Menü
Dr. Murányi Zoltán

Általános nőgyógyász, szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista

Kérdezzen szakembereinktől

Kedves Doktor Úr!

Múlt héten voltam nőgyógyásznál, a szokásos éves rákszűrésen, illetve elmondtam egy problémámat, majd vizsgálat után felírt nekem Dermyc kapszulát, illetve egy darabos Gynoxin hüvelykúpot. A vizsgálat fájt, vérzett is, korábban sose volt erre példa. Szerdán bevettem a kapszulát, a kúpot is felhelyeztem. Péntek este váratlanul egy kis vérfolttal találkoztam a betétemben, és onnantól minden nap. Tegnap viszont barnás volt, ma már erőteljesebben barnás, és véres. Aggaszt a dolog, és azt szeretném megkérdezni, hogy ez normális? A gyógyszer felboríthatta a hormon-háztartásomat? Nem tudom, hogy ez most így marad, vagy egy héttel előbb fog megjönni, de kezdek nagyon aggódni, mert nem mondta a doktornő, hogy előfordulhat ez. Mire számítsak? Előre is köszönöm szépen válaszát! Tisztelettel: Dóri

Tisztelt Hölgyem!

Előfordulhat nőgyógyászati vizsgálat után esetleg vérezgetés. Ha nem múlik el, vagy továbbra is panaszai lennének, javaslom, hogy keresse föl a vizsgálatot végző orvost, kérjen egy kontroll vizsgálatot.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktor ur!Erdeklodni szeretnek:18 nappal ezelott egy Hiszteroszkopos muteten mentem at : Mehverzes,posztmenopauzalis, endometrium polip volt, ami el volt kuldve korszovettanra,semmi rosszra utalo jel nem volt ,jo volt az eredmeny , a kerdesem az ,hogy meg mindig van kozbe kozbe pecsetelo verzes,ez normalis vagy ismet forduljak orvoshoz vagy ez megszunik? 2010-ben melldaganattal megmutottek,kemoterapiat,sugara, es herceptines kezelesen mentem at ,akkor kimaradt a menstruacio es most semmifele gyogyszeres kezelest nem kapok,viszont nem kene megjojjon ujbol es ezert aggodom hogy a mostani mutetem utan eltelt 18 nap es meg szivargas van.Koszonom elore is a valaszat es tovabbi sikert kivanok . Tisztelettel.Edit

Tisztelt Hölgyem!

Vérzés esetén indokolt orvoshoz fordulnia, úgyhogy szerintem inkább mutassa meg magát, abból baj nem lehet.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Üdvözlöm,
Egy olyan problémám lenne, hogy 2 hónapja új párom van  és lehet ő 1 kicsit "nagyobb" így szex közben kis normál élénk vérzést tapasztaltam. Nem folyamatos csak amikor "kutya pózban szexelunk" akkor van ez a vérzés máshogy nem. Nem nagy mennyiségű  vér csak kevés. Gyógyszert is váltottam 3honapja illetve kaptam klion hüvely tablettát 2 hónapja mert mondta a nőgyógyász doktor hogy mintha seb lenne de előzzük meg. Persze azóta voltam még 1x  másik orvosnál  (aggódó tipus vagyok!) ő már ezt nem látta. Van 1 kis miómám ennek köze lehet a vérzéshez? E miatt felhívták a figyelmem hogy én fél évente járjak orvoshoz. 28 múltam 2-3ev múlva szeretnék gyereket ez a kis mióma akadálya lehet? Hallottam olyat akinek a szüléssel elmúlt.
Köszönöm a  válaszát előre!
Üdv:
Vera

Tisztelt Hölgyem!

Nem hiszem, hogy a myomától vérezne. Ennek inkább lehet oka méhszájseb. Ha eljön hozzám, szívesen megnézem, és ha van ilyen, akkor le is tudom kezelni.

A myoma elhelyezkedésétől függ, hogy akadályozhatja- e a terhességet. Ezt is szívesen véleményezem önnek egy ultrahang vizsgálat után.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktorúr!
Párommal szeretnénk babát.
Symicia fogamzásgátlót szedtem 11hónapig amit idén július 16-án hagytam abba.Azóta folyamatosan figyelem a ciklusaim hosszát.Van hogy 35 napra jön meg van hogy 29 napra.Mindig változó igy sosem tudom kiszámolni mikor van peteérésem.Fogamzásgátló elött is rendszertelen volt.Citológia vizsgálaton az eredményem rendben volt.Most palástfű teázom csak nem tudom mennyire hatásos.A kérdésem mit lehetne tenni hogy hamarabb összejöjjön a pici?

Tisztelt Hölgyem!

Kellene végezni egy teljes kivizsgálást a baba programmal kapcsolatban és meglátnánk utána, hogy van-e valami eltérés, amin segíteni tudnánk. Ha felkeres Fény u.-i rendelőmben, szívesen segítek ebben.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktor Úr!
Férjemmel kisbabát szeretnénk. Asztma gyanújával a ciklusom 3. napján röntgenezték a mellkasomat. Ki kell hagynunk az aktuális hónapot a próbálkozással? Köszönettel: K.

Tisztelt Hölgyem!

A Röntgen csak a terhességet károsíthatná, és mivel akkor még nem lehetett terhes így nem kell kihagyni a ciklust.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktor Úr!
Tegnap óta van egy kis problémám, viszket a nemi szervem és kellemetlen szagú folyásom is van. A hosszú hétvége miatt hétfőn nem tudok elmenni vizsgálatra, szerdán pedig meg fog jönni, így nem tudnak megvizsgálni. Vehetek vény nélkül kapható gyógyszert, ami elmúlasztja ezt rendesen? Köszönöm

Tisztelt Hölgyem!

Vehet addig is a patikában vény nélküli gyógyszert, de ha az nem segít, akkor forduljon nőgyógyászhoz.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Üdvözlöm Doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy az utóbbi hónapokban a menstruácios ciklusom meg változott;hol 22-23napra utána 27-28napra aztán 31re napra most megint 27-28 napra jött meg!
Előtte mindig 28 napos volt a ciklusom
Ez miért lehet!
Válaszát Előre is Köszönöm
Üdvözlettel:
H.Sziszka

Tisztelt Hölgyem!

Ennek több oka is lehet, pl. stressz, környezetváltozás, utazás, bizonyos gyógyszerek szedése, esetleg petefészek cysta, stb.

Javaslok egy ultrahangos és egy hormonális vizsgálatot, hogy kiderüljön, mi lehet a háttérben. Ha felkeres Fény u.-i rendelőmben, szívesen segítek Önnek.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktor Úr!

Szeptember 13.-a óta szedek Visanne tablettát endometriózisra. Volt egy petefészekciszta műtétem januárban, akkor derült ki az endometriózisom is. Március eleje óta kaptam 6 GNRH injekciót, majd a Visanne szedése előtt egy molekuláris genetikai vizsgálat kellett, mert anyukám mellrákos volt, van e hajlamom. A teszt szerint nincs hajlam, így 2 hónap kihagyás után a GNRH után 2 hónappal elkezdhettem végre szedni a Visannet. Október 17. én kezdtem pecsételgetni, voltam 19. én nőgyógyászaton, ahol ezt jeleztem, és az orvos ennek ellenére elvégezte a rákszűrést, és azt mondta, ez még belefér. A vizsgálat elég durva volt, mire hazajöttem rendesen megjött a vérzésem. Azóta egyfolytában van, immáron 12. napja. Azt szeretném kérdezni, hogy ez normális valóban? Előfordulhat a gyógyszer mellett ez? 10. én megyek legközelebb a nőgyógyászatra a szövettanért, addig nem is fogadnak. Önnek mi a véleménye?

Tisztelt Hölgyem!

Vérezgethet a gyógyszer mellett, illetve a rákszűrés után is jelentkezhet vérzése, de ez azért hamarabb el szokott múlni. Ha a vérzése a szokottnál erősebb, akkor menjen vissza vizsgálatra előbb. Ha nem erős, akkor a kontrollnál jelezze.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Kedves Murányi Doktor Úr!

2 hónapja jött meg utoljára, a terhességi tesztjeim( kb egy hete végezve) negatívak. 22 éves nő vagyok. Sosem menstruáltam rendszeresen. 11 évesen jött meg, 14-16 évesen voltam nőgyógyásznál, van aki azt mondta később beáll, van aki azt szedjek fogamzásgátlót erre. (Nem szedtem végül)
Ciklus közepén van, hogy pecsételek(egy ciklus alatt akár többször is, néha 1-3 napig, néha egy hétig is). Egy 'rendes' ciklusom erős, fájdalmas és hosszú(7-9 nap). Volt, hogy 3 hét telt el egy erős majd egy gyenge ciklus között, aztán volt hogy 28 nap, és volt hogy 1,5-2 hónap.
Van amikor úgy érzem meg fog jönni(dátum alapján, illetve hagulatingadozásaim vannak, erősen puffadok, fáj a hasam, hátam, rosszul alszom) aztán mégsem jön meg.
Neten kerestem a témában, orvoshoz persze elmegyek. Azt szeretném kérdezni, étkezéssel lehet-e javítani a problémán? Félek, hogy ha orvoshoz megyek egyszerűen csak felír egy fogamzásgátlót, de ha hormonálisan valami nincsen egyensúlyban mondjuk az étkezésemmel / az életstílusom nem jó az attól még ugyanúgy marad. Ez mennyire genetikai mennyire életstílus? A nők a családomban normálisan menstruálnak, én miért nem? Miért jó ilyenkor a fogamzásgátló tabletta? Más bajom is lehet egyszerű hormonális dolgokon kívül?

Köszönöm a tanácsát! Momo94


Tisztelt Hölgyem!

Az étkezés is befolyásolhatja, pl. ha van egy inzulin rezisztenciája, az kihathat a vérzésére is. Vizsgálat nélkül ezt nem tudom megmondani. Ajánlott egy alaphormon vizsgálat és egy vércukor és inzulinterhelés. Lehetséges, hogy egy szénhidrátkerülő diéta segíthet, de nem biztos, hogy elég. Ha felkeres Fény u.-i rendelőmben, szívesen segítek Önnek.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Tisztelt Doktor Úr, azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy az együttlétek után 1-2 órán át tartó fájdalmam szokott lenni. Két hónapja tart ez, akkor kezdtem el gyógyszert szedni. Mindig csak akkor jelentkezik a fájdalom, ha bennem élvez el a párom. Így arra jutottam, hogy nem a gyógyszer miatt van. Allergia lehet? Vagy mi lehet az oka? Válaszát előre is köszönöm,
K. Anita

Tisztelt Hölgyem!

Elképzelhető, hogy a sperma vegyhatása miatt irritáló érzést fejt ki a hüvelyhámra. Esetleg megelőzhető, ha együttlét után belülről kimosakszik.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Belépés

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben. További információ