rendelésemre is sorra érkeznek a hősiesen tűrő páciensek, akik pl. aktív gerincsérvvel, vagy akár kiszakadt gerincsérvvel is dolgoznak, mert bírják: "Hisz egy nőnek bírnia kell a fájdalmat”. Napközben beugranak egy infúziós kezelésre a kórházba (ahova eredetileg be kellett volna feküdniük egy ilyen diagnózissal), hogy utána végig tudják dolgozni a napot. Azt azért gyorsan szögezzük le: ennek nem így kellene lennie!

Rögös út vezet a gyógyulásig

Egyre több a sikertörténet, a gerincsérv műtét nélkül, gyógytornával, manuálterápiával gyógyítható. Azonban néha elakadunk és szükséges gondolkodnunk, hol is lehet a hiba forrása? Miért nem gyógyul a beteg?

Az egyik jellegzetes hibaforrás a hasizmok nem megfelelő erősítése. Egyre ismertebb az a tény, hogy a gerinc stabilitását elöl a hasizmok biztosítják. Azonban a sima felüléseket jobb kerülni a mély hasizom működésének sajátosságai miatt. Ha a mély hasizmok nem működnek megfelelőlen, a gerinc stabilitását nem tudjuk növelni, ha szétnyílt a hasizmunk, az állapotát tovább rontjuk!

A másik probléma a kismedence körül keresendő, testünk ezen részének fizikai és lelki összefüggéseivel. Ha szakszerű kezelést kapunk és mégsem javul az állapotunk, érdemes továbbgondolkodni, hogy mit tehetünk még.

Inkontinencia fajtái

Amikor az egyensúly felbomlik

Egy tanulságos történet mutat rá, milyen szoros összefüggés lehet a kismedence egyensúlyának megbomlása és a gerincfájdalom között.

A 47 éves hölgyet MRI -vel igazolt egy kiszakadt és több szegmentumot érintő ágyéki gerincsérvvel kezelték: infúziós kezelés, Gellért Fürdő nappali kórházában rehabilitáció, gyógytorna, sok has- és hátizom erősítő gyakorlat, csontkovács (!). Azonban egy év kezelés után sem javult az állapota, sőt a nyaki régióban is sérvek kezdtek kialakulni, a karját sem tudta emelni.

Hozzám a porckorong problémákkal McKenzie terápiára érkezett, melyet még nem próbált a gerincsérv kezelésére. Lelkileg megviselte a hosszú ideje nem múló fájdalom és kiszolgáltatottság. A részletes problémafeltárás során derült ki, hogy inkontinenciával is küzd, valamint kismedencei szervi süllyedései is vannak. Két nagysúlyú gyermeket szült, az egyiket vákuum segítségével.


Azért nem javulhattak a tünetei, mert a kismedence problémáira eddig senki nem figyelt, a lesüllyedt gát mellett végzett torna és a rosszul végzett hasizom gyakorlatok tovább rontották az ágyéki és az egész gerinc egyensúlyát.

 

 

 

 

 

 

Ezután a gátizom állapot felmérést javasoltam.

A sejtésem beigazolódott, a gátizom működés közbeni vizsgálatakor láthatóvá vált, hogy hasizom gyakorlat végzése közben a hüvelyi sérvek helyzete romlik, lefele préselődnek. Ezért nem tudott egyensúlyba kerülni a gerinc a rendkívül sok munka ellenére sem, mert alulról a gát védő funkciója nem működött, a hasizmok és hátizmok nem tudták az egyensúlyt fenntartani, mert túlnyúltak vagy alul működtek a gát elégtelensége miatt.

A test és lélek harmóniájának fontossága

A terápiát a lelki folyamatok megértésével, támogatásával, majd a gát megerősítésével kezdtük. A gát tudatos működtetése és zárása volt a feltétele a tovább lépésnek. Ezután következett a McKenzie terápia, a mély hasizmok erősítése és a gerincstabilizáló torna. A panaszok rövidesen rendeződtek, a derékfájás megszűnt, a vizelettartási zavarok elmúltak.

Kismedencei szervi süllyedésekre és vizelettartási zavarokra utalhat, ha a felsoroltak valamelyikét észleljük:

  1. Köhögésre tüsszentésre, nevetésre vizelet csepegést észlelünk
  2. Gyakran kevés mennyiségű vizeletet ürítünk
  3. Éjszaka ki kell menni pisilni
  4. A hüvelybementnél kidudorodást tapintunk tisztálkodás közben
  5. Széklet visszatartási zavarunk van
  6. Vizeletvesztés következik be szex közben
  7. Szexuális érzéketlenséget észlelünk
  8. Libidó csökkenést tapasztalunk
  9. A hüvelyi szex kellemetlenséget okoz
  10. Hüvelyi orgazmus elmarad, hüvely tágasságot, levegő beáramlást érzékelünk testhelyzet változtatásakor vagy szex közben

Ha ezeket a tüneteteket tapasztaljuk és fáj a derekunk, járjunk utána, mi okozza a panaszokat, majd lépésről lépésre építsük fel a helyes kezelési sorrendet. Mindaddig, míg a kismedence egyensúlyával problémák vannak, nem tudunk a gyógyulás útjára lépni. A minőségi női élet alapja a kismedencei szervek egészsége, óvjuk, védjük, figyeljünk rá!

5+1 javaslat a női derékfájás kezelésére

  1. Ha vizelettartási, kismedencei süllyedéses panaszaid vannak, vedd komolyan!
  2. Keress fel erre a területre specializálódott nőgyógyászt, urológust!
  3. Keress fel intim gyógytornászt, aki vizsgálat alapján, a gát és gerincproblémádat együtt kezeli
  4. McKenzie terápia és manuálterápia lehet a következő lépés
  5. Hasizom, hátizom erősítés a mély hasizmok és gátizmok bekapcsolásával

5+1. Az egész gyógyulási folyamat alatt ne feledkezz el a gerinc problémák mögött húzódó pszichés folyamatokról sem! Az érzelmi blokkok oldása nélkül a test sem gyógyul!

Keressük és gyógyítsuk a lelki okokat is!

Írta: R. Tavaszi Piroska intim-gyógytornász

Hírlevél feliratkozás - Intima

Ha érdekelnek a legfrissebb híreink, tanácsaink az inkontinenciával kapcsolatban
és nem szeretnél lemaradni a szakértők, szakorvosok által írt cikkeinkről
iratkozz fel az inkontinencia-hírlevelünkre:

 

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

Ajánlott orvosok

urológus

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 3 Ratings )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások