Menü

Ajánlom a Facebookon
Tisztelt Doktor Úr! Megközelítőleg másfél éve hagytam abba a fogamzásgátló szedését. Több fajtát is felírtak a kb. 5 év alatt, mert évente jelentkeztek mellékhatások. Az utolsó a Milligest volt, azt azért hagytam abba, mert folyamatosan gyulladásom volt, és félre is kezeltek (gombára kezeltek, de a kenetből kiderült, nem volt gombás fertőzésem), valamint méhszájsebem volt, és az orvos eléggé rám ijesztett, amikor elmondta. Orvost váltottam, elvégezte a méhszájseb fagyasztását. Akkor még szedtem a Milligest, az orvos szerint nem a fogamzásgátló miatt volt fertőzésem. Miután abbahagytam, viszont a fertőzés magától elmúlt. A problémám a következő: mióta abbahagytam a fogamzásgátlót, azóta minden hónapban kb. a 25. napon pecsételő vérzés jelenik meg, és a 30. nap körül kezdődik csak rendesen a menstruációm. Ez így elfogadható vagy szükséges kivizsgáltatni? A másik kérdésem az lenne, hogy pár naponta érzem a méhszájsebem helyét (fagyasztás előtt is éreztem, be volt gyulladva). Gyógyszerekkel korábban sem tudtak segíteni ezen, ezért arra gondoltam, gyógynövényekkel próbálkoznék, már más bajomnál is volt, hogy a gyógyszer nem, de a gyógynövény segített. Van-e valamilyen gyógynövény, amit érdemes lenne kipróbálnom? Köszönöm türelmét, válaszát! Tisztelettel: H. Andi Tisztelt Hölgyem! A menses előtti pecsételgetés elég gyakori, bár az 5 nap kicsit sok, ezért javasolnék egy nőgyógyászati kivizsgálást, ami a méhszájsebére is kiterjedne. Ha felkeres, szívesen segítek benne. Nem tudok olyan gyógynövényt ami a méhszájsebét rendberakná, viszont egy újabb fagyasztással meg tudjuk oldani.
Ajánlom a Facebookon

Belépés

close

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben. További információ