Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!

Fogamzásgátlás 1. rész

Ajánlom a Facebookon

Kezdetben az ősi népek még nem ismerték fel az összefüggést a nemi kapcsolat és a gyermek születése között. A gyermekáldást kizárólag Isten akaratának tulajdonították. Később, miután már rájöttek, hogy e két esemény okozati összefüggésben áll egymással, azt is észrevették, hogy a havi vérzésnek is szerepe lehet a teherbeesésben.

Ősidők óta tudjuk azt is, hogy a szoptatás ideje alatt is igen csekély az esélye a teherbeesésnek. Ma már ismerjük rá a tudományos magyarázatot is: a szoptatás alatt jelentős mértékű, úgynevezett prolaktin hormon termelődik a női szervezetben, amely - amellett, hogy serkenti az emlő tejelválasztását - a petefészek működését gátolja, s így a peteérés esélyeit jelentősen lecsökkenti. 

A fogamzásgátlás gyökerei időben nagyon messzire nyúlnak vissza. Tudjuk, hogy az egyiptomiak már az időszámítás előtti 3. évezredben is alkalmazták a fogamzásgátlás egyes módszereit. Ezek a praktikák igen változatosak voltak, koronként és kultúránként más-más megoldásokat alkalmaztak. Elsősorban különböző szerves anyagokból készült pesszáriumokat helyeztek közösülés előtt a hüvelybe (pl. méz, krokodilürülék, összevágott gránátalma, kősó, timsó, citromlé keveréke), vagy közösülés után növényi főzeteket használtak a hüvelyöblítéshez. A fogamzásgátlás legegyszerűbb módját, a megszakításos közösülést (coitus interruptus) már az Ószövetségi Szentírás is megemlíti, de ezt már az ősi Afrika népe is ismerte. Az ausztrál bennszülöttek olyan műtéti eljárásokat is alkalmaztak, mint pl. a petefészek roncsolása, vagy a férfiak húgycsövének a herezacskó felett történő kivarrása. Óvszert már a 16. század előtt is használták. Ezeket kezdetben vékony bőrből, bélből, vászonból készítették. A mai is használatos gumi óvszerek a 19. második felétől készülnek ipari mennyiségben. A pesszáriumot 1882-ben találta fel egy német orvos. Az első kombinált, hormonális fogamzásgátlók (tüszőhormon + progesztogén) 1960-ban jelentek meg a patikákban.
 
fogamzasgatlasi kisokos noknek intima
 
De térjünk vissza a jelenbe és nézzük, ma milyen eszközökkel, módszerekkel teszünk a fogamzásgátlásért.

Fogamzásgátlás - Minipillek

A kombinált készítményekkel ellentétben a minipillek csak progeszteront (sárgatest hormon) tartalmaznak. Kevésbé hatékonyak, mint a kombinált készítmények, szoptatás alatt viszont csaknem 100%-os a hatékonyság, a tejelválasztást, szoptatást nem befolyásolják. Folyamatosan kell szedni.
Előnye, hogy nincs ösztrogénfüggő kockázata, például nem áll fönn trombózis veszély. 40 év kor fölött és bizonyos krónikus betegségek (ösztrogénfüggő-daganatok, cukorbetegség, stb.) is biztonságosan alkalmazható. Csökkentik a menstruációs panaszokat, védenek a kismedencei gyulladásoktól.
Nagyon fontos, hogy nagy pontossággal kell szedni, már néhány órás késlekedés is csökkenti hatékonyságát.

Fogamzásgátló injekció

Szintén a hormonális fogamzásgátlók körébe tartozó készítmények, de ezek - a kombinált tablettákkal ellentétben - csak az egyik női hormont, az úgynevezett sárgatesthormont (progesztogént) tartalmazzák. Ez akkor lehet fontos, ha bizonyos betegség megléte, vagy annak kockázata miatt a másik hormon (tüszőhormon) nem szedhető. Szoptatás ideje alatt is alkalmazható. Alkalmazása esetén a havi vérzés megszűnik, így a menstruáció kellemetlen mellékhatásaitól is megszabadít. Kényelmes módja a fogamzásgátlásnak, mindössze 3 havonta szükséges egy injekciót beadatni. Hosszú távú megoldásként javasolt, mivel a fogamzó képesség visszatérte kb. 6 hónapra tehető az injekciózás befejezését követően. Szintén nagyon biztonságos.

Itt is számolni lehet egy átmeneti időszakkal az első injekció beadását követően, ami alatt rendszertelen vérzések jelentkezhetnek, mielőtt a menstruáció teljesen elmarad. A hatást nem lehet felfüggeszteni.

Bővebben a fogamzásgátló injekcióról.

Méhen belüli hormonális fogamzásgátló eszköz (IUS)

Az IUS (Intrauterine System) elnevezésű hormonkibocsátó hurok (spirál) a ma használatos legkorszerűbb méhen belüli fogamzásgátló eszköznek számít. Gyakorlatilag egy műanyagból készült, "T" alakú eszközről van szó, amely egy kis rekeszből folyamatosan hormonokat (Levonorgestrel) bocsát ki. Ezáltal egyesíti a hagyományos hurok és a fogamzásgátló tabletta előnyeit, miközben - a korszerű tablettákhoz képest is - csak minimális mennyiségű hormont bocsát ki. Ez azért lehetséges, mert itt a hormon adagolása lokális, egyenletes, közvetlenül a méhen belül történik, tehát a kibocsátott mennyiség mindig pontosan és hiánytalanul célba ér. A szájon át történő bevitelnél a hormonfelszívódás mértéke függ az emésztési folyamatoktól, illetve más gyógyszerek szedése is befolyásolhatja felszívódás mértékét. Mivel itt nem a véráramon keresztül ér célba a hormon, a vér hormonszintje alacsony marad, így a hormonális jellegű mellékhatások - mellfeszülés, fejfájás, bőrproblémák - ritkán fordulnak elő, enyhék és általában átmenetiek.
 
Összetett hatásának köszönhetően nagyon hatékony eszköz a terhesség-megelőzés terén és a vérzészavarok kezelésében:
  • megakadályozza a méhnyálkahártya (endometrium) felépülését és megvastagodását, ezért akadályozza a beágyazódást
  • a méhnyakban termelődő nyákot vastagabbá teszi, így a spermium nem képes behatolni a méhbe, hogy megtermékenyítse a petesejtet
  • gátolja a spermium mozgásképességét a méhben és a petevezetékben

Fogamzásgátló módszer - Hüvelygyűrű

Rugalmas, átlátszó, majdnem színtelen gyűrű, külső átmérője 54 mm, keresztmetszeti átmérője 4 mm. Minden gyűrű kis mennyiségben kétféle női nemi hormont bocsát ki magából lassan, de folyamatosan: etonogesztrelt (egy progeszteronként ható hormont) napi 15µg mennyiségben, és etinilösztradiolt (egy ösztrogén hormont) napi 120µg mennyiségben. A kibocsátott hormonok kis mennyisége miatt a NuvaRing alacsony hormontartalmú fogamzásgátlónak számít. Mivel kétféle hormont bocsát ki, a NuvaRing az ún. kombinált hormonális fogamzásgátlók közé tartozik.
 
A korszerű tablettákhoz képest is kisebb mennyiségű hormont bocsát ki. Ez azért lehetséges, mert itt a hormon adagolása lokális, egyenletes, tehát a kibocsátott mennyiség mindig pontosan és hiánytalanul célba ér. A szájon át történő bevitelnél a hormonfelszívódás mértéke függ az emésztési folyamatoktól, illetve más gyógyszerek szedése is befolyásolhatja felszívódás mértékét. Mivel itt nem a véráramon keresztül ér célba a hormon, a vér hormonszintje alacsony marad, így a hormonális jellegű mellékhatások - mellfeszülés, fejfájás, bőrproblémák - valamint vérzészavar ritkán fordulnak elő, illetve enyhék, és általában csak átmenetiek.
A gyűrűt a három hétre a hüvelybe kell felhelyezni, amelyet egy hét gyűrű mentes periódus követ, mielőtt újabb gyűrű kerül felhelyezésre. A hüvelygyűrűt - a megfelelő napon - mindenkinek saját magának kell felhelyeznie hüvelyébe, illetve eltávolítania onnan. Ennek mikéntjéről a nőgyógyászától kaphat részletes információt. A vérzés rendszerint megjelenik a gyűrű mentes héten. Alternatív megoldást jelent a kombinált készítmények mellett. Tökéletesen kielégíti azok igényeit, akik nem tudnak vagy nem akarnak törődni a mindennapos fogamzásgátlással. Mindemellett elég drága, sokakat zavar a felhelyezés, illetve a szex során félnek a jelenlététől.

Hüvelyi pesszárium (diafragma), méhszájsapka (cervixsapka), hüvelyi szivacs

A pesszárium gumiból, a méhszájsapka műanyagból készül, gömbszelet (kupola) alakú eszköz, ami ráfekszik a méhszájra a felhelyezéskor. Mindkét módszer lényege, hogy meggátolja a hüvelybe jutott spermiumok továbbjutását a méhszájon és méhnyakon át a méhbe, petevezetőbe. Mindkettőt a méhszájra kell helyezni. A cervixsapka a vákuumhatás miatt biztosabban a helyén marad. Használata gyakorlottságot igényel, mindenképpen alapos anatómiai ismereteket feltételez.
 
Különböző méretekben készül. Spermicid anyaggal együtt célszerű alkalmazni, 20 perccel a nemi aktus előtt kell felhelyezni. Mindig ellenőrizni kell, hogy jól illeszkedik-e. Felhelyezésük és a nemi aktus között maximum 2 óra telhet el, utána a spermicid anyagot pótolni kell. Az utolsó közösülés után 6-12 órán belül nem ajánlatos eltávolítani. Hüvelyöblögetés szintén nem ajánlott. Használat után szappanos vízzel elmosandó, ellenőrizni kell, hogy nincs-e rajta sérülés. Legalább kétévente, de szükség esetén hamarabb cserélendő. Fiatal lányoknál a méretváltozás miatt sűrű ellenőrzés ajánlott. Egyéb módszerekkel kiegészítve megbízhatósága fokozható.

A hüvelyi szivacsokat szintén a hüvelybe kell felhelyezni, és ez előbbi két eszközhöz hasonlóan a hüvelyi barrierek csoportjába tartozó fogamzásgátló módszer. Spermaölő anyagokkal átitatva alkalmazzák.

Nem hormonális méhen belüli fogamzásgátló eszköz (IUD, IUCD, hurok, spirál)

A méhűri spirál, más néven hurok egy méhen belüli fogamzásgátló eszköz. Az IUCD az angol "Intrauterin Contraceptive Device" elnevezésnek a rövidítése. Hatását azáltal fejti ki, hogy akadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását.
 
A korszerű spirálok biztonsága nagyon jó, és szoptatás ideje alatt is alkalmazható.
 
A hagyományos méhen belüli eszközök hatásfoka 95-98 %. Hátrányuk, hogy néha megnövelik a vérzés mennyiségét és idejét, felterjedő gyulladásokat okozhatnak, illetve a gyulladások továbbterjedésében is szerepet játszanak. Megnövelhetik a méhen kívüli terhesség (extrauterin graviditás) lehetőségét és előfordulását. Ezért valójában csak a már szült nőknek javasolt. Ugyanakkor olcsók. Gyorsan és könnyen felhelyezhetőek, eltávolíthatóak, bár felhelyezésekor az esetleges fertőzések, gyulladások kialakulásának, valamint a perforáció (a méh átfúródása) veszélyével számolni kell. A felhelyezése a menses alatt, vagy az azt követő napokban, továbbá a gyermekágyas időszakban - 3 hónap - lehetséges.

Lokálisan alkalmazható kémiai szerek (spermicidek)

Lényege, hogy a valamilyen úton-módon a hüvelybe juttatott spermaölő anyag (krém, gél, spray, hüvelygolyó, tabletta, tampon, kúp) elpusztítja a spermiumokat, és így azok nem érik el a petesejtet. Ezek a hormonmentes hüvelyi fogamzásgátló készítmények (sprermicidek) általában nonoxynol-9 spermaölő anyagot tartalmaznak. Leginkább kombinálva használják óvszerrel, pesszáriummal, cervixsapkával. hüvelyi szivaccsal. Önmagukban alkalmazva gyenge hatékonyságú, kombináltan 1-7 a Pearl indexe. A gyógyszertárban kapható, Pharmatex, Timidon, Delfen, Patentex néven kerülnek forgalomban. Mellékhatásaként a ritkán előforduló irritációt lehet megemlíteni.

Kiegészítésképpen felhasználható:
  • fogamzásgátlót szedő nők esetében - a tabletta bevezetésének időszakában - ha elfelejtették bevenni a tablettát. Ilyenkor az adott hónapban csak kiegészítő módszerrel szabad nemi életet élni.
  • fogamzásgátlót nem szedő - nem rendszeres nemi életet élő, továbbá, cukorbeteg vagy klimaxos - nők esetében pl. a hüvelyi barrierek, naptármódszer vagy a megszakított közösülés alkalmazása esetén. 

Forrás: http://zatik-nogyogyasz.hu/fogamzasgatlas.htm#tortenet;

 Intima.hu logo

Hírlevél feliratkozás - Intima

Ha érdekelnek a legfrissebb híreink, tanácsaink a fogamzásgátlással kapcsolatban
és nem szeretnél lemaradni a szakértők, szakorvosok által írt cikkeinkről
iratkozz fel a FOGAMZÁSGÁTLÁS- hírlevelünkre:

 

Témához kapcsolódó cikkeink:

 Intima.hu logo

Ajánlott orvosok

szülész-nőgyógyász és endokrinológus főorvos
Budapest

nőgyógyász-endokrinológus, gyermeknőgyógyász

Debrecen

endokrinológus, belgyógyász

Budapest

Ha számodra is hasznos volt cikkünk, megköszönjük, ha értékeled!
Értékelés:
( 2 Ratings )
Ajánlom a Facebookon
  • Nincsenek hozzászólások