Menü

Szingliség – Szorongás?

Ajánlom a Facebookon

Vajon hányan teszik fel maguknak azt a kérdést nap, mint nap, hogy „Miért vagyok egyedül”? És a válasz a kérdésre általában elmarad, de legalábbis várat magára. Persze a társtalálás napjainkban nem könnyű...

Szerző: Tengelics Helga | Intim-pszichológus |

 

A társtalálás napjainkban nem könnyű, mindezt nehezíti a nők függetlenedése (korábban férj hiányában vagy a rokonság alamizsnáján való tengődés, vagy az Istennel kötött házasság, esetleg a társadalmi izolációval fűszerezett örömlány szerep maradt), és a nemi szerepek összemosódása. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy elakadunk az ismerkedés útvesztőiben, ha az sem világos, hogy kinek mi lenne a szerepe.

Pedig az ember társas lény,

a rövid általában fiatal éveket felölelő tudatos független élet melletti szavazástételt leszámítva valahol mindenki társra vágyik – ha nem is feltétlenül annak a klasszikus formájában. És valamilyen módon mindenki próbálja is több kevesebb sikerrel meglelni a „másik felét”. Aki több sikerélményt szerez, az magabiztos lesz, énképe, mint férfi vagy nő erősödik; míg a kevesebb sikert, viszont annál több kudarcot felhalmozó egyének legyenek férfiak vagy nők én-bizonytalanokká válnak, és előbb vagy utóbb kerülni fogják az ismerkedésre (is) alkalmat nyújtó társas szituációkat. Az elkerülő magatartásforma a környezetnek nem feltétlenül tűnik fel, egyszerűen zárkózottnak, visszahúzódónak tartják az ilyen egyéneket, utóbbiak viszont kifejezetten nehezen élik meg, hogy szorongásuk miatt „le kell mondaniuk” a társaságról. Lefelé menni pedig mindig gyorsabb, s minél lejjebb kerülünk, annál nehezebb a felkapaszkodás.

A megoldás nem olyan bonyolult,

igaz belátni, pláne azonosulni vele nem éppen egyszerű. A probléma oka a reális énkép, valós önismeret hiányában rejlik. Aki nem reálisan látja önmagát, az alul- vagy felül pozicionálja a választásait, ami általában egyenes úton visz a kudarc felé. Reális önértékeléssel reális lehetőségeket teremtünk, így nagyobb az esélye annak, hogy hozzánk illő társat találunk. A hosszantartó magány rombolóan hat a személyiségre. Persze nem mindenki magányos, aki egyedülálló, s nem mindenki él valós társas kapcsolatban, annak ellenére, hogy kívülről úgy tetszik.

A másik nagyon egyszerű kulcs,

mely a sikerhez vezető ajtót nyitja az a másik ember irányába tett érdeklődés. Óriási hiba az érdektelenség, az önmagunk „sztárolása”, de a sanyarúnak hitt sorsunk felvázolása is a másik számára. Mindenkire jótékony hatással van, ha a másik emberre figyel. Miközben próbáljuk felfedezni a másikat, rá figyelünk, s mindeközben a saját ismeretlen helyzetben teljesen természetes szorongásunk is oldódik. Ezt szem előtt tartva szorongóbb egyéneknek is egyértelműen javasolom a társas, akár ismerkedési szituációk gyakorlását. Ne feledjük: mindig kettőn múlik a „vásár”, de ebből az egyik fél mi magunk vagyunk!

Talán legfontosabb harmadik szempont,

hogy bizony tetszik, nem tetszik, nem csenget be a szerelem (sem) az ajtónkon, azaz menni kell a „hegyhez”. Ne kerüljük vagy halogassuk a társas összejöveteleket, mert holnap vagy holnapután, de egy hónap múlva sem lesz könnyebb a kapcsolatteremtés. Senki nem mondta, hogy az első lépés egyszerű. Valakit megszólítani akár online formában is, igenis nehéz. Viszont van egy jó hírem: gyakorlat teszi a mestert. Halogatás helyett tessék tehát gyakorolni. Igyekezetünket előbb-utóbb siker koronázza majd.

 

Egy (vagy legalább néhány) próbát, azt hiszem, megér…

Írta: Tengelics Helga intim-pszichológus

Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások

Belépés

close

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben. További információ