Miért érdemes mérni több hónapon keresztül az ébredési hőmérsékletünket?
A peteérés megítéléséhez csak a görbe alakjára van szükség. Ebből az is következik, hogy ha az ovuláció csökkenést nem mérjük, akkor csak 1-3 nappal az ovuláció után tudjuk megmondani, mikor volt az ovuláció. A vizsgálat tehát nem előre tájékoztat, hanem utólag, legjobb esetben még a "felhasználható" 24 órán belül. Ha a ciklus hossza stabil, akkor persze a következő ciklusra vonatkozóan van előrejelző értéke is. A mérésnek tehát nem az a célja, hogy megmondjuk, hogy ebben a ciklusban mikor kell összebújni, hanem az, hogy van-e peteérés. A mérés pontossága elég jó, ha a mérési feltételeket pontosan betartjuk.
1. Válasszunk hőmérőt: vegyünk egy hőmérőt, amit kizárólag erre a célra használunk és készítsünk hőmérős naptárat. (Töltsd le innen az intima.hu hőmérős naptárát)
2. Biztosítsuk a megfelelő állapotot! Legalább 6 órát aludjunk, éjszaka. Reggel az első mozdulat a hőmérőzés, így érdemes az ágy közelébe helyeznünk a hőmérőt és a táblázatot. A hőmérőzés alatt a lehető legkevesebben mozogjunk, minden mást ez utánra időzítsünk.
3. Mindig egy helyen és egy időben mérjünk! Lényegében mindegy hol mérünk, a lényeg az, hogy mindig ugyanott és lehetőleg a nap ugyan abban az órájában mérjünk. Lehet hónaljban is, az úgynevezett bőrhőmérsékletet mérjük, de lehet szájban, hüvelyben, végbélben is mérni.
4. Rögzítsük a hőmérőzés értékét! A mért értéket azonnal írjuk fel, mert a sok mérés adatát könnyen elfelejtjük, hiszen csaknem azonos értékekről van szó. A mérési eredményeket ábrázolni kell, a görbe alakját, listából nem lehet megítélni. Erre a célra elkészült az intima.hu saját hőmérős naptára. Hamarosan indul az Intima.hu új szolgáltatása, a hőmérős naptár, amivel minden hónapban rögzíthetővé és nyomon követhetővé válik a diagram. A görberajzoláskor az első pont a menzesz első napján feljegyzett érték, az utolsó a következő menzesz első napján lesz. Ilyenkor új görbét kezdünk.
5. Rögzítsük az extra adatokat! Helyes feljegyezni a görbére az együttlétek időpontját, azt, ha nem aludtunk 6 órát, alkoholt fogyasztottunk, kisebb megfázást, vagy mást, ami befolyásolhatja a hőmérsékletünket. Aki éjszakai műszakban is dolgozik, nem tud értékelhető görbét produkálni.
