Szorongás és hangulatzavar szerepe a PTSD-ben

A PTSD-ben szenvedő emlőrákos nőknél a PTSD nélküli emlőrákosokhoz képest kétszer valószínűbb, hogy korábban hangulatzavar fordult elő, például depresszió, a daganat diagnózisát megelőzően. Ezen kívül háromszor valószínűbb, hogy szorongásos zavar is előfordult már életük során.

„Az az egyedi a PTSD-ben szenvedő emlőrákos betegekben, hogy már a diagnózis előtt előfordult náluk szorongás és hangulatzavarok.”- közölte Barbara Andersen, az Ohio Állami Egyetem pszichológia professzora.

 

„Tehát, ha egy új, erősen szorongáskeltő helyzetbe kerülnek – rákot állapítanak meg náluk és kezelésen esnek át – nem meglépő, hogy a PTSD kialakulásának kockázata áll fenn.”

 

Az eredmények azt sugallják, hogy az orvosoknak szűrniük kéne az újonnan diagnosztizált emlőrákos betegeket korábban előforduló hangulatzavarokkal kapcsolatban. Akiknél korábban szorongás és hangulatzavar fordult elő, segítségre lehet szükségük a PTSD elkerüléséhez. Ugyanakkor, az eredmények azt is megmutatják, hogy a legtöbb emlőrákos beteget nem veszélyezteti a PTSD kialakulásának kockázata.

Andersen a vizsgálatot Deanna Golden-Kreutz klinikai kutatási menedzserrel (Ohio Egyetem Kardiovaszkuláris Klinikai Kutatóintézet) és Rebecca Shelby, az Egyetem korábbi hallgatójával (jelenleg a Duke Egyetemi Klinika munkatársa) közösen szervezte meg.

 

A PTSD-ben szenvedő nők mellett a nők újabb 20 százaléka (15 fő) esetében fordult elő „szubszindrómás” PTSD, vagyis náluk is előfordultak a PTSD kifejezett tünetei, ám nem olyan mértékben, mint a teljes diagnózissal rendelkezők esetében.

 

A szubszindrómás PTSD-ben szenvedő betegeknél nagyobb valószínűséggel fordult elő hangulatzavar, de a teljes PTSD-s betegekhez képest kisebb valószínűséggel szenvedtek szorongásos zavartól Andersen szerint.

 

Az eredmények azt mutatták, hogy az alkohol és egyéb szerek abúzusa szintén összefügg a poszttraumás stressz zavar tüneteivel. A PTSD-s betegek egyharmada esetében előfordult alkohol/szer abúzus vagy függőség, a szubszindrómások egyötödéhez és a PTSD-ben nem szenvedő nők egytizedéhez képest.

 

A PTSD-ben szenvedő nők másik szempontja – a szubszindrómás és a PTSD-ben nem szenvedőkhöz viszonyítva -, hogy milyen traumás életesemények fordultak elő velük korábban. A PTSD betegek felét például életük során már megtámadták, a másik két csoport 17 százalékához képest.

 

Noha a szubszindrómás tünetekkel rendelkező nők általában jobban boldogultak a teljes PTSD-s betegekhez képest, egyes esetekben mindkét csoport nőinél előfordultak helyzetmegoldási („coping”) nehézségek. A két csoport tagjainál négyszer nagyobb valószínűséggel fordult elő a PTSD-ben nem szenvedőkhöz képest, hogy érzelmi szorongás miatt képtelenek voltak dolgozni (a PTSD csoport 42 százaléka, a szubszindrómás csoport 40 százaléka, és a PTSD-ben nem szenvedők 11 százaléka esetében).

 

„Ez egy nagy különbség, és megmutatja a PTSD tüneteknek az emlőrákos betegek életére gyakorolt valódi hatásait.”- közölte Andersen.

Miközben a vizsgálat azt sugallja, hogy a legtöbb daganatos betegnél nem áll fenn a PTSD kockázata, Andersen szerint a hangulatzavarokkal más a helyzet.

„Úgy gondolom, a depresszió az a mentális betegség, amely a legtöbb figyelmet igényli az emlőrákos betegek kezelése terén, fontosabb a PTSD-nél is.”- közölte. „Kutatásunknak ez az iránya, és egy olyan intervenciós eljárás kifejlesztésén dolgozunk, amely a depressziós daganatos betegek kezelését szolgálhatja majd.”