Mindent megtennél azért, hogy babád szülessen? Kezdd ezzel: Útvesztők helyett - Termékenységi program>>  

Szakorvosoktól, meddőséggel küzdő pároknak, együdül babát vállaló nőknek!
  • Végre! A hónapokig tartó, már-már kilátástalannak tűnő tél véget ért, szinte azonnal a nyárba csöppenve, aki teheti, kimoccan a barlangjából, hogy süttesse magát a napon, feltöltődjön egy kis életerővel.  Egy utazás persze nem egyszerűen abból áll, hogy bezárjuk a levelezésünket pénteken és már indulunk is, hanem gondos előkészületeket igényel, melyekkel biztosíthatjuk zavartalan pihenésünket és szervezetünk védelmét.

  • „Modern világ, rohanó élet, nem jut időm semmire…” – miként ezt a Bikini együttes is énekli, életünk állandó rohanással van tele, mindennapi - munkahelyi és családi - teendőink mellett nem mindegy számunkra, mennyi időbe telik egészségügyi problémáink kivizsgálása, főként annak kezelése, esetleg műtéti úton történő orvoslása. Létezik erre megoldás: az egynapos sebészet!

  • A hormonális működés során a nők életét 4 nagyobb szakaszra osztjuk: gyermekkor, pubertás kor, termékenység időszaka és a menopauza. Ezek a korszakok a nemi hormonok különböző koncentrációja alapján különülnek el egymástól.

  • A legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze az anyatej leadásával, anyatej leadásához szükséges vizsgálatokkal kapcsolatban.

  • Dr. Timmermann Gábor szülész-nógyógyász, orvos igazgató ajánlása: "Az Infratrainer egy remek eszköz kardio edzésre, testsúlycsökkentésre, a kitartás és állóképesség növelésére. Mint szülész-nőgyógyász különösen ajánlom szülés utáni regenerációra szoptatás után.

  • Út a tökéletes mosolytól a teljes arcesztétikáig a Dental Coop mesterkozmetikusával és Dr. Schatz Balázs esztétikai fogszakorvos segítségével. Enyhítse a ráncok mélységét, s ezáltal nyerje vissza fiatalos önbizalmát!

  • Dr. Schatz Balázs a botox kezelésről: "Az arcesztétikai konzultációt szakavatott kozmetikus mester kollégámmal tartjuk, biztosítva pácienseink számára a legoptimálisabb szakmai hátteret."

  • A Gyermek Élelmiszer Kampány (Children’s Food Campaign, CFC) több mint 100, csecsemőknek és kisgyermekeknek készült élelmiszert vizsgált meg, mely során kiderült, hogy a Farley kétszersült 29 százaléka cukor, és  egyes Cow & Gate kekszek transz zsírokat tartalmaznak – amely összefüggésben áll a szívbetegségekkel. „A felmérés eredményei elkeserítőek.” – közölte Christine Haugh, a CFC szóvivője.

  • Napjainkban a tapasztalatok alapján egyre későbbre tolódik a nők gyermekvállalása. A jelenséghez az is hozzátartozik, hogy sokan a negyvenedik életévükhöz közeledve is azért vállalnak gyermeket, mert úgy érzik, hogy egyszerűen nem várhatnak tovább egyre hangosabban ketyegő biológiai órájuk miatt.

  • Andrea rövid barna hajú, fiatal kismama, aki 6 hetes várandósan érkezett a beszélgetésre. Mozgásán is látszik, hogy óvatos, odafigyel szinte minden mozdulatára, ami nem is csoda, hiszen egy egészségügyi problémával, azaz az endometriózissal is meg kellett küzdenie ahhoz, hogy megfoganhasson a baba.

  • Ha azt mondjuk szex, közösülés, szeretkezés, nemi élet, akkor a gyönyör, az élvezet jut először eszünkbe. De nem mindenkinek. Sokan vannak, akiknek fájdalmas a közösülés.

  • Könnyű eltévedni azok között a termékek között, amelyek a női intim védelem erősítését, visszaállítását ígérik. Az egészséges női lét egyik alapfeltételét könnyű felborítani...

  • Mikor voltál utoljára nőgyógyászati szűrésen? Ha több, mint 1 éve, itt az ideje, hogy bejelentkezz orvosodhoz! Videónkból kiderül, milyen információkkal készülj a szűrésre.

  • Julianna és párja 7 éve vannak együtt, a házaspár mai mércével mérve fiatalon döntött úgy, hogy gyermeket szeretnének vállalni.  Annak ellenére, hogy azt gondolták, hogy nincs semmi akadálya, hogy szülővé váljanak mégis sokat kellett küzdeniük, amíg gyermekeiket – egy kisfiút és egy kislányt - a karjaikban tarthassák. Azért vállalkoztak arra, hogy mesélnek kálváriájukról, mert remélik, hogy történetük segít erőt adni azoknak a pároknak, akik még az útjuk erején járnak.

  • Az önvizsgálatot minden hónapban el kell végezni, érdemes minden hónapban ugyanazon a napon. Az időben felfedezett mellrák gyógyítható! Szánj magadra 5 percet havonta!

  • Minden hónapban érdemes önvizsgálatot (mellvizsgálat) tartani, mivel így érezzük meg a mellünkben az esetleges elváltozást. Célszerű a menstruációt követő második, harmadik napon megvizsgálni mellünket, mert ekkor a mell könnyen, a menzesz előtti duzzanat már leapad, így fájdalom nélkül tapintható.

  • Az első nőgyógyászati vizsgálat előtt a legtöbb lány (nő) izgul. Vannak, akik szabályosan rettegnek, de vannak, akik kifejezetten menőnek tartják, hogy már olyan nagylányok, hogy nőgyógyászhoz mennek. Egy biztos: a kezdeti izgalom teljesen normális!

  • Korai felismeréssel számos, a későbbi években fellépő betegség elkerülhető. Fiatal felnőttkorban (14-18 évesen), úgy ügyelhetünk egészségünkre, hogy akár két-három évente rendszeres orvosi vizsgálaton veszünk részt. Nőgyógyászhoz pedig akár fél-, egyévente is érdemes elmennünk, főleg, ha szexuálisan aktív életet élünk. Orvosunk fizikálisan megvizsgál, és megfelelő laboratóriumi vizsgálatokat rendel el, amelyek elősegítik a leggyakoribb, mindazonáltal kezelhető betegségek korai felismerését.

  • Az ösztrogént szájon keresztül szedhető fogamzásgátlókban, menopauza utáni nők ösztrogénpótlása céljából és transzszexuális nők hormonkezelése céljából alkalmazzák.

  • A Harvard kutatói szerint a nők petefészkében olyan őssejtek vannak, amelyek képesek spontán új petesejteket termelni.