Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • "Mikor voltál utoljára mellrákszűrésen? Erről inkább ne beszéljünk... Bár tudom, fontos, meg menni kéne, de inkább ne is beszéljünk róla, mert olyan ciki, szégyellni való, intim. És különben is fáj, kellemetlen, félek tőle."
    Én másként gondolom. Ezért beszélni fogok róla.

  • "Megfogni a kezüket és kísérni őket betegútjukon. Segíteni tanáccsal, konkrét megoldásokkal, pszichés támogatással, sok esetben csak néhány jó, akár sorstársi szóval, közös programokkal”—nagyjából így összegezhető az, ahogyan a mellrákos betegeket támogató szervezetek saját szerepüket tekintik. És amit valamennyien külön kiemeltek: segíteni a megelőzésben, megtanítani az önvizsgálatot, és hogy minél többen menjenek el szűrésre, mégpedig már 45 éves kor előtt és ezt 65 éves kor után is folytassák.

  • Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amit tudnod kell a mellrák diagnosztizálásával, a különböző elváltozásokkal, a kockázati tényezőkkel kapcsolatban!

  • A Mellrákinfó Egyesület összeszedte a leggyakoribb kérdéseket, amelyek fel szoktak merülni a sugárterápiával kapcsolatban. Bejegyzésünkben a radiológus orvos válaszait olvashatjátok.

  • Barbara élete másfél éve vett gyökeres fordulatot. Megannyi orvosnál járt, hogy a végére járjon, mert nem volt nyugodt, hogy valóban nincs baj. Mert volt. Mozgósított minden baráti szálat, így pedig lényegesen lerövidült az útja. A melleit levették, expandert helyeztek be, amit fokozatosan töltöttek, majd a melleit egymáshoz igazították. Ma csinosabbnak érzi magát, mint előtte, melltartóra sincs szüksége. Barbara megosztotta velünk és mindazokkal történetét, akik emlőrákkal küzdenek, hogy abból erőt merítsenek, és egy lehetséges utat mutasson nekik.

  • Szokatlan, ugyanakkor megindító fotókiállítás nyílt október 3-án a Mária Magdolna Toronyban „Egy élet – két csoda címmel”. A kiállított fotókon bátor nők vállalták fel betegségüket azért, hogy bátorítsák az érintetteket arra, hogy a mellrák diagnózisa sem akadálya a gyermekvállalásnak, ugyanakkor tudatosítsák a nem érintettekben is a téma fontosságát.

  • Nagy felháborodást keltett az ország legnagyobb rákbetegeket segítő, támogató szervezetének a kisfilmje, melyre tübbek között Halom Bori, a Mellrákinfó Egyesület Alapítója is reagált. Bejegyzését vele egyeztetve teljes terjedelemben vesszük át, és osztjuk meg egyetértve minden gondolatával.