Nőnek lenni jó...
Nőnek lenni jó, még ha nehéz és fájdalmas is néha. Megszületünk, növekedünk, hormonjaink dolgoznak bennünk, néha ellenünk. De hogy legyünk igazán nők?
Már a negyedik hét végére az 1-2 mm-es embrióban kialakul a későbbi szervtelepeknek helyet adó három csíralemez, melyek közül a középsőben, az endodermában már megtalálható a hosszanti lefutású ivarléc, a 9. héten pedig ebből elkezdenek kifejlődni a herék vagy a petefészkek, és megjelennek a külső nemi szervek kezdeményei. Na de elég is a biológiából, sokkal inkább érdekel, hogy mitől lesz igazán nő, a nő?
Nincs visszaút!
Ahogy látjuk, kb. a 4 héten eldől, nekünk bizony nőként kell továbbra élnünk! Ha szerencsénk van, kapunk ehhez még 34-36 hetet az anyaméhben, majd gondoskodó, szerető szülőket, jó példákat a környezetünkből. Ha nincs szerencsénk, akkor picit küzdelmesebb úton indulva, de valahol hasonló a célkitűzés: nővé válni!
Nagyon más élet vár ránk odakint! Születésünket követően családunk már másként kezel minket: rózsaszín ruhácskákba öltöztetnek, másként fürdetnek, másként becéznek, másként szeretnek… Erőteljesebb határok, szigorúbb hozzáállás, kevesebb tér. Tart ez egészen kb. 12-14 éves korunkig, amikor a hormonjaink támadásba lendülnek magunk és a szüleink – első sorban – édesanyánk ellen. Jó esetben csak 1-2 évig tart ez a kibírhatatlan állapot, rossz esetben akár életünk végéig is. Azt hiszem erről az időszakról anyukám bővebben tudna mesélni… ;)
Mitől válik egy nő, nővé?
Itt most nem a nemi fejlődésre, sokkal inkább a bennünket meghatározó, jellemzőkre gondolok. Az hogy mekkora a melle, milyen hosszú és színű a haja, mennyire ápolt, vagy hogy öltözik, más kérdés.
A kérdésre a választ női portálokon kerestem...
Napi szinte 15-20 online portált, blogot követek, amelyekben az egyik célcsoport a NŐ. Ezen oldalak közül, a legjelentősebb női, kifejezetten nőknek szóló portálokon megfigyeltem – mit megfigyeltem??? – az arcomba tolták nyomdafestéket nem tűrő stílusban, hogy mennyire szabad szájú és minden intimitást mellőzve írnak NŐK, Nőknek. S ha még ez nem lenne elég, a NŐK (reményeim szerint csak egy bizonyos csoportja) ’kajálja’ is ezt a stílust.
Ezzel persze nincs egyedül egy női oldal sem. Néphülyítésből, bulvárgenerálból, üres, semmitmondó cikkekből Dunát lehet rekeszteni. Be kellett hát lássam, nőknek szóló portálon hiába is kerestem azt a választ, hogy mitől nő a nő, mert vagy nem egyről beszélünk, vagy nem vagyok célcsoport (?).
Na jó, de akkor hol találom az igazi nőket?
Ha szeretnék egy képet rajzolni a Nőről magamban, valahol Grace Kelly, Monica Bellucci, Sophia Loren képe ötlik fel bennem. Aztán hogy ne csak filmcsillagokat hozzak példának; eszembe jut édesanyám, aki keményen hajt a mai napig, de mellette külsőleg és belsőleg is megőrizte a nőiesség belülről fénylő szépségét, vagy egyik nagymamám, aki mindig csinos, ápolt és kifinomult, míg a másik, aki amolyan igazi NAGYMAMA volt. Napjainkból felvillan bennem egy újdonsült barátnőm, aki olyan szépséggel bír, mint a legszebb Botero festmény nőalakja, vagy egy tervező barátném, aki a ruháin keresztül mutatja meg: milyen is egy igazi nő. Nők, akik számomra megtestesítik az ideális nőképet. Bennük megtalálom.
Aztán körbenézek magam körül (néha talán magammal is számot vetek), s rá kell jöjjek: kihalóban vannak az igazi nők. Helyette versenylóra hasonlító, kigyúrt vagy éppen elhanyagolt testű és lelkületű szabad szájú alfa-nőstények veszik át helyüket, kiüvöltve életüket, érzéseiket a világba, megmutatva az első tamponhasználattól az utolsó szőrszálukig testük és bensőjük minden titkát. Ők azok, akiket követnek (bocs, ebből én most kivonom magamat), akik belső energiájuk feltöltését likeokban, hozzászólásokban és megosztásokban élik ki, s akik attól röhögnek (nem mosolyognak) a legjobban, ha eléggé megoszthatják a nőket-férfiakat, s ha elég port kavarhatnak szánalmas, mindenki számára túlzott témáik boncolgatását követően.
Ez lenne ma a nőideál?
Számomra nem. S talán vagyunk még egy páran, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy manapság a nőiséget és annak minden titkát úgy tálaljuk, mint egy értéktelen, gyors-kajás műanyag dobozt. Zsigerileg tiltakozom az ellen, hogy férfiak eldobható dobozként, nők pedig értéktelen üres szalvétaként (amire néha rákerül egy telefonszám) jellemezzenek bennünket, majd ha kukában végezzük, sírva csokoládéba fojtsuk bánatunkat.
Én még hiszek abban, hogy a nőiség egyedi, egy megismételhetetlen gyöngyszem. Hiszem azt is, hogy mi alakítjuk s formáljuk a világunkat, legyen szó magunkról és szűkebb értelemben vett környezetünkről. Minden rajtunk múlik.
Nem kell egyetértsünk!
De számomra a nő legyen mindig, minden körülmények között NŐ. Legyen picit titokzatos, süsse le a szemét, fogadja el a felkínált kart, várja meg, amíg kinyitják előtte az ajtót, s akár koppintson a férfi-ember orrára, ha az nem köszön előre neki. (Tisztelet a kivételnek, amikor a protokoll éppen úgy kívánja.) Egy nő tudja, hogy hol a határ, tudjon elérhetetlen lenni, távolságot tartani, titkot őrizni, finomnak maradni. És néha gyengének. Talán ez a legnehezebb. (Nekem legalább is.) Úgy gondolom, nem a hosszú haj és a nagy dekoltázs különböztet meg minket csak a férfiaktól!
Persze, tudom, nehéz. Keményen kell (?) küzdenünk az elismerésért, az életben való helytállásért. Meg kell mutassuk magunkat nőként, anyaként, néha vezetőként, néha alkalmazottként. Tudom, sokat kell tűrjünk. De próbáljunk meg egy picit megtartani, előhívni abból, ami a 4. embrióhéten már eldőlt, s ami megkülönböztet minket a másik nemtől:
Ez pedig nem más, minthogy NŐNEK születtünk, és NŐNEK lenni felbecsülhetetlen KINCS!
Írta: Matics Kata
Ajánlott orvosok
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások