A premenstruációs szindróma lehetséges új okai

A kutatók szerint a tünetek kapcsolatban állhatnak a szívfrekvencia változásával.

A japán kutatás eredményei szerint mivel jelentős különbségek lehetnek a nők szívfrekvenciái között, elképzelhető, hogy az idegrendszer fontos szerepet játszhat a premenstruációs szindróma (PMS), és annak súlyosabb formája, a premenstruációs diszfóriás betegség (PMDD) kialakulásában. A kutatás során az ún. autonóm idegrendszert vizsgálták, amely olyan folyamatokat szabályoz, mint a szívritmus, az izzadás vagy az emésztés.

"A kutatás eredményei azt sugallják, hogy ez a terület átmenetileg elnyomott az olyan nőkben, akiknél a legsúlyosabb menstruációs ciklussal kapcsolatos tünetek jelentkeznek" - magyarázta Dr. Tamaki Matsumoto. „Azt találtuk, hogy az autonóm idegrendszer egyensúlyának felborulása állhat a PMS hátterében, ám nem ez az egyetlen ok.” - tette hozzá a doktornő. „Ugyanakkor eredményeinket nagyobb léptékű vizsgálatokkal még meg kell erősíteni.”
A kutatás szerint a legtöbb nő tapasztal némely fokú fájdalmat vagy kellemetlenséget közvetlenül menstruáció előtt vagy közben, és 3-8 százalékuknál olyan súlyos panaszok fordulnak elő, amelyek megzavarják mindennapi életüket és/vagy kapcsolataikat. Eddig is számos elmélet született már a PMS magyarázatára, de még nem sikerült egyértelmű fiziológiás okot találni.
Dr. Matsumoto és munkatársai azt vizsgálták, hogy a menstruációs ciklus során megváltozik-e az autonóm idegrendszer aktivitása. Vizsgálataik során 62, huszas-negyvenes éveikben lévő, normális menstruációs ciklusú nő szívfrekvenciájának és hormonszintjének változását mérték. A nők emellett kitöltöttek egy kérdőívet is, amely a menstruációs ciklussal kapcsolatos fizikai, érzelmi és magatartásbeli tünetek kiértékelésére lett tervezve. Az autonóm idegrendszer aktivitási jellemzőjeként egy hónapon át mérték a szívfrekvencia változását.
A kutatók nem tapasztaltak eltéréseket az idegrendszeri aktivitásban olyan nőknél, akiknek kevés vagy semmi PMS tünetük nem volt, ám az aktivitás szignifikáns csökkenését regisztrálták a PMDD-től szenvedő nőknél. A PMS-s nőknél eltéréseket találtak a szívfrekvencia változásaiban a menstruáció kezdetekor. A PMDD-s nőknél emellett csökkent a szívfrekvencia változékonysága a hónap során, ami arra utal, hogy az átmenetileg elnyomott idegrendszer kapcsolatban állhat a súlyos, a mensturációs ciklussal összefüggő tünetekkel.
„Vajon ez azt jelenti, hogy a csökkent autonóm funkciójú nők, a menstruációs ciklustól függetlenül, hajlamosabbak a súlyos premenstruációs betegség kialakulására?” - teszi fel a kérdést Dr. Matsumoto közleményében. „A menstruációs ciklus klinikai kutatását már számtalan oldalról elvégezték. Ugyanakkor jelenleg a PMS hátterében álló biomechanizmusok máig rejtélyesek.” Ha az eredményeket nagyobb mintán végzett kutatások is megerősítik, a szívfrekvencia vizsgálat értékesnek bizonyulhat a PMS és a PMDD kezelése terén Dr. Matsumoto szerint.

Forrás: Medipress


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Keresés

Tartalomban:

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

Terhességi számláló

Naptár
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

hirdetés

Ha szükségét érezzük, azonnal menjünk WC-re. A vizelet hosszas visszatartása súlyosbíthatja a felfázást!

 
 
info@intima.hu
06 70 431 8692
Munkanapokon: 9:00-17.00

További információk

hirdetés


CETEBE RETARD Kapszula 120 db

  • Ár: 4490 Ft
  • Akciós ár: 4055 Ft

Femibion 400 Folsav Metafolin tabletta 60 db/doboz

  • Ár: 6080 Ft
  • Akciós ár: 5680 Ft

Femibion 800 Folsav Metafolin tabletta 30 db/doboz

  • Ár: 3670 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft

JOVITAL C DUO-ACTIVE 500mg 60 db

  • Ár: 2490 Ft
  • Akciós ár: 2290 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS AC SPF 30 Extreme Fluid 50 ml

  • Ár: 4865 Ft
  • Akciós ár: 4380 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Naptej 100 ml

  • Ár: 4460 Ft
  • Akciós ár: 4015 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Napvédő Spray 200 ml

  • Ár: 4665 Ft
  • Akciós ár: 4195 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Naptej 200 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Gél 100 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő krém 50 ml

  • Ár: 4665 Ft
  • Akciós ár: 4195 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Spray 200 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL SPF 50+ Ajakápoló 3 ml

  • Ár: 2530 Ft
  • Akciós ár: 2275 Ft

Menstruációs csomag 1.

  • Ár: 2925 Ft
  • Akciós ár: 2440 Ft

Terhességi csomag 2.

  • Ár: 17700 Ft
  • Akciós ár: 16245 Ft

Terhességi csomag 3.

  • Ár: 13390 Ft
  • Akciós ár: 12180 Ft

VICHY Normaderm micellás arclemosó 200 ml

  • Ár: 3750 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft
 
hirdetés