Nőgyógyászati szűrővizsgálatok

Korai felismeréssel számos, a későbbi években fellépő betegség elkerülhető. Fiatal felnőttkorban (14-18 évesen), úgy ügyelhetünk egészségünkre, hogy akár két-három évente rendszeres orvosi vizsgálaton veszünk részt. Nőgyógyászhoz pedig akár fél-, egyévente is érdemes elmennünk, főleg, ha szexuálisan aktív életet élünk. Orvosunk fizikálisan megvizsgál, és megfelelő laboratóriumi vizsgálatokat rendel el, amelyek elősegítik a leggyakoribb, mindazonáltal kezelhető betegségek korai felismerését.

Az „egészséges viziten” lehetőség van a krónikus betegségre hajlamosító esetleges kockázati tényezők megállapítására, és a szükséges tennivalók megbeszélésére. Ellenőrizhetik a vérnyomást, a koleszterinszintet, vércukorszintet, testsúlyt, testmagasságot és a fogazat állapotát is. Az orvos a kockázati tényezők alapján további vizsgálatokat kérhet. Az ebben az életkorban végzett ellenőrző vizsgálat során a páciens megbizonyosodhat arról is, hogy be van-e oltva minden újonnan bevezetett vakcinával, a szükséges emlékeztető oltásokkal, és megkapott-e minden előírt gyermekkori védőoltást. Figyelmet fordítanak továbbá a balesetek és sérülések megelőzésére, a nemi élettel kapcsolatos egészségügyi kockázatokra és olyan, fokozott veszélyt jelentő magatartási szokásokra, mint pl. a dohányzás vagy egyéb élvezeti szerek fogyasztása.

Nőgyógyászati szűrővizsgálatok - Emlőrák, mellrákszűrés

Az emlőrák nőkben a második vezető halálok. Népegészségügyi szakemberek szerint a 40 évnél idősebb nőknél a kellő időben végzett mammográfiás vizsgálattal az emlőrák miatti halálozás legalább 16%-a megelőzhető lenne. A mammográfiás vizsgálattal átlagosan 1-3 évvel előbb kimutatható a csomó, mint mielőtt azt a páciens önvizsgálattal felfedezné.

Az Amerikai Rákszövetség (American Cancer Society), az Amerikai Radiológusok Társasága (American College of Radiology), az Amerikai Egészségügyi Dolgozó Nők Szövetsége (American Medical Women’s Association), és számos más nőmozgalom azt javasolja, hogy a 40 évnél idősebb, átlagos kockázati csoportba tartozó nők évente vegyenek részt szűrő célzattal mammográfiás és klinikai emlővizsgálaton. Fiatalabb felnőtt nők számára az Amerikai Rákszövetség az alábbiakat ajánlja:

A 20-as és 30-as éveikben levő nők rendszeres egészségügyi szűrővizsgálat keretében vegyenek részt klinikai emlővizsgálaton, legalább 3 évente, de otthon lehetőség szerint minden menstruációt követően vizsgálják mellüket. Kiegészítésképpen érdemes tudni, hogy melldaganat (jó és rosszindulatú egyaránt) akár már 14-16 éves korban is kialakulhat, ezért a rendszeres mellvizsgálat nagyon fontos.

A mell vizsgálatról részletesen itt olvashatsz.


Nőgyógyászati szűrővizsgálatok - Méhnyakrák szűrés

A méhnyakrák (az uterus vagy méh alsó részéből kiinduló rák) miatt bekövetkező halálesetek többsége elkerülhető lenne, ha a nők rendszeres ellenőrzésen vennének részt, amely a citológiai vizsgálatot is magában foglalná. Ennek a ráknak a kialakulása több évet is igénybe vehet, és leggyakrabban a 40 évesnél idősebb nőknél fordul elő. A rutinszerűen végzett szűrés segíthet a méhnyakrák korai fázisban történő felismerésében, akkor, amikor a betegség még nagyon jó eredménnyel gyógyítható. A szűréssel akár rákot megelőző elváltozások is felismerhetők, így azok idejében eltávolíthatók, még mielőtt a rák kialakulna.

