A nő és a nőgyógyász
Orvoshoz menni stresszes élethelyzet, még az erősebb idegzetűeknek sem kedvenc időtöltésük. Nőgyógyásznál bugyit letolni pedig még inkább kellemetlen, még a legörömtelibb pillanatokban is, mikor mondjuk először halljuk/látjuk pulzálni magzatunk szívét! Három gyerkőccel és több mint három és fél évtizeddel a hátam mögött jó néhány orvosnál megfordultam már, de itt nincs hozzászokás, marad a a várótermi és rendelői kínos, feszültséggel teli érzés.
Aminek oldásáért (és ezzel a beteg minél eredményesebb kezeléséért) a vizsgáló orvos viselkedésével nagyon sokat tehet. Orvos-beteg kapcsolatban ugyanis alapvető fontosságú a bizalom, a tisztelet és az együttműködő partnerség. Az orvosok gyógyító pályájuk alatt több ezer beteggel lépnek kapcsolatba, munkájuk jelentős része tehát kommunikációból áll. De milyen is lehet orvos és a helyzeténél fogva kiszolgáltatott beteg, szűkebben nő és nőgyógyász kapcsolata?
A szakirodalom három modellt különböztet meg (Dr. Pilling János: Orvos-beteg kapcsolat modelljei):
Nő és nőgyógyász kapcsolata
A paternalisztikus modell jellemzője, hogy a kontroll az orvos kezében van; az orvos fölérendelt ("apai"), a beteg alárendelt ("gyermeki") helyzetben van; a beszélgetést az orvos irányítja; a beteg csak korlátozottan jut hozzá az információkhoz és a döntéseket az orvos hozza meg.
Ez a magatartás a súlyos állapotú betegeknél helyénvaló lehet, de a legtöbb esetben nem felel meg a betegek elvárásainak, alkalmazása gyakran fokozza a diagnosztikai tévedések lehetőségét és rontja a betegek együttműködési készségét.
A fogyasztói modell jellemzője, hogy a kontroll a beteg kezében van; a beteg elvárásokat fogalmaz meg az orvos tevékenységével kapcsolatban és az orvos pusztán szaktudását kínálja fel a betegnek, s teljesíti annak elvárásait
Ez a magatartásforma csak egyes helyzetekben (például plasztikai sebészet, mesterséges megtermékenyítés kapcsán) helyénvaló, más esetekben azonban a beteg kívánságai túlléphetnek a szokásos gyakorlaton, nem szolgálják a beteg legfőbb érdekeit, vagy költséges egészségügyi források pazarlását jelenthetik.
Az optimálisnak tekinthető kölcsönösség modelljét az jellemzi, hogy az orvos és a beteg egyaránt kontrollt gyakorol a helyzet fölött; az orvos a beteg elvárásait saját szaktudásának keretei közé helyezi; a beteg széleskörű és érthető információkat kap orvosától és aktív résztvevője saját kezelésének
A kutatási eredmények szerint ez a modell segíti elő leginkább a megfelelő diagnózisalkotást és az eredményes kezelést, ezért a legtöbb orvos-beteg kapcsolatban ennek a modellnek az alkalmazása kívánatos.
Tapasztalataim
A gyerekeket - miután választott orvos mellett, de a szülésorvos anyaintézményének eszköztárát és infrastruktúráját is igénybe véve vártam és szültem - egyfajta vegyes modellben hoztam világra: fogyasztói és kölcsönösségi modell jellemezte a magánrendelőben való időnkénti megbeszéléseket és vizsgálatokat, a kölcsönösség a kórházi soron kívülin találkozókat a választott orvossal (zsebbe csúsztatott borítékkal), s a kölcsönösség és a paternalisztikus viszony váltakozott az intézmény minden más dolgozójával, akivel a háromszor kilenc hónap alatt kapcsolatba kerültem.
Azaz egyfelől az anyagi motiváltság, másfelől az orvos személyisége határozta meg az egyes modell-típusok érvényesülését. Egy ilyen bizalmi, nő-nőgyógyász közötti kapcsolat már a köszönésnél kezdődik. A fiatalabb orvosoknak ma már az egyetemen is tanítják, hogy nyújtsanak kezet, mutatkozzanak be, megalapozva ezzel a megfelelő (partneri) viszonyt. A középkorú és idősebb nőgyógyászok között ez kevésbé evidens. (Természetesen ez is általánosítás, például legjobb személyes tapasztalataim épp egy idősebb, megfontolt, alapos és bizalmat ébresztő nőgyógyászról vannak.)
Aztán indulhat úgy is egy beszélgetés, hogy köszönés helyett ezt kapjuk: "Maga miért ide asszonyom, jött, nem is ide tartozik!" vagy "Már rég' el kellett volna jönnie!", esetleg "Miért van itt már megint?!". Egy ilyesmi felütéssel lényegesen csökken a valószínűsége, hogy az - egyébként esetleg fehérköpeny-szindrómás - nő kellő árnyaltsággal tárja fel problémáját, s a gyógyítás/ellátás hatékonysága bizonyára nem javul. A nőgyógyász szakma jellemzően férfiakból áll, így a nemi különbségből fakadó tiszteletadás itt talán még fontosabb, ráadásul kellő tapintattal és határozottsággal kell rávezetni a hölgyeket bizonyos kényes kérdések elmondására. Ehhez pedig bizalmi légkör szükséges.
A beteg-orvos kapcsolatával foglalkozó kutatások kimutatták, hogy alapvető probléma az is, hogy az orvos nem hagyja szóhoz jutni a beteget (más kérdés, hogy nem minden beteg képes megfelelő tömörséggel és érthetően elmagyarázni, mi is a problémája). A felmérések szerint átlagosan 18 másodperc után szakítja félbe az orvos a beteget, s az esetek 98 százalékában a megkezdett mondatot a páciensek sose fogják befejezni. Ráadásul sokszor esnek a túlhajtott doktorok abba a hibába, hogy úgy gondolják, a fő baj az elsőként elhangzott probléma, s a páciens gyakran el sem tudja mondani a helyes diagnózis felállításához szükséges gondját-baját. Ilyen helyzetben is volt már részem, mehettem is vissza! Aztán olyat is tapasztaltam egy szakorvosi rendelőintézet nőgyógyászatán, hogy kedélyesen megbeszéltük a rendelő orvossal, milyen vizsgálat lenne indokolt, majd azt nem végezte el, hanem átadta névjegyét, melyen magánrendelői elérhetőségei szerepeltek, s jelezte, szeretettel vár az egyébként ott, helyben is elvégezhető vizsgálatokra.
De lehetnek még fontosabb, akár életbevágó pillanatok is nő és nőgyógyász találkozáskor. Ha például egy nő itt szembesül először azzal, hogy állapotos. És mondjuk nem a repeső öröm az első gondolata, hanem a kétségbeesés. Nagyon sokat számíthat, vajon a jelenlévő "külső szem" hogyan reagál. Széles a skála az elborzasztó "Megtartja?"-tól a biztató, bátorító és életigenlő szavakig. Nem tudom, létezik-e szakmai protokoll e kérdés kapcsán, ha nem, jó lenne felkészíteni erre is a medikusokat.
És hogy mindezeket miért írtam? Kitalálhatjátok, nemrég belebotlottam egy finoman szólva is "paternalisztikus" felfogású nődoktorba, akinél nem várt módon "gyermeki" helyzetbe kerültem, anélkül, hogy apát kerestem volna. Nem éreztem jól magam, s ahelyett, hogy végére jártam(tunk) volna a problémámnak, hamar menekülőre fogtam, alig vártam, hogy kijussak a rendelőből. De kinek jó ez? A betegnek, a tb kasszának és a demográfiai mutatóknak biztos nem! Még szerencse, hogy vannak nőgyógyászok, akik a "kölcsönösség" alapján állnak!
Forrás: http://blogleany.blogspot.hu
Nektek milyen tapasztalataitok vannak?
Betegtájékoztatók nőknek, szakorvosoktól
Ajánlott orvosok
Bejelentkezés hozzászóláshoz
- Nincsenek hozzászólások
Hozzászólások