A mellvizsgálat lépései
- Lehetőség szerint, álló helyzetben tükör előtt kezdjük el a mell átvizsgálását. Először emeljük karjainkat a fejünk fölé, majd engedjük le, és nézzük meg, nincs-e rajta elváltozás: duzzanat, új behúzódás a bőrön vagy a mellbimbón, illetve új anyajegy, bőrfolt, stb.
- Ha szükséges, tegyük síkossá a bőrt, engedjük le a bal karunkat, és jobb kezünkkel, finom mozdulatokkal tapogassuk végig mellünket, mellbimbónkat, körbe a bimbóudvaron belül is, majd váltsunk kart és folytassuk a mell vizsgálatát a másik mellünkön is.
- A jobb kézzel összezárt ujjakkal körkörösen spirál vonalban (kívülről befelé haladva) tapintsuk át bal mellünket, addig ismételve, míg el nem érjük a mellbimbót. Majd végezetül enyhén préseljük össze a bimbót, nincs-e véres, vagy savós váladékozás.
- Ezután feküdjünk hanyatt, és melleinket így is vizsgáljuk meg. A vizsgálat terjedjen ki az egész mellre, a mell feletti területekre, különösen a hónalj környékére.
- A jobb mellhez a bal kezünket, a bal mellhez a jobb kezünket használjuk. Azt a kezét, amelyiket éppen nem használjuk, emeljük fel a fejünk mellé. Összezárt ujjal simító-nyomó mozdulatokkal tapintsuk át a bal mell mirigyállományát felülről lefelé haladva.
- Ugyanebben a helyzetben engedjük bal karunkat a teste mellé, majd tapintsuk át a mell külső felét a test középvonala felé haladva.
- Körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk meg hónaljunkat. A hónalj mélyedésénél kezdjük és haladjunk felfelé a mell irányába.
- Végezetül ujjbeggyel tapintsuk át a kulcscsont fölötti árkokat. Ezeket a fekvő helyzetben végzett vizsgálatokat megfeszített mellizommal is végezzük el.
Íme egy jó kis videó a mellvizsgálatról, egyenlőre angolul
Ha az alábbi tüneteket észleled a melleiden, nem árt, ha mielőbb orvoshoz fordulsz!
- Szokatlan kidudorodás, illetve esetleg bemélyedés a mellen, illetve a bimbón
- A mell bőre duzzadt, kemény, illetve piros
- Az emlőbimbó véres váladékozáa
- Mellbimbón ekcémának tűnő elváltozás
- Hónalj alatti csomó
- Nagyobbodást, csomót észlel az egyik emlőben. (Ez nem összetévesztendő a menstruáció ideje alatti nyirokmirigy-duzzanattal)
A mell esetleges megbetegedései:
- ciszta
- fibroadenóma
- Mastopathia
- Emlőbimbó váladékozása
- rosszindulatú emlődaganatok
Ne feledd! A rendszerességgel sok problémától megóvhatod magad!
NK