Az első menzesz azaz a menarche időpontja sok tényezőtől függ (pl. klíma, testtömeg, fizikai aktivitás), általánosságban mégis elmondható, hogy 12-13 éves kor körül következik be. A szakemberek összefoglalták, hogy tipikus esetben milyen fő jellemzőkkel zajlik le a folyamat:
- A menstruáció átlagosan az emlők fejlődésnek indulása után 2,5 évvel indul be.
- Az első menzesz 2-7 napig tart.
- A teljes menstruációs ciklus 21 és 45 nap között van.
- A lányok többsége 'közepes' erősségű menzeszről számol be, napi 3-6 alkalommal cserélt betéttel vagy tamponnal.
A szakemberek azt javasolják a serdülő lányoknak, hogy vezessenek naplót vagy táblázatot arról, hogyan zajlanak a kezdeti menstruációik, mert ez sokat segíthet az esetleges zavarok felderítésében. A havi vérzés elmaradása vagy rendszertelenné válása nem kívánt terhességet vagy akár betegségeket is jelezhet, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy ha az alábbi tizenkét tünet közül egy is jelentkezik, a lányok forduljanak orvoshoz.
- Nem indul meg a menstruáció három évvel azután sem, hogy az emlők fejlődésnek indultak.
- Nem indul meg a menstruáció 13 éves korra úgy, hogy közben a nemi érésnek sincs más jele.
- Nem indul meg a menstruáció 14 éves korra úgy, hogy közben az arc vagy a testszőrzet megerősödik. (hirsutizmus gyanúja)
- Nem indul meg a menstruáció 14 éves korra úgy, hogy a lány közben túl sokat sportol vagy evészavarokkal küszködik (anorexia vagy bulimia gyanúja)
- Nem indul meg a menstruáció 14 éves korra úgy, hogy a nemi szerv sem fejlődik megfelelően.
- Nem indul meg a menstruáció 15 éves korra.
- A menstruációs ciklus teljesen szabálytalan időközöket mutat.
- A menstruációs ciklus gyakoribb, mint 21 nap.
- A menstruációs ciklus ritkább, mint 45 nap.
- Két ciklus között akár csak egyszer is eltelik legalább 90 nap.
- A vérzés hét napnál tovább tart.
- A vérzés túl intenzív (pl. óránként kell tampont vagy betétet cserélni).
Forrás: Medipress.hu
Kapcsolódó cikkek: