Szülés helyszíne

Az Egészségügyi Minisztérium, ahogy tervezte, az otthonszülést szabályozó rendeleteket csak június végén lépteti hatályba. Erre azért van szükség, hogy legyen elég idő a felkészülésre, a megfelelő képzést és vizsgát biztosító tanfolyam előkészítésére.


A nyári hatálybalépés biztosítja azt, hogy a tanfolyam elindulásáig hátralévő időben se maradjon segítség nélkül az az anya, aki az otthonszülést választja. Még a jogilag rendezetlen helyzet is jobb, mint annak a lehetősége, hogy egyes anyák segítő közreműködők nélkül vállalkozzanak otthoni szülésre. Az otthonszülés kísérésében gyakorlatot szerzett szülésznők és bábák tehát addig is segíthetik az otthonszülést végző anyákat. A törvénymódosítás tehát késlekedést nem jelent a szabályozásban, hanem a biztonságot erősíti.

A szabályozást olyan törvénymódosításnak kell megalapoznia, amely kimondja az anyák önrendelkezési jogát a kórházon kívüli szülés választásához. Tavaly decemberben a Parlament elé került a szükséges törvénymódosításra vonatkozó javaslat, amelyet várhatóan tavasszal tárgyal meg az országgyűlés. A kormányrendelet tárcaközi vitája már megkezdődött.

Javaslat


Az Egészségügyi Minisztérium addig is azt kéri az otthonszülést választó anyákat és a szülést kísérő közreműködőket, hogy a miniszteri rendeletben megfogalmazott szakmai követelményeket, mint ajánlást alkalmazzák.

Az alapelvek változatlanok


Az Egészségügyi Minisztérium szándéka változatlanul az, hogy azok, akik kórházon kívül kívánnak szülni, a döntésüket ne féllegális, bizonytalan körülmények között, hanem józan szabályok mellett hozhassák meg, garantálva számukra a minden kismamának járó méltóságot és biztonságot.

1. A legfőbb követelmény az újszülött biztonsága.
2. A szülő nőknek joguk van dönteni a szülés helyszínéről.
3. Minden kismama és baba egyformán fontos, nem lehet különbséget tenni közöttük aszerint, hogy hol van a szülés helyszíne. Ez vonatkozik a szükséges egészségügyi ellátásra, a társadalombiztosítás megfelelő támogatására vagy az anyakönyvezés gyakorlatára is.
4. A cél az, hogy a kismama olyan ésszerű feltételek teljesülése esetén szüljön kórházon kívül, amelyek a saját és a baba biztonságát a lehető legnagyobb mértékben garantálják.
5. Olyan életszerű szabályozást készítünk, amely alapvetően a közreműködők felelősségét határozza meg, nem tartalmaz feleslegesen szigorú megkötéseket, de nem tesz felelőtlen engedményeket sem a biztonság kárára.

Újabb egyeztetés

A jövő hétre az egészségügyi miniszter, a tavalyi egyeztetés folytatásaként, újabb megbeszélésre hívja az érintett szereplőket.

Forrás: Medipress


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

A méhnyakrák nagyon lassan, hosszú évek alatt fejlődik ki és így azon daganatos betegségekhez tartozik, mely időben észlelve 100%-ban gyógyítható.