Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • Mályvavirág történetek - "Nagyon meg voltam rémülve, állandóan az internetet bújtam információk után kutatva. Természetesen tisztában voltam azzal is, hogy ezeket az információkat fenntartással kell kezelni, tudtam azt is, hogy nem a legjobb megoldást választottam a magam megnyugtatására. Egy idő után éreztem, hogy elfáradtam a kutakodásban, így szép lassan elengedtem a negatív gondolatokat, csak arra gondoltam, amit az orvosom mondott, hogy „az immunrendszerem le fogja győzni”. - emlékszik vissza Bali Roxána arra az időszakra, mikor megtudta, hogy HPV fertőzött.

  • A méhnyakrák az egyik leggyakoribb nőgyógyászati daganat. A koraszülés pedig jelentős egészségi probléma szerte a világon, hiszen a korababák számára nem pusztán az jelenti a gondot, hogy túlságosan korán, fejletlenül érkezve kell megfelelniük a nagyvilág kihívásainak, de a koraszülöttek hosszabb távon, későbbi életükben is nagyobb egészségi kihívásokkal kénytelenek szembenézni.

  • Több száz életet menthet meg évente a HPV elleni vakcina hazánkban - Szeptember 16-ig kérhetik ingyenesen a szülők a védőoltást. Évente 4-500 nő és mintegy ugyanennyi férfi haláláért felelnek a Humán Papillomavírus (HPV) okozta megbetegedések Magyarországon. A fertőzés védőoltással és rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető. A magyar szülők még pontosan két hétig, 2020. szeptember 16-ig igényelhetik az államilag támogatott, ingyenes védőoltást hetedikes lányaik számára.

  • Unásig ismételt tény: a humán papillómavírus, azaz a HPV a méhnyakrák legfontosabb oka. Az is tény, hogy létezik vakcina a HPV ellen, mellyel a töredékére csökkenthető e ráktípus. Azonban még mindig csak a veszélyeztetett korosztály töredéke kapja meg a védőoltást világszerte. Ha utánajárunk az okoknak, akkor előkelő helyen áll a vakcinák biztonságosságával kapcsolatos aggodalom.

  • A humán papillomavírus (HPV) tünetmentesen is veszélyes, szexuális úton terjedő betegség, ami azért különösen veszélyes, mert felelős lehet többféle daganatos betegség kialakulásáért is. Azonban jó hír, hogy létezik elérhető HPV elleni védőoltás, amit a hetedik osztályos lányok ingyenesen is megkaphatnak. Az idei évtől ráadásul a legújabb, kilenckomponensű vakcinát biztosítják a számukra. De nem csak nekik, felnőtt nőknek is fontos, hogy védekezzenek a HPV ellen. Szakértők tájékoztattak a legfontosabb tudnivalókról.

  •  A méhnyakrák az emlőrák után a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat a fejlett országokban élő nők körében. Az esetek többsége nemileg aktív korban, leggyakrabban 30-40 éves kor táján alakul ki. Magyarországon évente 1200-1400 megbetegedést diagnosztizálnak és 500 halálesetet regisztrálnak. A hazai mutató annak fényében is kifejezetten rossznak mondható, hogy a méhnyakrák miatti halálozás, illetve maga a megbetegedés is elkerülhető lenne.

  • Vannak dolgok, melyek nem keltik fel az érdeklődésünket, az interneten elolvasás nélkül továbbgörgetjük, ha a szemünk elé kerül. Sokak számára ezek közé tartozik a HPV és a méhnyakrák is, amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rossz dolgok csak másokkal történhetnek. Egészen addig, amíg nem vagyunk kénytelenek szembesülni a valósággal, ami rögtön a témára irányítja a figyelmünket – mondja Piros Krisztina, aki ma már nagykövetként is részt vesz a Mályvavirág Alapítvány programjaiban. Előadóművészként természetesen saját eszközeivel is missziójának érzi ezt a munkát: például párjával, Mészáros Árpád Zsolttal előadott duettjükkel is a megelőzés és korai felismerés fontosságát hirdetik.

  • Ma már tudjuk, hogy a méhnyakrák az esetek 99%-ában a HPV-vírussal való tartós fertőzöttség nyomán alakul ki. Magyarországon évente közel 1000-1200 nőnél diagnosztizálnak rosszindulatú méhnyakdaganatot, és ötszázan halnak bele a betegségbe. Amellett, hogy a vírus egyes törzsei ellen kifejlesztett védőoltást – melyet jelenleg a hetedik osztályosoknak ingyenesen biztosít az állam – minden szexuálisan aktív nőnek javasolt felvenni, a rendszeres HPV-szűrés is életet menthet.

  • A daganat, ami tökéletesen kivédhető. Akárcsak a fekete himlő, történelem lehetne. Mégis évente 1000-1200 új megbetegedést diagnosztizálnak, és közel ötszáz életet követel Magyarországon. Pedig a betegség nemcsak szűrhető, idejekorán felismerhető, de meg is előzhető. Január 27. és február 3. között, a XII. Európai Méhnyakrák Megelőzés hetén ez a betegség áll a reflektorfényben. A kezdeményezés hazai rendezvénysorozatának főszervezője, a Mályvavirág Alapítvány “Gyöngyöm” kampányának üzenete: legnagyobb részt rajtunk múlik, hogy a betegséget elkerüljük. Képes összefoglaló a rendezvényről.

  • Bár tízből kilencen hallottak már a HPV-ről, mégis, közülük minden tizedik válaszadó tévesen definiálja a vírust: összekeverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt van, aki a herpesszel is.1

  • Mérhető a siker a hazai HPV elleni oltási programban: csak a legutóbbi tanévben több mint 36.000 kamaszlány kezdte meg az oltási sorozatot hazánkban.1  Az átoltottság évről-évre javul az oltott korosztályban, jelenleg 80% körüli a 12-13 éves lányok körében.1 A HPV nem csak méhnyakrákot okozhat, de a szeméremtest, a hüvely, a hímvessző, a végbélnyílás körüli és a szájüregi daganatok kialakulásában is szerepet játszik.3* Nemzetközi példák bizonyítják4, hogy a megfelelő átoltottsággal a daganatokat okozó HPV típusok okozta daganatok előfordulási gyakorisága minimálisra csökkenthető az oltott korosztályban. Till Attila szakértőkkel beszélgetett a témáról egy budapesti gimnázium rendhagyó szülői értekezletén.

  • Bár sokakban még ma is makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a nőgyógyászati rosszindulatú daganatok csak az idősebb nőket fenyegetik, az élet sajnos túlságosan gyakran rácáfol erre a veszélyes mítoszra. Az 1980-1990-es évek népszerű modellje, Rábaközi Andrea karrierje csúcsán volt kénytelen szembesülni a méhnyakrák diagnózisával. Bár korábban is igyekezett egészségtudatosan élni, a fiatalon átélt betegség nyomán a szűrővizsgálatok elkötelezett hívévé és „nagykövetévé” vált.