Egy fontos százalék az emlőrák ellen
Idén segítse Ön is az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkáját abban, hogy legalább egy százalékkal csökkenhessen az emlődaganatos hölgyek száma.

Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, ritkábban, de egyre emelkedő számban férfiaknál is előfordul. Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedést diagnosztizálnak. Jelenleg 60.000 emlődaganatos betegről tudnak, több mint kétharmaduk azonban már előrehaladott, áttétes mellrákkal kereste fel orvosát.

Holott az emlődaganat a korai stádiumban igen jó eséllyel, 90%-ban gyógyítható, de csak akkor, ha idejében felismerik!

Hazánkban a 45-65 év közötti nőket kétévente hívja az ÁNTSZ lakóhelyük szerint illetékes mammográfiás szűrővizsgálatra. Jelenleg a leginkább veszélyeztetett korosztályhoz tartozó nők mindössze 38%-a tesz e felhívásnak eleget, ezért az Egyesület évről-évre újabb programokkal igyekszik ösztönözni a részvételi kedvet.

Rengeteg dolgunk van! Pontosan 62%-nyi: ennyi azon veszélyeztetett nőknek az aránya, akik nem jelennek meg semmilyen szűrővizsgálaton. Ezért hirdetjük meg évről-évre, hónapról-hónapra „mozgósító” kampányainkat, ezért hangsúlyozzuk minden fórumon és rendezvényen az önvizsgálat fontosságát!

Eredményeink: Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni kampányaihoz eddig is rengeteg támogatást, erkölcsi és anyagi segítséget kapott. Eredményeink dióhéjban:

• 2009-ben útjára indítottuk és 2010-ben is folytatjuk a nagysikerű „Összefogás Póló” és „Összefogás Zokni” kampányainkat, amellyel cégek, hazai és külföldi világsztárok segítségével juttattunk el több mint 20 ezer háztartásba önvizsgálatra serkentő és tanító tájékoztató füzetecskét.

• Több ezren sétáltak át velünk 2002 óta a rózsaszínben pompázó Lánchídon azért, hogy a szűrések fontosságát és saját felelősségünket a betegség megelőzésében hangsúlyozzák. Lánchíd Séta programunk idén is megrendezésre kerül.

• 16 nagyvállalat 100 000 munkatársát kértük arra, hogy vigye haza üzenetünket és családja körében népszerűsítse az országos egészségtudatossági kampányunkat,a PartnerLánc-ot, hiszen valljuk, hogy először saját házunk táján, szűk környezetünkben kell elkezdeni az egészségről máshogyan gondolkodni. Tavasszal folytatódik ez a kampány is.

• A Ferencvárosi Torna Club női kosárlabda szakosztálya is csatlakozott a mellrák elleni felvilágosító kampányához. A kosárcsapat az Egyesület logóját kiemelt helyen tünteti fel szerelésén a 2009/2010-es szezon és az azt követő évad első osztályú mérkőzésein és rendezvényein.

Büszkék vagyunk arra, hogy az Egészség Hídja Összefogás Egyesület hazánkban az első PPP (public private partnership), azaz a kormányzat, az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló kezdeményezés.


Pártállástól, üzleti érdekektől függetlenül tudunk megszólítani és összefogásra buzdítani politikusokat, szervezeteket, sztárokat és üzletembereket.

2010-ben az Intima.hu is csatlakozik az Egészség Hídja Összefogáshoz.


Csatlakozzon Ön is hozzánk és támogassa az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkáját személyi jövedelemadója 1%-val!

Adójának 1%-a, a mi Egészség Hídja Összefogásunkban egy olyan tartó láb lehet, amellyel anyák, feleségek, nagymamák, lányok túlélési esélyeit javíthatjuk.

Bővebb információk az Egészséghíd.hu oldalán található.

Intima.hu


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Keresés

Tartalomban:

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

Terhességi számláló

Naptár
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

hirdetés

Használj mindig óvszert védekezésre, ezzel elkerülheted a nem várt terhességet és a nemi betegségektől is megvéd!

 
 
info@intima.hu
06 70 431 8692
Munkanapokon: 9:00-17.00

További információk

hirdetés


CETEBE RETARD Kapszula 120 db

  • Ár: 4490 Ft
  • Akciós ár: 4055 Ft

ELEVIT PRONATAL N Multivitamin 100X

  • Ár: 6300 Ft
  • Akciós ár: 5690 Ft

Femibion 400 Folsav Metafolin tabletta 60 db/doboz

  • Ár: 6350 Ft
  • Akciós ár: 5650 Ft

JOVITAL C DUO-ACTIVE 500mg 60 db

  • Ár: 2490 Ft
  • Akciós ár: 2290 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS AC SPF 30 Extreme Fluid 50 ml

  • Ár: 4865 Ft
  • Akciós ár: 4380 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Naptej 100 ml

  • Ár: 4460 Ft
  • Akciós ár: 4015 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Gél 100 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 30 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 50+ 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL SPF 50+ Ajakápoló 3 ml

  • Ár: 2530 Ft
  • Akciós ár: 2275 Ft

Menstruációs csomag 1.

  • Ár: 2925 Ft
  • Akciós ár: 2440 Ft

Terhességi csomag 2.

  • Ár: 17700 Ft
  • Akciós ár: 16245 Ft

Terhességi csomag 3.

  • Ár: 13390 Ft
  • Akciós ár: 12180 Ft

VICHY IDEALIA Arckrém Normál/Kombinált bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft

VICHY IDEALIA Arckrém Száraz bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft

VICHY Normaderm micellás arclemosó 200 ml

  • Ár: 3750 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft
 
hirdetés