Az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society), az Amerikai Népegészségügyi Prevenciós Szervezet (U.S. Preventive Services Task Force) és az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Társasága (American College of Obstetricians and Gynecologists) tizenéves és fiatal nők számára a következőket ajánlja:

A rendszeres vizsgálatokat körülbelül 3 évvel az első hüvelyi közösülést követően kell elkezdeni, de nem később, mint 21 éves korban. A cytológiai vizsgálatot harmincéves korig minden évben célszerű elvégezni.

A méhnyakrákszűrés legújabb irányelvei a legtöbb nő számára hosszabb időt javasolnak az egyes vizsgálatok között, ha egymást követő 2 vagy 3 alkalommal a cytológiai vizsgálat eredménye negatív volt. A fiatalabb nőknél gyakoribb ellenőrzést javasolnak, a középkorú nőknek pedig inkább azt ajánlják, hogy a cytológiai vizsgálatot éves gyakoriság helyett 3 évente végeztessék el. Az idősebb nőknél a citológiai ellenőrzés esetleg teljesen el is hagyható. Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Társasága arra figyelmeztet, hogy ha nem is kell minden évben citológiai vizsgálatot végeztetni, a kismedencei nőgyógyászati vizsgálaton való évenkénti megjelenés feltétlenül ajánlott.

Azoknak a nőknek, akiknél az utóbbi 3 évnél régebben, vagy egyáltalán nem történt méhnyakrákszűrés, feltétlenül ajánlott citológiai vizsgálattal kiegészített ellenőrzésen részt venniük.

Nőgyógyászati szűrővizsgálatok - Chlamydia, gonorrhea vizsgálat

A vizsgálat a Chlamydia-fertőzés megállapítására, vagy a Neisseria gonorrhoeae kimutatására alkalmas. A gonorrhea (más néven tripper vagy kankó) nevű, nemi úton terjedő betegséget okozza.

Mikor kell a chlamydia, gonorrhea vizsgálatot elvégezni?

Ha valaki szexuálisan aktív, terhes, és egy vagy több rizikófaktor fennáll nála, esetleg egyéb hüvelyi fertőzése van; a vizsgálatot a rizikófaktorok függvényében célszerű akár évente elvégezni.

Bővebben a Chlamydia, gonorrhea vizsgálatokról és fertőzésről...

Intima.hu


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Keresés

Tartalomban:

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

Terhességi számláló

Naptár
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

hirdetés

Tudtad, hogy egyszerű matematikai művelettel kiszámítható, mikor vagy a leginkább fogamzó képes? Regisztrálj, ha még nem tetted meg, és az intima.hu minden hónapban figyelmeztetést küld Neked az ovuláció előtt!

 
 
info@intima.hu
06 70 431 8692
Munkanapokon: 9:00-17.00

További információk

hirdetés


Tampax Compak Super Tampon 16 db

CETEBE RETARD Kapszula 120 db

  • Ár: 4490 Ft
  • Akciós ár: 4055 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

ELEVIT PRONATAL N Multivitamin 100X

  • Ár: 6300 Ft
  • Akciós ár: 5690 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

Femibion 400 Folsav Metafolin tabletta 60 db/doboz

  • Ár: 6350 Ft
  • Akciós ár: 5650 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

JOVITAL C DUO-ACTIVE 500mg 60 db

  • Ár: 2490 Ft
  • Akciós ár: 2290 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS AC SPF 30 Extreme Fluid 50 ml

  • Ár: 4865 Ft
  • Akciós ár: 4380 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Naptej 100 ml

  • Ár: 4460 Ft
  • Akciós ár: 4015 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Gél 100 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 30 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 50+ 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL SPF 50+ Ajakápoló 3 ml

  • Ár: 2530 Ft
  • Akciós ár: 2275 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

Menstruációs csomag 1.

  • Ár: 2925 Ft
  • Akciós ár: 2440 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

Terhességi csomag 2.

  • Ár: 17700 Ft
  • Akciós ár: 16245 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

Terhességi csomag 3.

  • Ár: 13390 Ft
  • Akciós ár: 12180 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

VICHY IDEALIA Arckrém Normál/Kombinált bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

VICHY IDEALIA Arckrém Száraz bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft
Tampax Compak Super Tampon 16 db

VICHY Normaderm micellás arclemosó 200 ml

  • Ár: 3750 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft
 
hirdetés