Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

A terhesség hétről hétre oldal támogatója:

Terhesség hétről hétre támogatója a Tritonlife Szülészet

Az első törvényes otthonszülés

Ajánlom a Facebookon

Húsz évnyi várakozás után hétfőn világra jött az első baba, akinek születésénél már engedéllyel bíró bábák tevékenykedtek. A törvény megszületése óta eltelt egy évben eddig két bábának sikerült megszereznie az engedélyt. Az érintettek mégis örülnek, mert végre nem kell rettegniük, ha kihívják őket egy kórházon kívüli vajúdáshoz.

Minden kismama alkotmányos joga eldönteni, hol szeretné megszülni gyermekét, persze, ha ezzel nem veszélyezteti sem a baba, sem a saját életét. Mindez húsz év várakozás után lett valóság, március 19-én ugyanis világra jött az első olyan, kórházon kívül született baba, akinek már engedéllyel rendelkező bábák segítettek megszületni. Az otthonszülést szabályozó törvény elfogadása után egy évvel, március 12-én kapta kézhez működési engedélyét ugyanis A Te Szülésed Intézeten Kívüli Ellátást Nyújtó Kft., amelynek birtokában legálisan közreműködhetnek intézményen kívüli szülésnél Vincze Felícia és Lukács Judit bábák.

Az első törvényes otthonszülés - illusztráció

 

"A 3,5 kilogrammos baba és az édesanya is jól van" – mondta Vincze Felícia bába azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet az esemény bejelentésére szerveztek.
.

Otthonszülések aránya várhatóan nőni fog

A sajtótájékoztatón jelen lévő szakemberek elmondták, biztosak abban, hogy ezután többen fogják választani az otthon melegét, és azok is így dönthetnek, aki eddig félelemből ragaszkodtak a kórházi szülőágyhoz. Ugyanakkor persze tisztában vannak azzal, hogy ez a vágy csak egy szűk rétegben fogalmazódik meg, de lényeges, hogy mostantól bátran merik vállalni döntésüket.
.

Háborítatlan vajúdás az otthonszüléskor

Akik ugyanis az otthonszülést választják, azoknak fontos a háborítatlan vajúdás, a lehető legenyhébb beavatkozás, illetve az, hogy a szülés a maga természetes rtimusában folyjon le. A bábák pedig állítják, így valóban kevesebb a kockázat és gyorsabb a kismama regenerálódása. A szabályok szerint, ha a kismama úgy dönt, hogy nem kórházban szeretne szülni, akkor a 36. hétig meg kell választania, hogy milyen egészségügyi szolgáltatónál, illetve kivel fogja a szülést lebonyolítani.

Az új szabályozással azonban nagyjából elégedettek, némi igazítást azonban még el tudnának képzelni. Könnyítenének például az adminisztrációs teendőkön, illetve azon a gyakorlaton, hogy ne csak az orvos utasítására adhassanak gyógyszert a kismamánál, főleg, ha az életmentő lenne az adott pillanatban.
.

Az otthonszülés feltételei

Az otthonszülési feltételek, amelyek meghatározzák, hogy ki tekintheti választható alternatívának az otthonszülést, illetve kik vezethetik azt le, egy A4-es oldalt tesznek ki – fogalmaztak a résztvevő szakemberek. A jogszabály számos ponton szigorúbb a korábbi gyakorlatnál, amit a bábák évekig folytattak. Az édesanyának először is szerződést kell kötnie egy jogszabályi feltételeknek megfelelően működő egészségügyi szolgáltatóval, amelynek pedig több tárgyi és személyi feltételt is teljesítenie kell. Szükség van két, kamarai tagsággal bíró, felsőfokú végzettségű, újjáélesztési tanfolyamot végzett szülésznőre – vagy egy szakorvosra és egy szülésznőre –, szerződést kell kötniük egy gyerekgyógyásszal, akik a szülést követő 24 órában ellenőrzi az újszülött állapotát. Szintén költséges elem a bábák felelősségbiztosítása is, ez két főre évi 700 ezer forintot jelent. De legalább már van olyan biztosító, amelyik vállalta a szerződéskötést. Korábban ugyanis arra panaszkodtak a bábák, hogy a biztosítók nem állnak szóba velük, mert túl kockázatosnak tartják ezt a tevékenységet.
.

A bábák kötelezettségei otthonszüléskor

A bábák a szülést kötelesek jelenteni annak a háttérkórháznak, amelyik mentővel 20 perc alatt elérhető. Az otthon szülésre kizáró ok a kismama korábbi császármetszéses szülése, a farfekvéses baba, ahogy a (41. hét utáni) túlhordás vagy a (37. hét előtti) koraszülés és az ikerterhesség is. Nem lehet továbbá szívbeteg, se cukorbeteg az anyuka.
.

Az otthonszülés költségei

Az előírt tárgyi és személyi követelmények persze magukkal hozzák a drágulást, a társadalombiztosítás pedig nem támogatja a bábákkal való vajúdást. Ugyan a beszámolót tartó bábák erről nem nyilatkoztak, mondván, egyéni díjszabással dolgoznak, egy kórházan kívüli szülés információink szerint akár 200-300 ezer forintba is kerülhet. 

Forrás: HVG, Webbeteg, Gyermekévek

Hírlevél feliratkozás - Intima

Ne maradj le várandóssággal kapcsolatos legfrissebb cikkeinkről,
iratkozz fel a TERHESSÉGI-hírlevelünkre:

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

Ajánlott orvosok

általános nőgyógyász, szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista

Budapest
szülész-nőgyógyász és endokrinológus főorvos
Budapest

szülész-nőgyógyász, lézerspecialista

Debrecen

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások