Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Az Egészség Világnapja

Ajánlom a Facebookon

Soha annyi betegség hátterében nem fedezték még fel a helytelen életmód jelentőségét, mint napjainkban. Dr. Babai Lászlónak, az Életmód Orvosi Központ alapítójának szavaiból kiderül, hogy a legnagyobb problémát jelentő betegségeink többsége életmód-alapú, az Egészség Világnapján pedig érdemes beszélnünk arról, mit tehetünk mi magunk a betegségek megelőzéséért, a gyógyulásunkért.

 

A betegség mindenkinek sokba kerül

A magyarok születéskor várható élettartama az 1990-es nem egészen 70 évről 2014-re 76 évre növekedett, de még ezzel is jelentősen elmarad az európai átlaghoz, a 80,9 évhez képest. A dohányzásban és a fiatalkori dohányzásban élen járunk, felnőttkori elhízásban csak az írek és a máltaiak előznek meg bennünket. Rákban a 2013-as adatok szerint Magyarországon haltak meg a legtöbben 100 ezer lakosra vetítve az EU 28-ak között – az OECD korábbi jelentése szerint.
A World Economic Forum korábbi tanulmányából az is kiderült, melyik az az öt nem fertőző betegség, amely a következő húsz évben 47 trillió dollárt fog felemészteni világszerte. Ezek a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a pszichés problémák, a krónikus légzőrendszeri betegségek és a rák. Hatalmas kiadások a társadalomnak és betegeknek maguknak is, beláthatatlan következmények – amelyek ellen tehetünk!

Elrettentő magyar adatok

- 2003-ban a felnőtt lakosság 6,27 %-a volt cukorbeteg, 2015-ben 12,43 %, vagyis közel 800 ezer fő.
- Közel ugyanennyien a prediabates állapotában vannak, egy lépésre a cukorbetegségtől.
- 3 millió ember küzd magasvérnyomás betegséggel (és később döntő többségük a lehetséges következményekkel).

Az életmód orvoslás bizonyítékokon alapul

A mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a fokozott stressz, a légszennyezés és egyéb életmód tényezők kiemelkedő szerepet játszanak számos betegség kifejlődésében és az állapot romlásában. Kutatások alapján ilyen betegségek a diabétesz, bizonyos daganatfajták, az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, az elhízás, a szívinfarktus, az agyvérzés, a csontritkulás, az allergia és az asztma. A megoldás tehát kézenfekvőnek látszik: nem „csak” a betegség okozta panaszokat kell csökkenteni, hanem a megfelelően kialakított életmóddal kell kezelni a helytelen életmód által kialakult betegségeket!
- Az életmód orvoslás a bizonyítékokon alapuló orvostudomány egyik legújabb ága. Gyógyító eszköztárában az olyan életmód tényezők szerepelnek, mint a mozgás, a táplálkozás, a stresszmenedzsment, a dohányzás elhagyása, amelyeket támogatás és iránymutatás nélkül nem könnyű beépíteni az életünkbe és annak részévé tenni a gyógyulás érdekében - hangsúlyozza dr. Babai László, az Életmód Orvosi Központ alapítója. - Az életmód orvoslás erősen épít az páciens aktív részvételére. Egyre többen vannak, akik valóban aktív résztvevői szeretnének lenni a gyógyulásuknak és vállalják, hogy a neki kidolgozott program alapján változásokat visznek végbe az életmódjukban. A folyamatot irányító szakember pedig egy szakértői csapatban – mozgásterapeutával, gyógytornásszal, dietetikussal, mentálhigiénés szakemberrel, más szakorvosokkal együtt - dolgozik, hogy a beteg minden téren megkapja az életmódváltáshoz szükséges biztonságos hátteret.

5 lépés az egészségünkért

Dr. Babai László életmód orvos összegzi az 5 fő teendőt, amelyet az egészségünkért meg kellene tennünk:

1. Rendszeres mozgás
Heti 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás, ahol két alkalom között nem telhet el 72 óránál több és egy alkalom nem lehet 30 percnél rövidebb, pluszban pedig felnőtteknél 2x30 perc izomerő-növelés. Gyermekeknek napi 60 perc közepes intenzitású kardio mozgás ajánlott. Alapbetegségek esetén ez természetesen egyénileg változhat.

2. Egészséges étkezés
Naponta 4-6 alkalommal történő étkezés javasolt, 400-600 gramm zöldség és gyümölcs elfogyasztásával, a magas rost tartalmú gabonák előtérbe helyezésével. Kerülendőek a magas zsír, só és cukor tartalmú élelmiszerek, miközben javasolt napi szinten 2-2,5 liter folyadékot magunkhoz venni.

3. Dohányzás elhagyása
Kutatások bizonyítják, hogy még a passzív dohányzás is jelentősen ront az egészségi állapoton, az aktív cigarettázás pedig szinte minden betegség kockázatát növeli.

4. Alkoholfogyasztás mérséklése
Legfeljebb egy adag alkohol fogyasztása naponta (nőknél ez kb. 1 deci bor, férfiaknál ennek másfélszerese, maximum kétszerese).

5. Stresszkezelés
Erre számtalan módszer létezik, a relaxációtól a jógáig, de maga a mozgás az egyik legtökéletesebb stresszkezelő módszer, mivel csökkenti a stressz miatt megnövekedett adrenalin szintjét.

A gyógyító életmód pontos lépésekre épül

A történelemben először, a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása nemrég még tipikusan felnőtt-betegségek voltak, ma azonban már a gyerekeket is érintik. A skála másik oldalán pedig az elöregedő és egyre betegebb korosztályok állnak.

A megoldás mindenképpen az életmód reformja, amely figyelembe veszi az adottságokat, életkort, nemet, a meglévő betegségeket, valamint a célokat.
„Hogyan változtathatnék az életmódomon, ha fáj a hátam, a térdem, már a lépcsőzéstől is szúr a szívem, alig bírom cipelni a túlsúlyomat?” – merül fel sokakban a kérdés. Babai doktor szavaiból kiderül, hogy szinte nincs is olyan állapot, amelyen ne lehetne személyre szabott életmód programmal segíteni. Legyen szó magas vérnyomásról, inzulin rezisztenciáról, cukorbetegségről, szív- és érrendszeri betegségekről, gerinc- vagy ízületi problémákról, csontritkulásról vagy egyszerűen „csak” túlsúlyról (amely számtalan betegség forrása), alapos felmérés után mindenki számára kidolgozható a gyógyító életmód, az eredmények pedig mérhetőek, láthatóak, tapasztalhatóak.

Forrás: Életmód Orvosi Központ 

Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól

Itt megtalálod a nőket leggyakrabban érintő betegségekkel, állapotokkal kapcsolatos kérdésekre a szakorvosi válaszokat, érthetően.
Tünetektől a kivizsgálási és kezelési lehetőségekig, minden egy helyen!
Image

Ajánlott orvosok

általános nőgyógyász, szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista

Budapest
szülész-nőgyógyász és endokrinológus főorvos
Budapest

szülész-nőgyógyász, lézerspecialista

Debrecen

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások