Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Mellrákinfó Egyesület - Együtt könnyebb!

Ajánlom a Facebookon

Kikből áll a Mellrákinfó egyesület?

Kettős küldetést felvállaló önkéntesekből. Ahol csak lehet, hangoztatják az önvizsgálat fontosságát, illetve, ha valamelyik NŐ társuk érintett lesz, akkor mellé állnak, átadják nekik tapasztalataikat, hogy segítsék átvészelni az általuk már megtapasztalt nehéz időszakot. Ők MIND érintettek, mindannyian átmentek a mellrákon, és itt vannak, hogy segítsenek NEKED is, ha szükséged lenne rá!

Érintettekért, érintettként

Nincs két egyforma NŐ, így nincs két egyforma eset sem, de hidd el, ha érintett vagy, nem kell mindent saját Magadnak kitalálni, segítenek Neked, mert ismerik az élet ezen nehéz szakaszát. Az ember egyik jellemző tulajdonsága az, hogy főleg attól kér és fogad el tanácsot, aki már végigjárta azt az utat, amelyre ő még éppen csak rálépett.

Együtt könnyebb!

A Mellrákinfó Egyesülete pontosan tudja, hogy félsz! Tudják, hogy nem könnyű beszélned róla, tudják, hogy legszívesebben titokban tartanád, de tudnod kell, hogy EGYÜTT KÖNNYEBB!

 

Ha kérdésed van, vagy ha szeretnél sorstársak között lenni, vagy egyszerűen csak egy kis biztatásra vágysz, akkor keresd a Facebookon nyilvános oldalukat (Mellrákinfó Egyesület) vagy ZÁRT csoportukat (Mellrák után is van élet-együtt könnyebb), ahol több, mint 800 érintettel cserélhetsz tapasztalatot és kaphatsz biztatást, ha éppen mély ponton vagy.

Ha kérdésed van, látogasd meg a weboldalukat, ahol az egyesület igyekszik minden hasznos információt átadni: www.mellrakinfo.hu, vagy írjál E-mailt: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Intima.hu

Emlődaganattal diagnosztizáltak? Nem hagyunk magadra!

IRATKOZZ FEL BETEGTÁMOGATÓ HÍRLEVELÜNKRE!

Emlőrák - a diagnózis, amit senki nem akar hallani, mégis 8-9 nőből 1-et érint… Ha Téged is, akkor ezen az úton szeretnénk támogatni és olyan információkkal, tanácsokkal ellátni, melyeket nem biztos, hogy orvosod elmondott, vagy minden kérdésedre válaszolni tudott, de mi összegyűjtöttük neked - szakorvosok, egészségügyi szakértők bevonásával!

Feliratkozást követően 13 héten keresztül, 13 olyan hasznos anyagot küldünk email címedre, melyek a leggyakrabban felmerülnek emlőrák érintettek életében, vagy melyekről éppen senki nem beszél, pedig fontos lenne! Az első levelet mindjárt a regisztrációd után olvashatod! 

IRATKOZZ FEL MOST!

Matics Kata, Intima.hu alapítója

Matics Kata az Intima.hu alapítója

Ajánlott orvosok

radiológus főorvos, szakfordító, szakújságíró

Budapest

radiológus főorvos


Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 0 Rating )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások