Amikor le kell szállni a futószalagról

Zita és Kornél 1999-ben házasodtak össze, és 2004. januárban döntötték el, hogy gyermeket szeretnének. Fél évig természetes úton próbálkoztak, amikor azonban nem jött a baba úgy döntöttek, hogy kivizsgáltatják magukat.

Zita és Kornél kálváriája innentől kezdve 6 évig tartott, erre az időszakra még mindig nehéz visszaemlékezniük, hiszen a mostani tudásukkal már sok mindent máshogy csinálnának. Annak ellenére, hogy utólag kiderült, hogy a kezelés valószínűleg számos szakmai kívánnivalót hagyott maga után, mégis úgy érzik, hogy még így se mondanának semmi rosszat volt orvosaikról.

Komplikációk sora

„Miután a mi helyzetünk egy lombikprogramban résztvevő  párhoz képest komplikáltabb volt, így utólag valahol érthető, hogy így alakult a sorsunk. Abban a vidéki meddőségi központban, ahova jártunk, sajnos csak pár perc jutott egy páciensre. Ilyen munkatempó mellett nem csoda, ha gyakorlatilag ugyanahhoz a protokollhoz ragaszkodik az intézmény minden páciens esetében. Ugyanakkor azt is tudjuk magunkról, hogy mi a toleráns párok közé tartozunk, akiknek az orvos szava szent. Így utólag már látjuk, hogy mivel a problémásabb esetek közé tartoztunk, ezért érdemes lett volna intézményt váltanunk néhány próbálkozás után, de sokáig tele voltunk bizalommal” – meséli Kornél.

Kezelési protokoll, avagy megoldás kerestetik

„Sajnos azt hittük, hogy minden meddőségi intézményben ugyanazt a kezelési protokollt alkalmazzák, ráadásul az a meddőségi központ abban a vidéki városban volt, ahol éltünk és dolgoztunk, ezért nem váltottunk. Ma már tudjuk, hogy a kivizsgálás nélkül a kezelés semmit sem ér, hiszen ha a probléma oka nincs feltárva és megszüntetve, akkor semmi értelme próbálkozni. Reméljük, hogy történetünk tanulságos lehet más párok számára is. Ezt annál is inkább fontosnak tartjuk, hiszen mi is egy hasonló cikk kapcsán jutottunk el Dr. Vereczkey Attilához, és nagyon reméljük, hogy mi is hozzásegíthetünk egy párt ahhoz, hogy időben megtalálják a nekik megfelelő kezelést” – fűzi hozzá Zita.

Megoldás kerestetik - 1. Lombikprogram

Zita és Kornél hányattatásainak kezdetén megállapították, hogy bár a spermiumok lassabbak a kívánt értéknél, alapvetően nincs akadálya a fogantatásnak. Ezt egy petevezeték átjárhatósági vizsgálat is alátámasztotta, így 2005-ben a pár részt vett az első inszemináción, melyet három másik sikertelen kísérlet követett. A negyedik próbálkozás után az orvos megkérdezte Zitától, hogy tud-e arról, hogy policisztás ovárium szindrómája, vagyis PCO szindrómája van? A párt ez a kérdés nagyon meglepte, hiszen négy próbálkozást annak tudatában csináltak végig, hogy a női oldalról nincs semmiféle probléma. 2006-ban az orvosok lombikprogramot javasoltak, Zitánál azonban hiperstimulációs szindróma alakult ki, így leállították a kezelést.

A párt nagyon megviselte, hogy az új módszerrel még a petesejt leszívásig sem jutottak el. 2007-ben új lombik programba kezdtek, azonban az orvos közölte, hogy Zita már "durva PCOS-ban szenved", ezért laparoszkópos petefészek-drillinget javasolt. Ezt a műtétet az egyetemi klinikán egy másik orvos végezte el, aki endometriózist is megállapított.

Megoldás kerestetik - 2. Lombikprogram ismét műtéti beavatkozással

Októberben ismételten lombikbébiprogram következett, mely ismételten nem sikerült, sőt az orvosok egy újabb műtéti beavatkozást javasoltak. Ez alkalommal a bal oldali petevezetőt és a petefészket is eltávolították. Ekkor Zita és Kornél érezte, hogy megrendült a bizalmuk, de még mindig nem tudták rászánni magukat, hogy intézményt váltsanak. Több új lombikprogram és beavatkozás követte egymást, amikor 4 év kezelés után feltette az orvos a kérdést, hogy van-e arról tudomása, hogy a méhe szív alakú, és benne egy méhsövény található? Ettől az új információtól a pár teljesen ledöbbent, hiszen már évek óta jártak műtétekre és kezelésekre. Az új fejlemények ellenére ismét inszeminációt javasoltak, de Zitáék ennek már nem látták értelmét, és úgy döntöttek, hogy intézetet váltanak.

Megoldás

„Egy újságcikk kapcsán jutottunk el Dr. Vereczkey Attilához a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe. Nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy nem ugyanazt a kezelési protokollt erőltetik, mint amit a másik intézményben évek óta kaptunk, hanem részletesen kivizsgálják a probléma okát. A doktor úr nagyon őszinte volt velünk, ugyanis az eredmények tükrében azt mondta, hogy így kb. 5% esélyünk van csak a sikerre. Szerencsére képes volt arra, hogy lelkileg átlendítsen minket a mélyponton, mert azt mondta, hogy fogjuk fel ezt a helyzetet úgy, mint egy új kezdetet. Ez adott erőt ahhoz, hogy egy újabb beavatkozásnak vessük alá magunkat. Nagy meglepetés volt számunkra az, hogy a méhemben található rendellenességről Vereczkey főorvos úr mennyire másként nyilatkozott, mint az előző orvosom. Ő egyértelműen javasolta a méhfejlődési rendellenesség műtéti korrekcióját. Elmagyarázta részletesen, hogy a méhsövénnyel lényegesen kisebb esélyem van a terhességre, és emiatt nagyobb a kockázatom a vetélésre. Hittünk neki, és vállaltuk az ismételt műtéti beavatkozást. Szerencsére mindössze egy altatás során sikerült mindkét problémánkat megoldani, az endometriózist laparoszkópiás úton távolították el, a hiszteroszkópiás eljárás segítségével pedig a méhsövényt is megoperálta a főorvos úr. Az igazi meglepetés ezután következett, hiszen már az első lombikbébi kezelés során kiderült, hogy a beültetett három embrióból kettő megtapadt. Most az ötödik hétben járok, és szerencsére minden rendben van” – emlékszik vissza Zita könnyes szemmel.

Végre!

„Azt hiszem, hogy a sikerünk az intézet és annak dolgozói komplex szakmai szemléletében rejlik. Számunkra a legnagyobb tanulsága ezeknek az éveknek, hogy nem szabad egyetlen intézménynél leragadni, ha hosszú ideig sikertelen a kezelés. Az is fontos, itt ugyanaz az orvos csinálta a lombik programot, mint aki műtött, ez nagyon megnyugtató volt a számunkra. Úgy érezzük, hogy ezek a viszontagságok csak még közelebb hoztak minket egymáshoz, és megerősödött a kapcsolatunk. Örülünk, hogy idáig kitartottunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy Zita már öthetes terhes. Reméljük, hogy a történetünk más pároknak is segít abban, hogy felülvizsgálják helyzetüket, hiszen minket is egy hasonló történet győzött meg arról, hogy adjunk egy esélyt ennek az intézetnek” – teszi hozzá Kornél.

Forrás: Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája, részlegvezető főorvosa; www.versyslinics.com


***

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni cikkeinkhez, kérjük jelentkezz be felhasználói neveddel, vagy regisztrálj, ha még nem tetted meg.

***

Hozzászólások

Keresés

Tartalomban:

Menstruációs kalkulátor

Ovuláció számláló

Terhességi számláló

Naptár
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Ingyenes regisztrációt követően elmentheted menstruációs adataidat, beállíthatod, mikor szeretnél értesítéseket kapni nőgyógyászati eseményekről, kérdezhetsz orvosainktól. Bővebben...

hirdetés

Ha szükségét érezzük, azonnal menjünk WC-re. A vizelet hosszas visszatartása súlyosbíthatja a felfázást!

 
 
info@intima.hu
06 70 431 8692
Munkanapokon: 9:00-17.00

További információk

hirdetés


CETEBE RETARD Kapszula 120 db

  • Ár: 4490 Ft
  • Akciós ár: 4055 Ft

ELEVIT PRONATAL N Multivitamin 100X

  • Ár: 6300 Ft
  • Akciós ár: 5690 Ft

Femibion 400 Folsav Metafolin tabletta 60 db/doboz

  • Ár: 6350 Ft
  • Akciós ár: 5650 Ft

JOVITAL C DUO-ACTIVE 500mg 60 db

  • Ár: 2490 Ft
  • Akciós ár: 2290 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS AC SPF 30 Extreme Fluid 50 ml

  • Ár: 4865 Ft
  • Akciós ár: 4380 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 20 Naptej 100 ml

  • Ár: 4460 Ft
  • Akciós ár: 4015 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS SPF 30 Napvédő Gél 100 ml

  • Ár: 5070 Ft
  • Akciós ár: 4560 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 30 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL NAPTEJ 50+ 300 ml

  • Ár: 5490 Ft
  • Akciós ár: 4990 Ft

La Roche-Posay ANTHELIOS XL SPF 50+ Ajakápoló 3 ml

  • Ár: 2530 Ft
  • Akciós ár: 2275 Ft

Menstruációs csomag 1.

  • Ár: 2925 Ft
  • Akciós ár: 2440 Ft

Terhességi csomag 2.

  • Ár: 17700 Ft
  • Akciós ár: 16245 Ft

Terhességi csomag 3.

  • Ár: 13390 Ft
  • Akciós ár: 12180 Ft

VICHY IDEALIA Arckrém Normál/Kombinált bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft

VICHY IDEALIA Arckrém Száraz bőrre 50 ml

  • Ár: 7290 Ft
  • Akciós ár: 6690 Ft

VICHY Normaderm micellás arclemosó 200 ml

  • Ár: 3750 Ft
  • Akciós ár: 3445 Ft
 
hirdetés