Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • Anna túl van a fagyasztáson – most már a sejtjei dolgoznak. Két héttel az első vizit után Anna átesett élete első és remélhetőleg utolsó kiroablációs kezelésén. Az eljáráson, amit ahelyett választott, hogy kés alá feküdjön az egy év alatt duplájára nőtt fibroadenomája miatt. És jól döntött, kis nyugtató, helyi érzéstelenítés és egészen kedélyes hangulatban megtörtént a nagyjából fél órás beavatkozás. Most gyógyul, szervezete dolgozik.

  • A rákbetegség diagnózisa sokként éri a beteget és a családtagokat is. Dönteni kell, lehetőleg minél hamarább és minél pontosabb információk birtokában. Optimális esetben az onkológus szakértelme és az onkoteam terápiás javaslata biztos támasz. Ekkor sem árt azonban a megerősítés, kétely vagy aggodalom esetén pedig egy független orvos véleménye. Ehhez most egy új szolgáltatás is a betegek rendelkezésére áll.

  • Az onkoteam meghozta a döntését, a terápiás javaslat írásos formában a beteg kezében van. Bár a kezelőorvos sok mindent elmagyarázott, de nem minden világos, és ehhez nem sok segítséget nyújt a latin nyelvű orvosi szakkifejezésekkel sűrűn teleírt papírlap sem. De még akkor is nehéz a döntés, ha az onkoteam véleményét mindenre kiterjedő alapos tájékoztatás kísérte. Pedig a tét nagy, a betegnek az adott körülmények között optimális döntést kell hoznia. A kételyek eloszlatásának, a homályos kérdések tisztázásának egyik legjobb módja az onkológiai másodvélemény kérése. Ebben segítenek az Oncologic orvosai a mesterséges intelligencia segítségével. Dr. Simonfalvi Ildikó cikkében azt járja körbe, mikor érdemes és lehetséges másodvéleményt kérni és mikor nem?

  • Megyünk előre, néha futva, néha döcögve, néha megtorpanva egy-egy elegazás előtt. Van aki lassan, megfontoltan szeret közlekedni, és van, aki nyomja, vagy nyomná, mint süket a csengőt. Talán a motivációban rejlik a különbség? Mai bejegyzésemben egy kis betekintést engedek a mindennapjainkba, abba a rohamtempóba, amivel haladunk (haladnánk) az Intima útján. Motiváció van hozzá bőven! Egy fontos üzenetet is tartogatok a végére a betegúton levőknek, csak hogy a kitérők ne vehessenek rossz irányt...

  • Mammográfiai szűrővizsgálat – kezünkben a pozitív eredmény. Ugyan ez ekkor még csak gyanú, semmiképpen sem a végleges diagnózis, a hír mégis sokkoló. Egyetlen dolgunk van: azonnal a végére járni! Hogy mi a teendőnk, mi vár ránk az első vizsgálat után? Dr. Bodoky György onkológus professzor ad útmutatót, hogy miként vegyük a legrövidebb utat.

  • A daganatos betegség diagnózisának felállítása után a betegre vonatkozó összes információ az onkoteam elé kerül, melynek tagjai javaslatot tesznek a kezelésre. A döntés folyamatában a beteg nem passzív elszenvedő, hanem aktív résztvevő, melybe az is beletartozik, hogy döntése megerősítésére vagy bizonytalansága eloszlatására másodvéleményt kér. Erre most már a mesterséges intelligencia is a szolgálatára áll, az összes rendelkezésre álló információt kínálva számára ehhez a fontos döntéshez.

  • ,,A legnagyobb probléma, hogy sokan az alternatív megoldásokat keresik, pedig a legrövidebb út még mindig az, amit az onkológusunk javasol nekünk” — véli dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus, klinikai gyógyszervizsgálatokat koordináló orvos. Szerinte fontos a bizalom, de a beteg utak ma már mindenütt ki vannak dolgozva és akkor jár a beteg a legjobban, ha azt követi.

  • Október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja. Szeptember 29-én „Minden nő számít!” címmel tudományos rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémián, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák ellen! Egyesület szervezésében. Összegyűjtöttük az előadások legfontosabb üzeneteit.