Menü

Ajánlom a Facebookon

Jó napot!

4 éve szedek fogamzásgátlót, mert eléggé erős volt a menstruációm. A nőgyógyászom azt javasolta hogy szedjek. azután normálisan beállt a vérzésem , sőt nagyon kevés lett, kb 2 napig normális mennyiség, aztáán egy napig már szinte semmi, és vége.
a nyakam és az állam tájékán eléggé szőrösödök de ezt be tudtam annak, hogy genetika, hiszen édesapám és édesanyám is eléggé erős szőrzetű. Sokat olvastam a PCOS-ről meg meddőség, de legutóbbi rákszűrésen a nőgyógyász azt mondta hogy semmi baja a petefészkemnek, ez biztosan genetikai dolog. Most kb két hónapja folyamatosan késik gyógyszer mellett is a menstruációm, Vasárnap helyett már kedden jön meg, és csütörtökre nincs , akkor már a gyógyszert is be kell vennem. Doktor úr szerint van miért aggódnom? Lassan szeretném abbahagyni és gyereket vállalni.
Köszönöm!


Tisztelt Hölgyem!

A fogamzásgátló mellett gyakori, hogy kevés a menstruáció, esetleg csúszhat is a megjövetel. Ezért még ne aggódjon. Ha babát akar, akkor kb 3 hónappal előtte hagyja abba a gyógyszer szedését. Akkor esetleg meg lehet nézni pár dolgot, hogy minden rendben van-e. Ha aktuális, nyugodtan keressen fel Fény u.-i rendelőmben, szívesen segítek Önnek.

Üdvözlettel, 

Dr. Murányi Zoltán

Ajánlom a Facebookon

Belépés

close

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben. További információ