Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Teljes élet mellrák után, tünetmentesen

Ajánlom a Facebookon

Megszületett a sokkoló diagnózis, megtörtént a kemoterápia és a műtét, már „csak” az évekig-évtizedekig tartó kontrollvizsgálatok, esetenként további kezelések vannak hátra. A rosszindulatú daganatok esetében általában 5 éves betegségmentesség esetén beszélünk gyógyulásról. A mellrák esetében azonban más a helyzet, hiszen a daganat hosszabb idő, akár 10-15 év után is visszatérhet. Érintetteket kérdeztünk arról, miként élték meg a hosszú és sokszor embert próbáló utat a diagnózistól a tünetmentes állapotig.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó, radiológus, szakújságíró

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó | radiológus, egészségügyi-újságíró


Intima.hu logo

A kezelés befejeztével ezért szükségesek a rendszeres kontrollvizsgálatok, eleinte gyakrabban, aztán ha semmi gyanús jel nem mutatkozik a kontrollvizsgálatokat később ritkítani lehet. Az ellenőrző vizitek időpontját mindig a gondozó onkológus határozza meg az adott eset körülményeinek ismeretében. Emellett évekig, akár évtizedekig tartó gyógyszerszedésre, hormonkezelésre is szükség lehet, szintén orvosi döntés alapján.


Amikor minden nap számít

Az emlőrák kezelése annál hatékonyabb, a betegek kilátása annál kedvezőbbek, minél korábban ismerik fel a daganatot. Ehhez elengedhetetlen a rendszeres önvizsgálat és a mammográfiás szűrés. A diagnózis felállítása és a kezelés megkezdése közötti időfaktor döntő jelentőségű.

„Egyik napról a másik napra gyökeresen megváltozott az életem, amikor csomót találtam a bal mellemben. Rögtön kértem időpontot egy magánrendelőbe, egy percet sem akartam várni, mert éreztem, nagy a baj. Két nap múlva már tudtam, hogy mellrák, azonnal sebészt kellett keresnem.”


A sokkhatás elkerülhetetlen, de..

Nem mindegy, milyen körülmények között érkezik a diagnózis, hiszen a súlyos diagnózis többnyire felkészületlenül éri a beteget. Az orvos empatikus hozzáállása ugyanolyan fontos, mint a környezet, elsősorban a család támogatása.

„Fantasztikus orvosom volt. Mielőtt a műtét előtt elaludtam volna, azt mondta, meg fogok gyógyulni. Így indultam neki ennek a nehéz útnak, hittel, bizalommal… Rettegtem a kemótól, ezt el is mondtam a doktornőnek. Azt mondta, nézzek a szemébe, ő nem mérgezni, hanem meggyógyítani akar. Ez az egy mondtat rengeteg erőt adott… Mindig azt szoktam mondani, nekem „szerencsém” volt ebben a betegségben. Mindenhonnan jót kaptam. A párom támogatott, a legtöbbet segített, nélküle nem ment volna. Szüleim, testvérem végig kísértek a nehéz úton. A barátaim is támogattak a szeretetükkel. A munkahelyemen is mindenben segítettek, óvtak. Az orvosaimban maximálisan megbíztam, és csak jót tapasztaltam.”


Az orvosba vetett bizalom elsődleges

A mellrák kezelése alapvetően a műtét. Vannak azonban esetek, amikor műtét előtti, úgynevezett neoadjuváns kemoterápia szükséges ahhoz, hogy a sebész jobb esélyekkel kezdhessen neki a műtétnek. Bár a neoadjuváns kemoterápia első látásra időveszteségnek tűnhet, valójában a várható kezelési eredmények javítását szolgálja: a daganat megkisebbedhet, kevésbé kiterjedt műtét is elegendő lehet a teljes eltávolítására, illetve eredetileg nem operálható daganat operálhatóvá válhat.

„Szeptember másodika már a kemoterápiás székben talált. És a 8. napon futottam. No, nem sokat, és ahogy bírtam. Szédülve, gyengén, de úgy éreztem, amíg tudok futni, lesz értelme mindennek… Január negyedikén bal oldali masztektómiám volt, az összes nyirokcsomó eltávolításával. Maradt egy mellem, és a 12 nyirokcsomóból a kemó ellenére hét még mindig rákos volt. De legalább kint voltak. Jellemző rám − és ezt a betegtársak mesélték −, hogy amikor az orvosom a műtét után odajött és kérdezte, hogy vagyok, azzal a kérdéssel válaszoltam, mikor mehetek síelni.”


