Mesterséges megtermékenyítés – egyetlen baba megfoganása a fő cél!

A svéd modell egyidejűleg arra is alkalmas, hogy fenntartsa a magas születési arányt, ugyanakkor képes visszaszorítani az ikerterhességek kialakulásának esélyét.

Svédországban világszerte a legalacsonyabb az ikerterhességek létrejöttének aránya annak köszönhetően, hogy a szakemberek, amikor csak lehetséges, egyetlen embriót ültetnek be az anyaméhbe.

Cél a mesterséges megtermékenyítés során az ikerterhesség visszaszorítása

Ikerterhesség

Dr. Jan Holte az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) éves gyűlésén jelentette be, hogy amennyiben az általuk kifejlesztett módszert a többi klinika is átvenné, az alkalmas lehetne arra, hogy az ikerterhességi arányt két százalék alá szorítsák, amely nem lenne sokkal magasabb a nem mesterséges úton megfogant nők ikerterhességi arányánál. Jelenleg már négy klinika is átvette az új módszert. A módszer kifejlesztése azért is kiemelt jelentőségű, hiszen az ikerterhesség során, amikor egy nő két, vagy több embrióval lesz várandós, magasabb a kockázati arány az anya, illetve a babák számára is.

A természetes foganás során ritka az ikerterhesség

Dr. Kósa Zsolt Versys Clinics meddőségi specialistájától megtudhattuk, hogy az ikerterhesség természetes körülmények között mindössze néhány ezrelék eséllyel jön létre. Spontán igen ritkán lép fel többes tüszőérés, mely során mindegyik petesejt megtermékenyítődik (két-, vagy többpetéjű ikrek), de akár úgy is foganhat egynél több gyermek, hogy az embrió a korai stádiumban kettéosztódik (egypetéjű ikrek).

Nagyobb a rizikó ikerterhesség, mint egy gyermek kihordása során

Az emberi szervezet adottságainál fogva egy gyermek kihordására alkalmas különösebb komplikációk nélkül.  Az ikerterhesség, különösen pedig a kettőnél több gyermekkel való várandósság komplikációi közé sorolható a vetélés, a koraszülés és az ezzel együtt járó alacsony születési súly, éretlenség, az intenzív kezelés szövődményeként fellépő agy-, és tüdőkárosodás, valamint végső esetben az elhalálozás is. Éppen ezért a meddőségi specialisták egyre inkább azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy elkerüljék az ikerterhesség létrejöttét anélkül, hogy csökkentsék a nők megfoganásának esélyét. Ezért alapvető érdek az asszisztált reprodukciós beavatkozások során, hogy lehetőleg egyes terhességet célozzuk meg.


Forrás: Dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi specialistája, asszisztált reprodukciós részlegvezető főorvosa


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Keresés

Tartalomban:

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

Terhességi számláló

Naptár
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

hirdetés

Ha szükségét érezzük, azonnal menjünk WC-re. A vizelet hosszas visszatartása súlyosbíthatja a felfázást!

 
 
info@intima.hu
06 70 431 8692
Munkanapokon: 9:00-17.00

További információk

hirdetés


Tampax Compak Regular Tampon 16 db

CETEBE RETARD Kapszula 120 db

  • Ár: 4490 Ft
  • Akciós ár: 4055 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

ELEVIT PRONATAL N Multivitamin 100X

  • Ár: 6300 Ft
  • Akciós ár: 5690 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

Femibion 400 Folsav Metafolin tabletta 60 db/doboz

  • Ár: 6350 Ft
  • Akciós ár: 5650 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

JOVITAL C DUO-ACTIVE 500mg 60 db

  • Ár: 2490 Ft
  • Akciós ár: 2290 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS AC SPF 30 Extreme Fluid 50 ml

  • Ár: 4865 Ft
  • Akciós ár: 4380 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Naptej 100 ml

  • Ár: 4460 Ft
  • Akciós ár: 4015 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Gél 100 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 30 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 50+ 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

La Roche-Posay ANTHELIOS XL SPF 50+ Ajakápoló 3 ml

  • Ár: 2530 Ft
  • Akciós ár: 2275 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

Menstruációs csomag 1.

  • Ár: 2925 Ft
  • Akciós ár: 2440 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

Terhességi csomag 2.

  • Ár: 17700 Ft
  • Akciós ár: 16245 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

Terhességi csomag 3.

  • Ár: 13390 Ft
  • Akciós ár: 12180 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

VICHY IDEALIA Arckrém Normál/Kombinált bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

VICHY IDEALIA Arckrém Száraz bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft
Tampax Compak Regular Tampon 16 db

VICHY Normaderm micellás arclemosó 200 ml

  • Ár: 3750 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft
 
hirdetés