Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • A kinesio tape egy speciális tapasz, amely nem tartalmaz hatóanyagot, így használata várandósoknak is ajánlott. A szervezet aktivizáló és öngyógyító folyamatát segíti elő, erősíti fel. Célirányos, gyorsan érezhető a hatása.

  • Várandósság alatt a kismamának fokozottan oda kell figyelnie a megfelelő folsav-bevitelre, ugyanis ez a vitamin feltétlenül szükséges a baba idegrendszerének fejlődéséhez, legelőször is a velőcső záródásához.

  • Kékesi Annával, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum biológusával beszélgettünk a várandósság alatti szűrővizsgálatokról.

  • A babád már több mint két kilogrammot nyom (akkora, mint egy kisebb dinnye) és már 45 centiméter hosszú.

  • A kisbabád még most is szedi fel a kilókat – naponta nagyjából 30 grammot. Már nagyjából 2600 grammot nyom, és több mint 47 centiméter hosszú. A 36. héten a szülés szakaszairól beszélünk.

  • Ahogy a babád egyre több helyet foglal a méhedben, sok dolog fog változni: lehet, hogy még nehezebb lesz majd járni. Egyre nagyobb kihívás lesz egy kényelmes ülőpozíciót találni – hogy az alvásról ne is beszéljünk! Egyre megszokottabb lesz, hogy székekbe és pultokba ütközöl a hasaddal.

  • Pozitív lett a terhességi teszted? Szeretnéd nyomon követni, hogy melyik héten hány hetes terhes vagy? Érdekel, hogy mi a szülés várható időpontja, s hogy mikor foganhatott meg a babátok? Esetleg már túl vagy a második trimeszteren is? Miért érdemes akár még a 3. trimeszterben is elkezdened várandós naptárat vezetni? Terhességi és szülés naptárunk segítségével választ kaphatsz a minden kérdésedre, ami felmerül benned a várandósságoddal kapcsolatban, és emellett hétről hétre nyomon követheted kisbabád fejlődését, tested változásait!

  • A várandósság híre mindent megváltoztató esemény egy nő életében, akár tervezetten, akár váratlanul érkezik. Számtalan új helyzettel kell megbirkózni, melyek közül az egyik legfontosabb talán a munkahely kérdése.