Lélekben is erősnek lenni

A kezelés során legalább annyira fontosak a lelki tényezők, mint a korszerű onkológiai kezelések. Fontos, hogy a körülményekhez mérten lelkileg felkészülve vágjon bele a beteg a kezelésbe. Ehhez sokat segít, ha megbízik orvosában, illetve az onkoteamtől és kezelőorvosától minden olyan információt megkapott, mely meggyőzte, hogy a legjobb döntést hozta saját kezelésére, sorsára vonatkozóan.

„Nem akartam gyenge lenni, nem akartam beteg sem lenni, ezért még a műtét előtt megbeszéltem magammal, hogy a daganat eltávolítása után makkegészséges leszek, semmi sem indokolja, hogy beteg legyek. Kapaszkodtam mindenbe, igyekeztem a gondolataimat jó útra terelni. Igen erős volt bennem az elhatározás, és volt rá hitem. Győzelem, így kell ezt csinálni!... Újra dolgoztam és nagyon élveztem. Csodálatos hivatásom volt, sok örömöm volt a munkámban, és ez segített a gyógyulásban. Tudtam, ami volt, elmúlt, már csak előre lehet haladni. Átértékeltem az addigi életemet, döntéseket hoztam, igyekeztem minden negatív dolgot kiűzni a magam és családom életéből. Új szabályokat fektettem le, határvonalakat húztam, új célokat tűztem ki.”


Az életmód szerepe a mellrákkezelés során

Nagyon sok információ kering a betegség és az étkezés közötti összefüggésekről, ezek egy része igaz, mások viszont tévhitek. Amit alapvető fontos tudni: táplálkozással a ráksejtekre nem tudunk hatni, a szervezetünkre viszont igen, amit pedig fel kell erősíteni. Ez fontos a kezelés előtt, alatt, vagy akár a műtétet megelőzően, illetve azt követően. A megfelelő erőnlét fenntartásához elengedhetetlenül szükséges az aktuális állapothoz mért fizikai aktivitás, a rendszeres testmozgás is.

„A futás az életem része lett. Nem könnyű reggelente elindulni, mert bizony a hormongátló érezteti az ízületeken a hatását. És sokszor fáj a műtött oldal, de engem egy bogyó sem fog legyőzni. Futok és futok, mert én vagyok az erősebb. Ha nem lettem volna rákos, talán soha nem kezdek el futni. De a futás hatalmas célt és kitartást adott a lassan két és fél év alatt. Csökkentette a kezelések néha elviselhetetlen mellékhatását, nem vesztettem el az életbe vetett hitemet, optimizmusomat."


A lelki egyensúly újra megtalálása

A megértés amúgy is nehéz, a diagnózis okozta szorongás és a sokkreakció következtében valahogy ilyenkor tényleg nagyon kevés információ jut el a beteghez, még ha esetleg az orvos részletesen el is mond mindent. Megfagyunk, leáll minden pszichodinamika, kognitív és érzelmi kapacitásaink túlterhelődnek, teljesen beszűkül a tudat.

„A legnagyobb problémát az okozta, hogy bár minden orvos (sebész, onkológus, sugárterápiás, háziorvos) nagyon kedves és rendes volt velem, mindenben számíthattam rájuk, de ők sem beszéltek valamiről. Szó volt kezelésről, az évtizedekig tartó együttműködésről, pillanatnyi állapotomról. De nem esett szó a jövőmről, esélyeimről, nem beszéltünk rólam, senki nem kérdezte mit érzek, mit gondolok, nem esett szó a lehetőségeimről. Nagyon vágytam arra, hogy valaki megmagyarázza, számomra érthető módon, hogy mi bajom van, mit kell tudnom erről a betegségről, milyenek a kilátásaim, hogy éljek, mit csináljak „másképp. A testemet gyógyították, de a lelkemmel senki nem foglalkozott.”


Van élet a mellrák alatt és után

Továbbiakban érintettek vallanak arról, miként élték meg betegségük emberi oldalát.

Mit vett el tőlem a mellrák?

„Mindent! Elvette a legdrágább édesanyát, a boldogságot, a nyugalmat, az egészségemet, a testemet, a lelkemet, és az egész addigi életemet! Mit kaptam a ráktól? Mindent! A küzdeni akarást, új életet, új szemléletet, rengeteg energiát, egy teljesen új világot, mely tele van szeretettel, csodákkal. Szépen lassan, napról-napra tapasztaltam meg magamon a változásokat. Megtanultam, hogy fontos vagyok, nekem is vannak érzéseim, igényeim, és nem utolsósorban életem. Bármit teszek, én döntöm el, hogy a mérleg melyik oldalát pakolom tele. Nagyon gyorsan átértékeltem az életem, új szokásokat alakítottam ki, ami eddig nem volt fontos, az most elsőbbséget élvez, sok fontosnak vélt dolog pedig háttérbe szorult.”

A legjobbat kell kihozni belőle...

„Megedződtem. Igyekeztem ebből a ma már jól gyógyítható, de azért még nagyon nehéz betegségből a legjobbat kihozni, megszelídíteni. Még messze van a bűvös öt év, de én máris úgy érzem, meggyógyultam. Októberben indulok egy harminc kilométeres futóversenyen és novemberben a Himalájába készülök.” 

Nincs más dolgom..

„Azt mondom, nekem nincs más dolgom, mint meggyógyulni. Jó úton járok, négy éve vagyok tünetmentes, a hormonkezelést viszonylag jól viselem. Úgy tekintek rá, mint erős védelemre, ami nem hagyja a betegséget visszajönni. Dolgozom, utazunk, élek. Négy éve, amikor megtaláltam a csomót, minden megváltozott, de most úgy érzem, győztesen, megerősödve, tanulva folytathatom az életem.”

Erősebb lettem..

„Soha nem voltam az a feladós típus, hát átállítottam az agyamat és azt mondtam: a gyerekeimet én akarom felnevelni. Ma már másként látom a sorsomat. A betegséggel erősebb lettem. Kaptam egy feladatot, hogy sok mindenen változtatnom kell. Rájöttem, hogy ha elfogadom a megváltozott testem, kifelé is pozitív energiát tudok sugározni… Hiszem, hogy a dolgok nem véletlenül történnek velünk, a betegséget valamiért kapjuk. Meg kell találni, mi az oka, megpróbálni változtatni a dolgokon és a magunk hasznára fordítani a változást. Megtanulni kicsit „önzőnek lenni”, odafigyelni magunkra, kevesebbet pörögni, a rossz dolgokat elengedni. Én kaptam még egy esélyt, próbálom értékelni és megérteni, miért.” 

A lelki tényezők, a pozitív életszemlélet a kezelés befejezése után éppen olyan fontos, mint a diagnózisra várva, a kemoterápia alatt és a műtét után. Kutatások sora bizonyítja, hogy a gyógyulásba vetett hit, az értelmes életcélok keresése és megvalósítása hatalmas erő.

 

Köszönjük a Mellrákinfó Egyesületnek és tagjainak, hogy megosztották velünk történeteiket!

Írta: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus főorvos, az Intima.hu szakújságírója

Emlődaganattal diagnosztizáltak? Nem hagyunk magadra!

IRATKOZZ FEL BETEGTÁMOGATÓ HÍRLEVELÜNKRE!

Emlőrák - a diagnózis, amit senki nem akar hallani, mégis 8-9 nőből 1-et érint… Ha Téged is, akkor ezen az úton szeretnénk támogatni és olyan információkkal, tanácsokkal ellátni, melyeket nem biztos, hogy orvosod elmondott, vagy minden kérdésedre válaszolni tudott, de mi összegyűjtöttük neked - szakorvosok, egészségügyi szakértők bevonásával!

Feliratkozást követően 13 héten keresztül, 13 olyan hasznos anyagot küldünk email címedre, melyek a leggyakrabban felmerülnek emlőrák érintettek életében, vagy melyekről éppen senki nem beszél, pedig fontos lenne! Az első levelet mindjárt a regisztrációd után olvashatod! 

IRATKOZZ FEL MOST!

Matics Kata, Intima.hu alapítója

Matics Kata az Intima.hu alapítója

 

Intima.hu logo

Kapcsolódó tartalmak:

Ajánlott orvosok

klinikai onkológus

Budapest

onkológus, belgyógyász

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 1 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások