Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

"Tudnunk kell, hogy a testünk nem egy kimeríthetetlen forrás."

Ajánlom a Facebookon

Mályvavirág történetek - "Úgy éreztem, mintha kiléptem volna saját magamból, arra gondoltam, hogy ez nem lehet, ez nem velem történik. Mentem, tettem a dolgomat, dolgoztam, rendeztem a gyerekeket, ügyfelekkel tárgyaltam. Közben a másik énem pedig szorongott, gondolkozott, mi lesz most, hogyan fogom megúszni." - meséli saját történetét Vízné Sári Ildikó, méhnyakrák érintett.

Nem zárkóztam el, nem kezdtem burokban élni. Egy kedves ismerősöm éppen a diplomamunkájához készített interjút, megkérdezte, hogy mesélnék-e a történetemről. Természetesen igent mondtam, utólag rájöttem, ez számomra éppolyan nagy segítség volt, mint neki.

Ildikó betegútján sok segítséget kapott családjától és barátaitól is. Jelenleg úgy érzi, hogy a helyén van.

Vízné Sári Ildikó történetét itt nézheted meg:

 

Legyen egy útvonalad!

A Mályvavirág Alapítvány #legyen1útvonalad kampányában olyan nők szólalnak meg, akik épp a betegúton vannak, vagy a végére értek. Minden héten megjelenik egy videó, melyben megismerhetitek őket, elmesélik történeteiket, hogy erőt adjanak, és megmutassák, együtt, kézen fogva mindenki erősebb! Kövessétek velünk együtt hétről hétre a Mályvavirág videót!

Vízné Sári Ildikó történetéről a Mályvavirág.hu oldalon olvashatsz bővebben. >>


Mályvavirág Alapítvány logo - Intima.hu

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy egyszer elmondhassuk, Magyarországon egyetlen nőt sem veszítünk el méhnyakrák miatt. A Szervezet összekötő kapcsot jelent az orvosok, a védőnők, a média, a gyógyulók, az egészséges női lakosság és a hatóság között. Az Alapítvány tagjai azon dolgoznak, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról, és ösztökélni tudja őket a szűréseken való részvételre, illetve a védőoltások alapos átgondolására. Az Alapítvány támogatja a méhnyakrákos nők gyógyulását és a megelőzés tudatosításán dolgozik, 2015 óta pedig a petefészekrák elleni küzdelemre is nagy hangsúlyt fektet. Rehabilitációs programja segítséget nyújt a méhnyakrák műtéten átesett nőknek, hogy életminőségük javulhasson. Klubtalálkozói lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból.

 

intima hpv betegtajekoztato 2022

Gyakori kérdések, szakértői válaszok - érthetően a HPV-ről >>

Hírlevél feliratkozás - Intima

Ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről,
iratkozz fel Méhnyakrák infó-hírlevelünkre:

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

Ajánlott orvosok

szülész-nőgyógyász osztályvezető helyettes főorvos, onkológiai sebész

Budapest

szülész-nőgyógyász főorvos, nőgyógyászati sebész, robotsebész

Budapest

szülész-nőgyógyász, nőgyógyász daganatsebész, robotsebész

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások